5. Sport és eredményesség

A sport és siker, eredményesség közötti összefüggéseket kétféleképpen közelíthetjük meg: egyrészt milyen tényezők hatására kezd el valaki sportolni (ennek társadalmi aspektusait taglaljuk a következő, 6. fejezetben), s a sportolók körében kik azok, a kiemelkdő sikereket érnek/érhetnek el, másrészt milyen hatása van a sportolásnak az tanulmányi és nem tanulmányi eredményességre (Eitle, Eitle 2002). Ebben az alfejezetben a két utóbbi területet vesszük górcső alá. A tanulmányi eredményesség magába foglalja a különböző tanulmányi tudáshoz, képességekhez kapcsolódó, leginkább sztenderdizált teszteken mért teljesítményt, de korábbi munkánkban rávilágítottunk arra, hogy az eredményességet érdemes sokkal tágabban értelmezni, amiben helyet kell, hogy kapjanak olyan szubjektív elemek is, mint a tanulmányok melletti elköteleződés, kitartás, továbbtanulási tervek, óralátogatási szokások és vizsgahatékonyság, vagy éppen a munkához kapcsolódó pozitív attitűdök (Pusztai, Kovács 2015).

5. 1. Sportolói tehetség, siker és eredményesség

Az, hogy ki tekintünk tehetségnek, így sportoló tehetségnek is, koronként, kultúránként s társadalmi környezetenként változik. „A jellemzők és kritériumok alapján a sportban az lehet tehetséges, aki az adott sporttevékenység űzéséhez megfelelő biológiai alapokat, motoros adottságokat örökölt, melyek a környezet hatásaiként az edzéssel, felkészítéssel olyan szintre fejleszthetők, hogy azzal a hosszútávú kiemelkedő eredmény elérésére potenciális lehetőség kínálkozik. Ehhez rendelkezik mindazon motoros, antropometriai és pszichés képességekkel, melyek nélkül nem képes az átlagon felüli teljesítményt tartósan elérni” (Révész 2008, 4).

Baker és Horton (2004, idézi Révész et al. 2007) szerint a sporttehetségnek elsődleges és másodlagos befolyásoló tényezői vannak. Elsődlegesnek tekinthető a genetikai, pszichológiai faktor és maga az edzés folyamata, míg másodlagosak a szociokulturális és a sportági kontextushoz kapcsolódó körülmények. A versenysportban az egyik legáltalánosabban elfogadott tehetségmodellt Mönks és Knoers (1997 idézi Révész et al. 2007) alkotta meg. A többtényezős modell a feladat iránti elkötelezettséget, a kreativitást és az átlagon felüli képességeket emeli ki, ugyanakkor az elmélet szerint ezeket a tényezőket erőteljesen befolyásolja a család, az iskola és a társak, tehát a tágabb szocializációs környezet is.

1. ábra. Forrás Révész et al. 2007 (http://epa.oszk.hu/00000/00035/00114/2007-06-ta-Tobbek-Kivalasztas.html)

1. ábra. Forrás Révész et al. 2007 (http://epa.oszk.hu/00000/00035/00114/2007-06-ta-Tobbek-Kivalasztas.html)

A technika és a tudomány fejlődésével a kiválasztás módszerei és eljárásai is megváltoztak. A jelentősebb kiválasztási metodikákat négy csoportba sorolhatjuk: (1) természetes kiválasztódás, (2) közvetett kiválasztás, (3) sikeren alapuló kiválasztás és (4) tudományos kiválasztás. Napjainkban elsősorban a tudományos alapokra épülő kiválasztásnak van létjogosultsága. A tehetség kibontakoztatásában is természetesen számos biológiai, pszichológiai és sporttudományi környezeti tényezőnek van szerepe, de télmánk szempontjából a szocio-kulturális és szocializációs környezet fontos. Ez utóbbiban is kiemelkedik a család, a pedagógus és az edző szerepe. Az edzőnek nem elégséges ismerni az adott spotág szakmai kritériumokat, megfelelő pedagógiai eszköztárral is kell rendelkeznie, hogy a szakmai tudást át tudja adnia sportolónak, emellett személyiségfejlesztő, erkölcsi nevelő feladatokat is el kell látnia. Szintén nagyon fontos sikeres és hatékony kommunikáció is: a pedagógusnak világosan és érthetően kell magyaráznia, fogalmaznia. Az eredményesség, a jó légkör és a kiegyensúlyozottság mellett nagymértékben azon múlik, hogy a verbális és a metanyelvi eszközöket, jeleket veszik-e, illetve továbbítják-e a résztvevők (Révész et al. 2007).

