6. Sport és társadalmi egyenlőtlenségek: demográfiai csoportok
A történelemben a sportolás társadalmi jelentése és jelentősége állandóan változott. Az ipari társadalom létrejöttével, illetve a megnövekedett szabadidővel válik egyre kedveltebb tevékenyéggé. Ezért is művelték leginkább az arisztokrácia és a polgárság tagjai, hiszen anyagi helyzetük és több szabadidejük megengedte, hogy sportoljanak.
A modern sport a rá jellemző problémák (mint az erőszak vagy a dopping-vétségek) ellenére számos olyan lehetőséget biztosít, amit a preindusztriális rendszer hagyományos sportjai nem biztosítottak. A legkiemelkedőbb sportolók soha nem voltak annyira képzettek és felkészültek, mint napjainkban (természetesen a sport világára vonatkozóan); a sport a nemzetközi együttműködés fontos területévé vált. A demokratizálódási folyamatnak köszönhetően az egyéni teljesítmény mint érték fontossága megnőtt, így az átlag feletti sportteljesítmény kiemelkedési lehetőséget jelent a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok (például a szegények, a kisebbségek, a nők) számára (Gruneau, 1988). Azonban látnunk kell, hogy maga a modern sport elvileg ugyan biztosítja ezeket a lehetőséget, de egyéb társadalmi okok miatt sok esetben a deprivált csoportoknak — néhány kivételes, egyedi esettől eltekintve — nincs lehetőségük élni ezekkel, vagy legalábbis sokkal rosszabbak az esélyeik. Gruneau sem tekint el az osztályspecifikus konfliktusoktól, de ezek létét inkább a modern sport ”érlelődési” folyamata részének tekinti, semmint komoly problémának, miközben láthatjuk, hogy bizonyos társadalmi csoportok nagy része még mindig hátrányos helyzetben van a sportolás területén is. A vidékiek, a nők, s főleg az alacsonyabb iskolai végzettségűek inaktívabbak, mint a városiak, a férfiak, és a magasabban kvalifikáltak (Wilcox et al. 2000). Az utóbbi évek kutatásai az ökológiai típusú megközelítésre hívják fel a figyelmet a fizikai aktivitást befolyásoló faktorok vizsgálatában, amelyben olyan környezeti elemek kellenek, hogy helyet kapjanak, mint a társadalmi-gazdasági tényezők, infrastrukturális lehetőségek stb. (Wilcox et al. 2000).
9. kép. Abebe Bikila, a tragikus sorsú mezítlábas olimpikon. A pásztor apa gyermekeként született etióp sportoló a játékok történetében először lett kétszeres olimpiai bajnok maratonfutó (1960,1964), mindkét alkalommal világcsúcs idővel. Mivel gyermekkorától mezítláb futott, emiatt a futócipó feltörte a lábát, így pályája elején a versenyeken és az edzéseken is így készült. Forrás: http://gettyimages.com
6.1. Idősek
Az utóbbi évtizedekben az idősek aránya egyre dinamikusabban nő a népességen belül. Noha a magyarok átlagéletkora lényegesen, majd hat évvel kevesebb a férfiak (72 év), és négy a nők esetében (79,5 év), mint az EU-s átlag (férfiak: 77,9 év, nők: 83,3 év), az idősek arányának növekedése hasonló trendeket mutat. Magyarországon 2009-ben ez az arány 16,4% volt, 2015-ben pedig 18,3%, a becslések szerint pedig 2050-ben hazánkban 29,4, az EU-ban pedig 28,8% lesz (Antal-Regöly – Mérei, 2011; KSH, 2016). Az időskor meghosszabbodása indokolttá tesznek olyan vizsgálatokat és prevenciós programokat, amelyek segítségével az egyre növekvő idős éveket egészségesen, jóllétben, aktívan, tevékenyen élhetik meg az egyének. Számos kutatási eredmény bizonyítja, hogy a fizikai aktivitás nemcsak a fiatalok esetében bír elengedhetetlen prevenciós és egészség-megőrző funkcióval, hanem a középkorúak esetében és időskorban is rendkívül fontos az egészségi állapot, a fizikai képességek javításához, valamint az idősödés lassításához, így a várható élettartam növeléséhez. Kutatási eredmények igazolják, hogy a fizikai aktivitás csökkenti a korai halálozás esélyét, a szív- és érrendszeri problémák, a cukorbetegség kockázatát, hozzájárul az erőnlét és izomtömeg fenntartásához, a mobilis és független életvitelhez idős korban (Fox et al. 2007).
