7. Sport és társadalmi egyenlőtlenségek: szocio-kulturális háttér

Bourdieu (1991) szerint az, hogy ki milyen formában tölti szabadidejét, s ezen belül mennyit és mit sportol, nagyban függ a társadalmi struktúrában elfoglalt pozíciótól. Merőben más ízléssel rendelkeznek a felső osztálybeliek és a munkásosztály tagjai, s ez nemcsak az anyagi források eltérő mértékével magyarázható. A szabadidő-eltöltési szokásokat leginkább az adott társadalmi osztály habitusa határozza meg. Véleménye szerint a szabadidős és a sportolási szokásokat leginkább három tényező befolyásolja: maga a szabad idő (amely a gazdasági tőke egy átalakult formája: a nagyobb gazdasági tőke több szabad idővel jár együtt), a gazdasági tőke és a kulturális tőke. Attól függően, hogy melyik osztály milyen arányban van ezek birtokában, változnak a szabadidő-eltöltési és sportolási szokások. Ezen túlmenően a habitus nemcsak a szabadidő-eltöltési formákat befolyásolja, hanem egyben a társadalmi osztályok megkülönböztető jegye is, azaz meghatározza és erősíti az identitást. Például a felső osztályok ízlését nagyban jellemzik az olyan exkluzív tevékenységek, mint a vitorlázás, a golfozás, míg tipikusan középosztályi tevékenységek az olyan csapatjátékok, mint a kosárlabda, a kézilabda, ugyanakkor a testépítés, a birkózás és az ökölvívás jellemzően a munkásosztály körében a legelterjedtebb. Természetesen mindig vannak kivételek, nem lehet azt mondani, hogy bizonyos tevékenységeket csak kimondottan egy társadalmi réteg végez. Featherstone (1987) szerint azok a társadalmi osztályok, amelyek magas gazdasági, illetve kulturális tőkével rendelkeznek, meg tudják mondani, hogy mi tekinthető legitim, érvényes és „tiszta” ízlésnek. A legitim ízlés elfogadtatása a nagy értékű kulturális (tanulás, magas kultúra és művészetek ismerete), gazdasági (pénz) és szimbolikus (önreflexió, viselkedés) tőke összeadódásán, illetve beruházásán keresztül valósul meg. A munkások és a munkanélküliek fogyasztását — kulturális és sportfogyasztását is — leginkább az alapvető szükségletek kielégítése és megszerzése határozza meg, ezzel szemben a középosztály preferenciáit az éppen divatos javak, szolgáltatások iránti igényének kielégítése, amelyet egyaránt befolyásol a gazdasági tőke (pénzügyi források), és a kulturális tőke (a divat és stílus ismeretének) mennyisége. A felső osztályok luxus javak iránti igényét azonban ezek használatának módja is megkülönbözteti a többi társadalmi rétegtől.

A rendszerváltás után a társadalmi struktúra átalakulásának köszönhetően a sportban mint a társadalom egyik alrendszerében is megnőttek az egyenlőtlenségek. A meglehetősen szűk elitnek, a felső-, illetve a felsőközéposztály tagjainak szinte korlátlanok a lehetőségeik a sportolásra (Földesiné Szabó, Gáldiné 2008). Ez pedig megerősíti Bourdieu (2008) tőkeelméletét, mely szerint a gazdasági és kulturális tőke birtoklása határozza meg, hogy az egyes társadalmi rétegek hogyan töltik a szabadidejüket. Tehát, aki rendelkezik megfelelő anyagi és kulturális tőkével, megragadhat olyan „potenciális alkalmakat”, amik elvileg mindenki számára elérhetők, de valójában csak azok élhetnek ezekkel, akik rendelkeznek az elsajátításukhoz szükséges eszközökkel. Ez a magyarázata annak, hogy az, aki rendelkezik a megfelelő gazdasági és kulturális tőkével, élhet olyan sportolási lehetőségekkel, amikkel mások nem.

Egy országos felmérés igazolja, hogy a leszakadóban lévő társadalmi rétegek számára a sport elsősorban passzív időtöltési formákhoz kapcsolódik. Ennek okai a rossz anyagi körülmények között élő esetében a pénzhiányhoz, az idősek esetében a rossz egészségi állapotukhoz, a vidéken élőknél pedig a megfelelő programok és infrastruktúra hiányához kapcsolódnak (Dóczi 2014).

7. 1. Kulturális tőke és anyagi helyzet

Az Ifjúság 2000 – 2010 és a Magyar Ifjúság 2012 kutatások eredményei is rámutattak a sportolás társadalmi determináltságára a magyar fiatalok körében is. Az inaktív életmód mögött meghúzódó társadalmi, gazdasági, kulturális magyarázó tényezők meghatározása azért is nagyon fontos, mert hazánkban a fiataloknak mintegy egyharmada sportol, míg az Eurobarometer (2014) szerint a magyar lakosság mintegy 44%-a soha nem sportol. A sportolási esélyegyenlőtlenség az elmúlt 12 évben elsősorban a kulturális és gazdasági tőke mentén volt érzékelhető a fiatalok körében: a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezőknek és jobb anyagi helyzetben lévőknek van nagyobb esélye sportolóvá válni, emellett a tanuló státusznak van még pozitív hatása. A közép- és felső osztály tagjainak van a legnagyobb esélye a sportolásra, azonban 2012-ben érezhető volt a gazdasági válság hatása, amelynek eredményeképpen csökkent a sportolók aránya a felső társadalmi csoport tagjainak körében is (Perényi 2011; 2013).