Orosz és Jónás (2016) felhívják a figyelmet, hogy a Z generációs sporttehetségek fejlesztése és nevelése komoly kihívást jelent a pedagógia és pszichológia, illetve sporthoz kapcsolódó szakmák művelői számára. Szerzők az alábbi problémás területeket emelik ki a teljesség igénye nélkül:

  • A tisztelet kivívása
  • Megváltozott figyelmi jellemzők (az információs társadalom megnövekedett feldolgozandó ingermennyisége miatt)
  • Érzelmi szükségletek és fejlődés: hogyan tudja segíteni a sporttehetség-gondozás az érzelmi érést
  • Irányítás és fegyelmezés (az előző problémákhoz kapcsolódóan is)
  • Motiváció: hogyan alakítható ki és erősíthető a belső motiváció, tehát a tevékenység szeretete, a fejlődés öröme és az érdeklődés miatti sportolás
  • Kommunikáció: hogyan lehet a leghatékonyabban eljuttatni hozzájuk az információkat.

A sporttehetés-gondozás integratív modellje szerint a fejlődés több szinten zajlik: a fizikai képességek kibontakoztatásában személyes (perszonális), társas (interperszonális) és személyen túlmutató (transzperszonális) tényezők játszanak szerepet. Modell leglényegesebb pontja, hogy holisztikusan közelít a sporttehetség-gondozáshoz: fontosnak tartja a párhuzamosan több szinten zajló fejlesztést, melynek során a fizikai tényezőkön túli (szellemi, érzelmi, értelmi, interperszonális, szocio-kulturális) összetevőkkel is tudatosan dolgoznak, emellett nem feledkezik meg arról sem, hogy az egyes összetevők folytonos kölcsönhatásban vannak egymással, így a rendszer egészének fejlődése is központi jelentőségű (Orosz 200; Orosz, Mező 2015).

2. ábra. A sporttehetség-gondozás integratív szemlélete. Forrás: Orosz, Bíró 2009, 24. o.

2. ábra. A sporttehetség-gondozás integratív szemlélete. Forrás: Orosz, Bíró 2009, 24. o.

5. 2. A sportolás hatása a tanulmányi eredményekre

Mind az általános, mind a középiskolákban az egyik legelterjedtebb, s legfontosabb extrakurrikuláris tevékenység a sportolás (Brohm 2002). Így nem csoda, hogy ennek hatása a tanulók életének különböző dimenzióira (mint például a korábban bemutatott egészség-magatartásra, melyek e tekintetben a nem tanulmányi eredményességnek is tekinthetők, mentális státuszára, jóllétének különböző területeire, tanulmányi eredményességére, kapcsolataira) kitüntetett kutatási területnek számít. Különösen érdekes a sportolás hatásának vizsgálata a felsőoktatásban résztvevő hallgatók körében, hiszen az egyetemi sport színvonala, elfogadottsága, s szerepe az egyetemek életében nagyon fontos. Tőlünk nyugatra, elsősorban az USA-ban a sporteredmények az egyetemek identitásának s hatékonyságának épp olyan fontos mutatói, mint a tudományos életben betöltött szerepük. Emellett az élsportolók utánpótlásának egyik fontos rekrutációs bázisát is az egyetemi sportolók jelentik. Az egyetemi sport nézettségének és népszerűségének köszönhetően szoros kapcsolatban van a gazdasággal, a médiával, a különböző szolgáltatató szektorokkal, hiszen dollármilliókat fektetnek az egyetemi sportba. Más intézményekben a klasszikus ”brit” mintájú amatőr sport a jellemző, amiben a pénz kevesebb szerepet játszik, maga a sportolás azonban a hallgatók mindennapjainak részét képezi (Sack 1987).