Johanna Quass, a világ legidősebb, eddig aktív tornásznője jól igazolja, hogy miért fontos és lehetséges az aktív sportolás korban is.
JOHANNA QUAAS (90 ÉVES) GUINNESS REKORDER TORNÁSZNŐ (video)
Az életkor haladtával csökken a rendszeres fizikai aktivitást végzők aránya (Paluska-Schwenk, 2000), tehát mindenképpen fontos a korosztály szerinti összehasonlítás, de emellett számos más szocio-kulturális tényezőnek van szerepe az 50+ korosztály körében is. A fizikai és szellemi aktivitás, az öntevékenységek széles köre, a személyes autonómia, az izoláció és a magány elkerülése mind hozzájárulnak a minőségi időskor megéléséhez, mindezt pedig jelentősen befolyásolhatja a fiatalabb korban megszerzett státushelyzet (Czibere et al. 2014). Mindezek mellett elengedhetetlen az egészségi állapot befolyásoló erejének vizsgálata is, hiszen a fizikai aktivitás mértékében, illetve az inaktív életmódban fontos szerepet játszik az egészség önértékelése, a túlsúly, betegségek előfordulása és a dohányzás is (Trost és mtsi 2003). Debreceni idősek sportolási szokásait vizsgálva Balatoni és mtsi (2016) azt az eredményt kapták, hogy egyrészt nagyon alacsony a naponta edzők aránya (mintegy 2%), s a válaszadók több, mint fele egyáltalán nem sportol. Ennek okaként a legtöbben a rossz egészségi állapotot jelölték meg (38,9%). Nyíregyházi 50 felettiek körében végzett korábbi vizsgálatunk eredményeiből jól látható, hogy elsősorban a házimunka játssza a legnagyobb szerepet a fizikai aktivitás preferenciáiban, míg a különféle szintű sportos tevékenységek a legkevésbé. Erőteljes nemi, életkori és anyagi helyzetben lévő különbségek fedezhetők fel az egyes fizikai aktivitás preferenciákban. Az olyan passzív tevékenységek, mint a tv-nézés, kézimunkázás egyre inkább jellemző a kor előrehaladtával, amit jól igazol az az eredmény, hogy noha ebbe a preferenciába az önkéntes és fizetett munkavégzés is beletartozik, de a nyugdíjba vonulás után, tehát az aktív munka befejeztével is növekvő tendenciát tapasztalhatunk. A sportos tevékenységek végzésére a szubjektív anyagi helyzet bír befolyásoló erővel, s noha nem lineáris a kapcsolat a két változó között (ebben az egyes kategóriába tartozók alacsony elemszáma is szerepet játszhat), de azt láthatjuk, hogy a magukat a legjobb jövedelmi kategóriákba sorolókra a leginkább jellemző a sportos szabadidő-eltöltés, míg a legrosszabb anyagi helyzetben lévő válaszadókra a legkevésbé (Kovács 2017).