3. táblázat. Forrás: Perényi 2011, 165. o.

Magyarországi és romániai hallgató körében végzett kutatásunkban elemzéseink szintén megerősítették a sportolás gyakoriságának és a sportolási szokások társadalmi meghatározottságát. Az objektív anyagi helyzet növekedésével növekszik a sportolás gyakorisága a hallgatók körében, azonban a sportos miliő (pl. sportoló barátok), a sportoláshoz kapcsolódó egyéni attitűdök, és az egyetemi sportrendezvények látogatása felülírhatják a társadalmi háttérből fakadó egyenlőtlenségeket a sportolást illetően. Ez azt jelenti, hogy noha az objektíven mért anyagi helyzet fontos befolyásoló erővel bír a hallgatók testedzésének gyakoriságára, azonban ha van a családjukban, barátaik között sportoló, akkor ők is könnyebben kezdenek el rendszeresen mozogni anyagi hátterüktől függetlenül. A felsőoktatási intézmények sportmenedzsmentje számára fontos üzenet a sportrendezvények látogatásának hátránykompenzáló ereje a hallgatók sportolásában, s felhívja a figyelmet a sportprogramok, rendezvénynek szerevezésére a hallgatók számára, hogy olyan diákok számára is elérhető legyen a rendszeres fizikai aktivitás, akiknek eddig nem volt lehetőségük hátrányos társadalmi származásuk miatt (Kovács, 2013b).

A sportolási szokásokat vizsgálva is azt az eredményt kaptuk, hogy a verseny-, és rendszeres szabadidő sportoló hallgatók vannak a legjobb anyagi helyzetben, s az ő szüleiknek van a legmagasabb iskolai végzettsége, ugyanakkor ezen klasszikus szocio-kulturális háttérváltozók hatását felülírja a sportos családi, baráti háttér, illetve a vallásos, közösségorientált miliő. Az élménykereső, versenysportolók közé kerülést leginkább a nem befolyásolja, de emellett növeli a bekerülés esélyét, ha van az egyén környezetében sportoló barát, volt középiskolai tanár és a testvére is sportol. Ők olyan mintát nyújthatnak, melynek hatására egy hallgató egyetemista korában (is) versenyszerűen fog sportolni. A rendszeres szabadidő sportolókhoz való tartozást a nemen és az országon kívül a vallásos, közösségorientált, illetve sportos-elitista miliő befolyásolja, de szintén pozitív hatása van, ha egy hallgatónak a párja és a legjobb barátja/barátai is végzenek rendszeres testedzést szintén pozitív mintát nyújtva. Meg kell említenünk még az egyetemi oktatók szerepét az alkalmi sportolást illetően: ha egy hallgató ismer oktatói közül olyat, aki sportol, ez arra motiválhatja őt, hogy legalább alkalomszerűen végezzen valamilyen testedzést (Kovács 2015a; 2015b).

A sportkörhöz való tartozás a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező anyák gyerekeire, jobb anyagi helyzetben lévő, nagyobb városból származó hallgatókra jellemző (Kovács, 2012). A szabadidő-eltöltési preferenciákat vizsgálva is azt az eredményt kaptuk, hogy a sportos szabadidő-eltöltéssel jellemezhető debreceni hallgatók körében találhatók a legjobb anyagi helyzetben lévő és legmagasabb iskolai végzettségű szülőkkel rendelkező diákok (Kovács, 2011).

7. 2. Településtípus szerinti egyenlőtlenségek

Az Ifjúság 2000 kutatás eredményei arra is rámutattak, hogy a településtípus is befolyásolja a fiatalok sportolási szokásait: a legnagyobb különbségek a főváros és megyeszékhelyek, illetve a kisvárosok és községek között vannak — az előbbiekben lényegesebben többen sportolnak, mint az utóbbiakban. A nagyvárosok közül is kiemelkednek azok, ahol felsőoktatási intézmények vannak, így egyre inkább diákcentrumokká váltak. Ehhez hozzá kell tennünk, hogy a kisebb települések az infrastrukturális feltételrendszer tekintetében is hátrányban vannak (Fábri, 2002). 2010-re a megyei jogú városokban élő fiatalok sportolás esélye 40%-kal nőtt, köszönhetően az új sportlétesítményeknek, az önkormányzatok által szervezett programoknak, míg a fővárosiak esélye viszont 30%-kal csökkent, s ez a tendencia tovább folytatódott 2012-re is (Perényi, 2011; 2013).

Ellenőrző kérdések

1. Mutassa be Bourdieu tőke- és habituselméletét a sportra vonatkozóan!
2. Miként befolyásolja szocio-kulturális státusz a sportolást?
3. Milyen település szerinti különbségek vannak a sportolásban hazánkban?