Az eredmények nem konzisztensek a sportolás és az eredményesség közötti kapcsolat tekintetében (főként a középiskola felső tagozatán és a felsőoktatásban tanulók esetében): egyes vizsgálatok a sportolás pozitív (Hartman 2008; Field et al. 2001; Castelli et al. 2007), mások pedig a negatív (Purdy et al. 1982; Maloney, McCormick 1993) hatására hívják fel a figyelmet, míg vannak olyan kutatások, amelyek nem találtak összefüggést e két változó között (Fisher et al. 1996; Melnick et al. 1992).

A sportolás, rendszeres fizikai aktivitás pozitív hatása leginkább a személyiségre gyakorolt hatásban érhető tetten.1 A fejlődési modell elmélete szerint a sportolás fejleszti a személyiséget azáltal, hogy megtanít a kemény munka tiszteletére, a kitartásra, fejleszt számos képességet (például nyerni egy versenyen), növeli az önbizalmat, az érettséget, fejleszti a szociális kompetenciákat, szokásokat, értékeket, normákat, növeli az iskolai részvételt, s segíti a tanulók jobb teljesítményét az élet más területén is, ezzel hozzájárulva tanulmányi eredményesességükhöz is (Brohm 2002: 71; Miller et al. 2007). Különösen akkor igaz ez, ha részt szeretnének venni az egyetemi sportban is hallgatóként (Eitle, Eitle 2002). A nagyobb fizikai aktivitás, testedzés hatására az általános iskolások tanulmányi eredményei javultak (magasabb pontszámot értek el az általános standardizált teszteken, matematikai és olvasási feladatokban) (Castelli et al. 2007; Field et al. 2001). Középiskolás versenysportoló lányok körében a sportolás segített kontrollálni a viselkedést (így hozzájárult a káros magatartások kerüléséhez, mint például a drogfogyasztás), meg tudták fogalmazni céljaikat a jövőjüket illetően, s segített elérni e célokat (Perry-Burney et al. 2002). Ezen túlmenően hozzájárult a szociális kötelékek megerősödéséhez a tanulók, a szülők és az iskola között, s mindezek pozitív hatással vannak az eredményességre. Azonban hozzá kell tenni, hogy a különböző sportágaknak és sportolási formáknak eltérő hatásuk van a felsőoktatási eredményesség különböző dimenzióira (Brohm 2002). Ezért fontos a sportolást egy többdimenziós fogalomként definiálni, s e komplex koncepciót használva vizsgálni hatását az eredményesség különböző dimenzióira (Castelli et al. 2007).

Számos program indult, melynek keretében több sportos tevékenységet vezettek be az iskolákban. Ez erre vonatkozó hatásvizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy bizonyos tanórák felülírása testnevelési órákkal nem csökkenti a tanulmányi eredményeket (Castelli et al. 2007). Egy másik program (The Tuesday Program) hatásának vizsgálata azt az eredményt hozta, hogy a programban részt vett hallgatók bár objektíve nem teljesítettek jobban a sportprogramok hatására, mégis többségükben úgy értékelték saját tanulmányi teljesítményüket, hogy ezek jobbak lettek (Ross et al. 2012).

Azok a kutatási eredmények, melyekben a szerzők nem találtak szignifikáns összefüggést a sportolás és a tanulmányi eredményesség között (Eitle, Eitle 2002; Fisher et al. 1996; Melnick et al. 1992), megerősítik Coleman társadalmi tőke elméletét a középiskolai versenysportolókra vonatkozóan (1961). Coleman szerint az olyan extrakurrikuláris tevékenységek, mint a sport hozzájárulnak a fiatalok elfogadásához, s szerepeik, tekintélyük megerősítéséhez társaik körében, illetve a sport népszerűségének köszönhetően szorosabb kapcsolatba kerülnek tanáraikkal, szüleikkel. Így növekszik társadalmi tőkéjük, s ez pozitívan hat tanulmányi eredményességükre is. Ez egy ún. zéró összegű helyzetet teremt. Ugyanis a sportolás energiákat vesz el a tanulástól, ráadásul az iskolák is fontos szerepet tulajdonítanak sportolóik teljesítményének, hiszen ez az ő sikerük is, ezért a sportolás, a sporteredmények hangsúlyozásával ők is hozzájárulnak a tanulmányi eredmények romlásához (Eitle, Eitle 2002: 121; Miller et al. 2007). Így a társadalmi presztízs, megbecsültség és tőke által szerzett haszon elvész, vagy akár negatív irányba mozdulhat el a mérleg, s a sportolók rosszabbul teljesítenek az iskolában. Ezt bizonyítja Hauser és Lueptow (1978) kutatása is. Eszerint noha a sportoló középiskolások jobb tanulmányi eredményeket értek el a középiskolai pályafutás végén, de kisebb mértékű volt a fejlődésük (pontszámokban mérve) nem sportoló társaiknál, így teljesítményük relatíve csökkent.