10. kép. A fizikailag aktív időskor a minőségi időskor egy kiemelkedően fontos kulcseleme. Forrás: http://egeszseg.hu
6.2. A fiatalok sportolási szokásai
A Magyar Ifjúság 2012-es adatfelvételének adatai szerint mintegy hat százalékkal csökkent 2004, és három százalékkal 2008 óta a kötelező testnevelés órán kívül sportoló fiatalok aránya (összesen a 15—29 évesek 35 százaléka nyilatkozott úgy, hogy sportol). Csökkent a sportoló lányok aránya is (34 százalékról 27 százalékra), ami továbbra is felhívja a figyelmet a nők sajátos sportolási problémáira. A sportolás tekintetében előnyben vannak (tipikus sportolóknak számítanak) a 15—19 éves, megyeszékhelyen élő fiúk, így a kor, a kisebb településtípusú lakóhely és a nem (ha lányról van szó) csökkenti a sportolási esélyeket. Az Ifjúság 2000—2012 kutatás eredményei szerint a társadalmi helyzet (főként a nem, az iskolai végzettség, a gazdasági helyzet, a lakóhely településtípusa, a tanuló státusz) erősen befolyásolja azt, hogy egy fiatal sportol-e vagy sem (Perényi 2013).
3. ábra. Forrás: Perényi 2013, 237. o.
A GFK omnibusz vizsgálatában reprezentatív országos mintán nézték meg a magyar lakosság (18—69 évesek) sportolási szokásait. Eredményeik összhangban vannak az Ifjúság-vizsgálatok eredményeivel: a sportban való részvétel szoros kapcsolatban áll a korral, a nemmel, az iskolai végzettséggel és az iskolarendszerű képzésben való részvétellel. A férfiak, a fiatalabb korosztályok, a magasabb iskolai végzettségűek és a tanulók nagyobb gyakorisággal sportolnak. Összességében arra a következtetésre jutnak a kutatók, hogy a magyar nem egy sportoló nemzet a kiemelkedő sportsikerek ellenére, hiszen az összlakosság 69 százaléka soha nem sportol, 41 százalékuk pedig kifejezetten nem szeret sportolni (Neulinger 2008).
Korábbi nemzetközi hallgatói vizsgálatunkban összességében azt tapasztaltuk, hogy a magyarországi, partiumi és erdélyi, vajdasági és felvidéki hallgatók között egyaránt alacsony a rendszeresen sportoló hallgatók aránya, mindenütt a vizsgált régióban átlagosan alig heti rendszerességgel végeznek testedzést a diákok. A sportolást meghatározó társadalmi és individuális tényezőket egy modellben vizsgálva azt láthattuk, hogy erőteljes nemek közötti és anyagi helyzetben mutatkozó egyenlőtlenségeket tapasztalhatunk Magyarországon, Romániában (itt a leginkább) és Ukrajnában is. A sportolás férfidominanciája és anyagi lehetőségekhez való erőteljes kapcsolódása ezekben a térségekben érvényesül a leginkább, azonban ha beemeljük a magyarázó modellbe a szubjektív választáson alapuló attitűdökhöz, életmódhoz kapcsolódó elemeket, akkor a nem hatása eltűnik, a szubjektív anyagi, társadalmi helyzet pedig csak a kárpátaljai mintában érvényesül. Ez utóbbi eredmény felhívja a figyelmet arra, hogy a kárpátaljai diákok esetében különösen fontos szerep jut a társadalmi háttérnek a sportolás gyakoriságában, s ezt nem képesek felülírni az intézmények adta sportolási lehetőségek sem. Ugyanakkor a legnagyobb befolyásoló erővel a sportolás egészségmegőrzéséhez, s a magyar minta esetében a győzelem, versenyzés fontosságához kapcsolódó attitűd bír: minél fontosabbak ezek az egyének számára, annál inkább motiváltabbak a rendszeres testedzés végzésére. Ily módon minél inkább tudjuk erősíteni az sportolás egészségmegőrzésben játszó fontos szerepét a hallgatók értékrendjében, annál több hallgatót lehetne meggyőzni a sportolásba való bekapcsolódásba társadalmi háttértől függetlenül. Hasonlóan pozitív eredményt lehet elérni, ha előbb sportos, játékos programokba vesznek részt, ezzel töltve a szabadidejüket, mert az ilyen rekreációs céllal végzett mozgásos tevékenységek olyan élményeket nyújthatnak, amelyek hatására a sportolás beépülhet a mindennapos, vagy legalábbis a rendszeresen végzett tevékenységek közé (Kovács 2016).
6.3. Nők
Számos kutatás mutatta ki a sportban megfigyelhető nemi különbségeket (szignifikánsan kevesebb nő sportol, mint férfi), s hívja fel a figyelmet olyan prevenciós programok szükségességére, melyek segítségével több nőt lehetne bevonni a sportolás világába (Keresztes, Pikó 2006; Mota, Silva 1999; Sallis et al. 1996; Sallis et al. 2000). A nemi különbségek hátterében elsősorban az eltérő szocializáció játszhat szerepet. Különösen jól látható ez a vidéki lányok esetében. Körükben a hagyományos szerepek még markánsabban megfigyelhetők: egy ausztrál kvalitatív vizsgálat eredményei szerint a vidéki nők gyakrabban minősíttették magukat fizikailag inaktívnak, annak ellenére, hogy elmondásuk szerint különböző rekreációs fizikai tevékenységekben vettek részt. Úgy tűnik, hogy bár a nők számára fontos és ismert a sportolás egészségvédő funkciója, mégis csak a hagyományos nemi szerepek perspektívájából látják jogosultságukat arra, hogy ők is sportoljanak: tehát azért fontos mozogniuk (s ezt sokszor nem is tekintik sportolásnak, mert ez a férfiak területe), hogy megőrizzék nőies vonásaikat. Ebből is jól látszik, hogy a tradicionális szerepfelfogásban a sportolás még mindig egy maszkulin, a férfiak számára fenntartott terület, amelybe a nők még mindig kisebb arányban lépnek be. Ezt bizonyítják a statisztikailag igazolt alacsonyabb részvételi arányok is (Lee, Macdonald 2008, l. előző alfejezet). De az eltérő motiváció is szerepet játszik a nemek közti különbségekben: míg a lányok inkább azért sportolnak, hogy egészségesebbek, csinosak legyenek, addig a fiúk számára fontos motiváló erő a győzelem, a versenyzés, erejük demonstrálása (Keresztes, Pikó 2006). Ezek az összefüggések szintén összekapcsolódnak a hagyományos női-férfi szerepkörökkel. Egyetemisták körében végzett vizsgálati eredmények is felhívták a figyelmet a nemek közti különbségekre a sportolás motivációiban: a férfiak inkább a kikapcsolódás, szórakozás miatt sportolnak, míg a nőket az egészségtudatosabb érvek vonzzák (egészség megőrzése, szellemi felfrissülés) (Neulinger 2009). Kozma és munkatársai 2014-es longitudinális vizsgálatukban felhívták a figyelmet, hogy a nemek közötti különbségek halványodni látszanak a sportmotiváció terén: a budapesti egyetemista lányok több mint fele a „jó alak” elérése céljából sportolt, de a fiúk egyharmada is megjelölte ezt a válaszlehetőséget, s további közös szempont volt az egészség megőrzése mint motivációs tényező. Ugyanakkor a barátokkal történő sportolás sokkal inkább volt fontos a fiúk számára, mint a lányoknak (Kozma et al. 2016).
2. táblázat. Forrás: Perényi 2013, 242. o.
A külföldi, elsősorban angolszász szakirodalomban leginkább a marxista (körükben is a legjellemezőbben feminista) írások mutatják be a nemi egyenlőtlenségek megjelenési formáit, mértékét és okait a sportban (Lüschen 1980). Jennifer Hargreaves (1994) a sportolónőkről szóló történeti és szociológiai vizsgálatokat áttekintve arra a következtetésre jutott, hogy a sportnak még mindig vannak szélsőségesen maszkulin területei, amelyekben évszázadok óta benne rejlik a hatalommegosztás nemek közötti egyenlőtlensége. Ugyanakkor kritikaként fogalmazódik meg e művekkel szemben, hogy ideológiai elkötelezettségük miatt írásaikból olykor hiányzik az objektivitás. Mindez azért is fontos, mert napjainkban, amikor törvények biztosítják állami, EU-s, sőt sok esetben globális szinten a fejlett országokban a nők férfiakkal egyenlő jogait, a nők sportban elért sikerei és a lehetőségek növekedésének ellenére a sportolás még mindig a férfiaknak fenntartott terület, ahol maszkulin tulajdonságok és erények (erő, agresszivitás, versenyszellem, harc) dominálnak (Dunnig 2002). Ez sokak számára összeegyeztethetetlen a hagyományos női szerepekkel és tulajdonságokkal (például érzékenység, a családról való gondolkodás és az otthon melegének megteremtése mint kiemelkedő cél).