Coleman társadalmi tőke elmélete ettől egy kissé eltérően érvényesül az egyetemi sport világában, mint a középiskolások körében. Míg a középiskolások körében a sportolók nagy tekintélynek örvendenek, mind a diákok, mind a tanárok elismeréssel tekintenek sporteredményeikre, s népszerűségüknek köszönhetően számos kapcsolatra tesznek szert az iskola világán belül és kívül is, addig a felsőoktatásban a versenysportoló hallgatók kapcsolatai inkább a sportoló közösségeikre korlátozódik, ami elhatárolja őket más közösségektől csökkentve társadalmi tőkéjüket, s ez pedig negatívan befolyásolja tanulmányi eredményességüket. Egy sokatmondó kifejezés is született e jelenségre: „a néma sportoló” („dumb jock”) (Bowen, Levin 2003).

A sportolás negatív vagy semleges hatásának további oka a társadalmi háttértényezők befolyásoló ereje az eredményességi mutatókra. A társadalmi háttérnek köszönhetően egyfajta önszelekció valósul meg a középiskolai, egyetemi sportban: kérdésként merül fel, hogy vajon eleve a jobb társadalmi helyzetűek sportolnak-e, s ők ugyanazok-e, akik jobb társadalmi helyzetükből kifolyólag inkább érnek el jobb eredményeket a standardizált teszteken, nagyobb valószínűséggel kerülnek be a felsőoktatásba, s szereznek diplomát. A kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy a tehetséges, ámde hátrányos helyzetű sportolók (például az afroamerikaiak), akik talán épp kiemelkedő sporteredményeiknek köszönhetően sportösztöndíjjal tanulnak és sportolnak az adott egyetemen/főiskolán, hátrányos helyzetükből kifolyólag rosszabbul teljesítenek a tanulmányaik során (sokszor már a középiskolában is) (Eitle, Eitle 2002; Eitzen, Purdy 1986; Melnick et al. 1992; Maloney, McCormick 1993; Sellers 1992; Upthegrove 1999). Purdy, Eitzen és Hufnagel (1982) kutatásai is ezt támasztják alá: több mint 2000 egyetemista sportolót vizsgáltak 10 éven át, s azt kapták, hogy a sportolók kevésbé voltak felkészülve és rosszabbul teljesítettek tanulmányaikat tekintve nem sportoló társaiknál. Nem minden sportoló teljesített egyformán: a legrosszabb eredményeket a focista és a kosárlabdázó sportösztöndíjjal rendelkezők, az afroamerikaiak és a fizetett sportban résztvevők produkálták. Videon (2002) kiemeli a társadalmi háttér szelekciós hatását a sportra vonatkozóan (a jobb társadalmi háttérrel rendelkezők esélye nagyobb a sportolásra), de emellett kimutatható a sportolás pozitív hatása is a tanulmányi eredményességre. Más kutatási eredmények nemcsak a sportolás pozitív hatását mutatták ki az eredményesség bizonyos dimenzióira (például matematika és olvasási kompetenciákat mérő mutatókra), hanem azt is, hogy a jobb társadalmi háttérrel rendelkező diákok jobban teljesítenek e teszteken (Stevens et al. 2008). Éppen ezért a sportolás és eredményesség összefüggéseinek vizsgálatakor elengedhetetlen a társadalmi háttérváltozók kontrollálása.