A nemek közötti biológiai különbségeknek talán leginkább a sport világában van dominanciája, hiszen a sportban, főként a teljesítménysportokban a fizikai erőnek, erőlétnek, tulajdonságoknak különös jelentőséggel bírnak a siker elérésében, ugyanakkor azt láthatjuk, hogy a gender konstrukciók alakulásában és a nemek közötti különbségek fennmaradásában olyan társadalmi jelenségeknek is nagyon fontos, ha nem a legfontosabb, szerepe van, mint a nemi szerepek, szocializáció, média. A nemi diszkrimináció gyökerei a sportban is az eltérő szocializációból erednek, melynek során a férfiak és a nők különböző nemi szerepeket tanulnak meg (Lüschen 1980). A női sportolók egyfajta szerepkonfliktusba kerülnek, mivel a versenysport versenyszellemet, olykor agressziót igénylő, maszkulin jellege egyfajta választási kényszerbe hozza őket női identitásuk és sportoló énjük között. Ennek megfelelően vagy kénytelenek férfias vonásokat magukra ölteni, vagy pedig egyes sportolók és sportok marginalizálódnak, azaz olyan sportágak jönnek létre, amelyek teljes mértékben feminizálódnak. Ilyen például a pompom lányok helyzete. A „cheerleading” (hivatásos szurkolás) komoly fizikai teljesítményt igényel, sok esetben mégsem tekintik „igazi” sportnak. Számos sztereotípia kering a női sportokról, amelyek elriasztják a nőket a sportolástól, leginkább az versenysportolástól. Ilyen többek között, hogy veszélyes a gyermekvállalásra, férfiassá teszi a külsőt, egy sportos külsejű nőnek kisebb a „gazdasági” és emberi értéke, a sportolás nem lehet fontos egy nőnek, mert a sportban fontos értékek (agresszivitás, teljesítményközpontúság, versenyszellem) irrelevánsak egy nő számára. Mindezek gyakran stigmatizálják a sportoló nőket és szerepkonfliktusokat okoznak a számukra elriasztva más nőket a sportolástól (Frey, Eitzen 1991).
Az alábbi képek a 2016-os riói olimpia néhány történelmi tettet végrehajtó hősnőjét mutatják be, akik teljes mértékben ellent mondanak a nőkről és női sportolókról szóló sztereotípiáknak.