Egy hátrányos helyzetű, tehetséges fiatal focista igaz történetéről szól A szív bajnokai című film. A film jól mutatja be a család szerepét, az egyes társadalmi csoportok közötti különbségeket az élsportba való bekerülésben és az előítéleteket, a tanulás és sport összefüggéseit, illetve egy szegény sorsú, többszörösen hátrányos helyzetű fiatal kiemelkedését ebből a környezetből a sport révén.

A SZÍV BAJNOKAI (videó)

Korábbi, a magyar-román határ menti régió hallgatói körében végzett vizsgálatunkban is igazolódott a sportolási szokások hatása a tanulmányi eredményességre.2 Egy komplex eredményességmutatót hoztunk létre, amelyben helyet kapott a tanulmányi elköteleződés, önbizalom, kitartás, extrakurrikuláris tevékenységek, vizsgahatékonyság, órákra való készülés mennyisége a kar más hallgatóihoz viszonyítva, továbbtanulási hajlandóság és munkához való hozzáállás. Két dimenzió kivételével a verseny- és szabadidő-sportolók érték el a legjobb eredményeket, az összmutatóban pedig a versenyszerűen sportolók jól mutatva, hogy a rendszeres, verseny szintű sportolás mellett is kiválóan tudnak teljesíteni a sportolók egyetemi tanulmányaikban. Kitartóak, jó a szervezőkészségük, jövőorientáltak, keményen tudnak dolgozni és helyt tudnak állni a tanulásban és a sportban is. A szabadidő-sportolók tartják be leginkább az akadémiai normákat, látják legértelmesebbnek a tanulást, a legmagasabb az órákra és vizsgákra való készülés intenzitása. Regressziós modell segítségével vizsgáltuk meg, hogy a társadalmi-demográfiai háttérváltozók kontrollálásával, illetve olyan szubjektív tényezők bevonása mellett, mint a reziliencia vagy a szubjektív jóllét is megmarad-e a sportolás pozitív hatása. Eredményeink szerint mind a verseny-, mind a szabadidő-sportolás pozitívan befolyásolja a hallgatók eredményességét függetlenül a szocio-kulturális háttértől, így igazolódott, hogy hátrányos helyzetű hallgatók esetében is a sportolás olyan értékeket, normákat, viselkedési szabályokat közvetít, fejleszti a személyiséget, melyek hozzájárulnak a hátrányok kompenzálásához a tanulmányokat illetően (Kovács 2015a).

1. táblázat. A sportolási szokások és hallgatók tanulmányi eredményességi dimenziónak összefüggései (Kovács 2015c, 138. o.)

1. táblázat. A sportolási szokások és hallgatók tanulmányi eredményességi dimenziónak összefüggései (Kovács 2015c, 138. o.)

Ellenőrző kérdések

  1. Milyen tényezők játszanak szerepet a sportolói sikerekben?
  2. Milyen pozitív hatása van a sportnak a tanulmányi eredményekre?
  3. Milyen elméletek és eredmények mutatják a sportolás és tanulmányi eredményesség közötti negatív vagy semleges összefüggést?

  1. A sportolás hatásának bemutatása a személyiségfejlődésre az 4.3 Sportolás személyiségfejlesztő hatásai c. fejezetben olvasható.↩

  2. Kutatásunk célcsoportját a következő évfolyamok nappali tagozatos, állami és költségtérítéses hallgatói alkották: BA/BSc képzések 1. és 3. évfolyamai, MA/MSc képzések 1. évfolyamai, valamint az osztatlan képzések 1. és 4. évfolyamai. A kérdőíveket kérdezőbiztos jelenlétében 2012 márciusa és júniusa között töltötték ki a hallgatók a következő intézményekben: Debreceni Egyetem, Nagyváradi Egyetem, Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyváradi Emannuel Egyetem, Nyíregyházi Főiskola, Debreceni Református Hittudományi Egyetem Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskolai Kar, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kar, a Babeş—Bolyai Tudományegyetem Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata. A teljes minta 2728 fő volt. Az ukrán mintát, kis száma és torzító hatása miatt, kihagytam az elemzésből, így a minta végső elemszáma 2619 fő. A minta karonkénti reprezentativitását súlyozással biztosítottuk.↩