11. kép. Majlinda Kelmendi a riói olimpia -52 kg-os bajnoka judóban, aki az első érmet szerezte Kosovónak az ország történetében. Forrás: lajmi.net
12. kép. A 43 éves Kristin Armstrong kisfiával, Lucasszal, egy újabb olimpiai aranyérem megszerzése után női kerékpározásban. Forrás: www.bicycling.com
13. kép. Icho Kouri sporttörténelmer írt a birkózásban, miután mindkét nemet beleértve elsőként lett négyszeres olimpiai bajnok. Minden olimpián aranyérmet szerzett, mióta van női birkózás a játékon. Forrás: CNN.com
Washington és Karen (2001) összegezve a társadalmi nemek konstrukcióiról szóló elemezéseket arra a következtetésre jutottak, hogy mind a női, mind a férfisportolók egyfajta nyomás alatt állnak annak érdekében, hogy fenntartsák a „hegemón maszkulinitást” a sportban. Ennek részeként a férfi sportolóknak izmosnak, erősnek, érzéketlennek és minden körülmények között a győzelemre törekvőnek kell lenniük, a nőknek pedig érdektelenséget kell mutatniuk a sportolás iránt pontosan amiatt, mert a kívánatos férfias vonások nem egyeztethetők össze a hagyományos női szerepekkel és tulajdonságokkal. Ha egy nő sportol, mindenképpen hangsúlyoznia kell a nőies vonásait például hosszú hajjal és csinos ruha viselésével. Eckes és kollégái (1998 idézi Washington és Karen 2001) felhívják a figyelmet arra, hogy az utóbbi években oly nagy divattá váló fitnesz mozgalom a nők számára olyan sportolási lehetőségeket nyújt, amely segít megőrizni a nőies vonásokat, szépséget és a nőiesség tradicionális fogalmát, ugyanakkor ebben háttérbe szorul az egészség megőrzése és az egyenlőség. Ross and Shinew (2008) egyenesen úgy fogalmaznak, hogy amióta a sport intézményesült, azóta folyamatosan megőrzi és újratermeli a férfiak dominanciáját és a nők alárendeltségét. Emellett a sportolással kapcsolatos hiedelmek összekapcsolódnak a férfiak biológiai és fizikai felsőbbrendűségével is.
Egyes kutatások a média által közvetített és befolyásolt sporttevékenységeket vizsgálják, különös figyelmet fordítva arra, hogy a médiában hogyan jelennek meg az élsportoló nők, és hogy ezek a reprezentációk miként hatnak a nők szabadidős tevékenységére. Gál Andrea a női és férfisportolók reprezentációját három újságban vizsgálta meg – a Népszabadságban, a Magyar Nemzetben és a Blikkben – kvantitatív és kvalitatív tartalomelemzéssel, újságírók, sportújságírók, illetve sportolónők véleményének feltárásával. Leginkább arra volt kíváncsi, hogy az írott sajtó termékeiben mennyire meghatározóak a külső jegyek egy női sportolóról való hír közlésében, amit „Kurnyikova-szindrómának” neveznek.3 A jelenség lényege, hogy a média, akkor tekint „sikeresebbnek” egy női sportolót, s ebből kifolyólag annál gyakrabban szerepel a különböző médiafelületeken, ha hangsúlyozza a nőies vonásait például hosszú hajjal és csinos ruha viselésével akár sportolás közben, akár azon kívül. Eredményei szerint a női sportolók alulreprezentáltak a sajtóban férfitársaikhoz képest, ez még az olimpiai ciklus alatt is így van, annak ellenére, hogy ekkor valamivel több cikk és kép jelenik meg róluk. A fotók méretét tekintve jobbak az arányok. Érdekes, hogy a női élsportolók jobbnak ítélik meg megjelenítésüket a sportmédiumokban a valóságosnál (Dr. Gáldiné Gál 2007; Gál et al. 2008).
14.kép. Anna Kurnyikova a teniszcsillag és a szupermodell. Forrás: life.hu
6.4. Faji, etnikai, vallási kisebbségek
A sport egyik fontos társadalmi funkciója, melyről eddig még nem volt szó a nemzeti identitás megerősítésében játszó kétségtelen szerepe. Leginkább a világméretű nemzetközi sportesemények olyan életre szóló maradandó emléket adhatnak a szurkolóknak, amelyhez fogható élményeket máshol/kor ritkán élhetnek át: amikor egy nemzet minden tagja, függetlenül attól, hogy az ország határain belül vagy kívül, vagy akár ezernyi km távolságra él, amikor községek, városok, térségek különböző nemű, etnikumú, vallású, kultúrájú tagjai családjaikkal együtt vesznek fel nemzeti viseletet, hogy együtt izgulhassanak, szurkolhassanak nemzeti válogatottjukért, és együtt éljék át büszkén az ünnepi mámort a nemzeti lobogó felvonásakor vagy éppen himnusz elhangzásakor. Ez a sport… talán nincs, de ehhez hasonló biztosan nincs semmilyen más társadalmi jelenség, tevékenység, ami képes így összehozni az embereket annak ellenére, hogy bizonyos negatív jelenségek is párosulnak hozzá. Ez egyik ilyen negatív jelenség, ha a nemzeti identitás („Mi”) megerősítéséhez és büszkeség kiteljesedéséhez a sport révén más nemzeti, etnikai, vallási stb. csoportok („Ők”) szembeni előítéletekkel, utálattal, szélsőséges esetben pedig gyűlölettel párosul.
Noha a 20 században a legtöbb országban megszűnt a jogi diszkrimináció, az államok feletti, nemzetközi jogvédő szervezetek fáradtságos küzdelmeinek és kormányzatokkal való együttműködésének köszönhetően. Azonban a társadalmi változások nem követik azonnal a jogi processzusokat: az egyes rasszokkal, vallási, etnikai stb. kisebbségekkel szemben továbbra is léteznek előítéletek, sztereotípiák, amelyek a sportban mint társadalmi alrendszerben is esetenként manifesztálódnak. Ezáltal e kisebbségek tagjait hátrányos megkülönböztetés, esetenként fizikai vagy szóbeli atrocitások érik. A történelem során először a gyarmatosító nagyhatalmak éreztették felsőbbrendűségüket az őslakosokkal szemben, többek között a sport terén is: a bennszülöttek sportos hagyományait, játékait lenézték, esetenként betiltották, míg a saját sportjaik világába nem engedték be őket sem sportolóként, olykor nézőként sem. Ebben az esetben intézményes diszkriminációról beszélhetünk. Az idegengyűlölet (xenofóbia) sok magyarázóelméleti közül a bűnbakképzés, saját státuszféltés miatti frusztráció, düh levezetésének egyik módja a másokra – valamely kisebbségi csoport tagjaira, sportolóra – irányuló agresszió, mely sajnálatos módon napjainkban is megnyilvánul különféle nézőtéri atrocitásokban a szurkolók részéről (l. 10.2 fejezet). Ez ellen a FIFA már évek óta küzd médiakampányokkal, pénzbüntetésekkel stb. (Bodnár 2015).
A RASSZIZMUS MEGJELENÉSÉNEK SZOMORÚ PILLANATAI A PÁLYÁN (videó)
A rasszizmus és előítéletek megjelelésének formái a sportban többek között az egyes sportágakban való részvételi formákban nyilvánul meg: vannak olyan sportágak, ahol felülreprezentáltak bizonyos rasszok képviselői (pl. a leginkább kutatott afro-amerikaiak esetében kosárlabda, amerikai foci), míg másokban alig találhatók. A téma kutatói felhívják a figyelmet arra, hogy ebben nemcsak a biológiai különbségek, hanem társadalmi sztereotípiák is szerepet játszanak, pl. olyan negatív sztereotípiák, hogy az afro-amerikai sportolók elsősorban a fizikai erőt igénylő teljesítménysportokban érhetnek el kiemelkedő eredményt, ezért a szellemi erőfeszítést, taktikát (is) igénylő sportágakban részvételük korlátozott. A rejtett diszkriminációs másik formája a biológiai különbségekre és sztereotípiákra alapozva Bower (1972 idézi Földesiné et al. 2010) kutatási eredményei szerint a csapaton belüli pozíciók rassz szerinti eloszlásában érhető tetten: az afro-amerikaiak azokban a pozíciókban voltak a legnagyobb arányban, amelyekben a gyorsaság, erő, dinamizmus dominál, míg a fehérek az intellektust, kreativitást és vezetési készségeket igénylő pozíciókban voltak felülreprezentálva.
A Japánból eredő judo legsikeresebb sportolója a világon Teddy Riner, aki teljesítményével sok sportági sztereotípiát megdöntött: a karibi-szigetcsoportról származó családban született színes bőrű francia judós kétszeres olimpiai bajnok, egyszer volt bronzérmes, egyedüliként a sportág történetében 10-szeres világ-, és ötszörös Európa-bajnok.
15. kép. Teddy Riner, kétszeres olimpiai bajnok és egyszer bronzérmes judós, egyedüliként a sportág történetében 10-szeres világ-, és ötszörös Európa-bajnok. Forrás: http://lesdebutsdetif.wordpress.com
Hazánkban a társadalmi kirekesztődés leginkább a roma lakosságot sújtja nemcsak egyénileg, hanem közösségi és intézményi szinten is. Nagy részük munkanélküli, alacsony iskolai végzettséggel, s emiatt kisebb szak- és egyéb tudással, kevesebb jövedelemmel rendelkeznek, rosszabb lakókörülmények között élnek, s rosszabb az egészségi állapotuk. A roma gyerekek közül sokan az általános iskolát sem végzik el, vagy nem tanulnak tovább középfokú oktatási intézményekben, ezért nem meglepő, hogy szocializációjuk a sporton keresztül is nehézkes, s kirekesztődésük a sport rendszeréből is természetessé válik. Egyedüli pozitív kivétel az ökölvívás területe, ahol nagyon magas a roma fiatalok aránya, s a sikeres tehetséggondozó programoknak köszönhetően számos roma fiatal ér el kiemelkedő hazai és nemzetközi sikereket (Földesi Szabó, 2010). Hozzá kell tennünk, hogy a roma fiatalok aránya a bokszolók, s főként az versenysportoló ökölvívók között a kor növekedésével folyamatosan csökken. Mire elérik a felnőtt kort, amikor lehetőségük lenne kijutni a legnagyobb nemzetközi versenyre, az olimpiára, nagyon sokan abbahagyják a sportolást. Mint ahogy az iskolai pályafutásban, úgy a sportpályafutásban is magas a lemorzsolódási arányuk.
Ugyanakkor a sportolás lehetőséget biztosíthat a számukra a kiemelkedésre, akárcsak a különböző etnikai, társadalmi háttérrel rendelkező lakosság esetében az USA-ban. Ezért van szükség különböző ösztöndíj- és tehetséggondozó, illetve a sportolás beemelésére az integrációs programokba, amelyek segítségével a sportban tehetséges roma és hátrányos helyzetű fiatalok előnyt élveznének közép- és felsőfokú tanulmányok folyatatásában, intézményekbe való bejutásban. Viszont a magyar felsőoktatási és felvételi eljárásban mindössze néhány pluszpontot érnek a kiemelkedő sporteredmények. Természetesen ennek hátterében sokkal összetettebb társadalmi, gazdasági folyamatok játszanak szerepet.
Összességében láthatjuk, a sportban egyaránt megjelenik a faji, nemi, vallási stb. diszkrimináció, de a legfontosabb sportesemények, világesemények, különösen a nagy média nyilvánosságnak köszönhetően, a rasszizmus, antiszemitizmus, xenofóbia elleni küzdelem vagy éppen a vallások békés egymás mellett élésének színtereivé is váltak, mint azt az alábbi képek mutatják.
16. kép. Az első női csapat tagjai, akik Egyiptom történetében először képviselik országukat az olimpián (2016, Rió). Az iszlám előírásainak megfelelően hosszú ujjú felsőt, nadrágot és hidzsrát viselnek. Forrás: http://polusonline.blogspot.hu
17. kép. Az 1968-as mexikóvárosi olimpia 200 m-es síkfutás számának helyezettei: a fekete sportolók felemelt kézzel, az ausztrál sportoló pedig egy rasszizmus elleni szervezet jelvényével tiltakozik a feketék elnyomása ellen. Forrás: hatharom.com
18. kép. Cathy Freeman, a „nemzet lánya”, ausztrál bennszülött sportolóként gyújthatta meg az olimpiai lángot a 2000-es sydney-i olimpián. Személyével szimbolizálta Ausztrália az őslakos közösség társadalmi integrációját. Forrás: Földesiné et al. 2010, 94. o.
6.5. A fogyatékkal élők sportja
“Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, hogy vesztesnek lenni” (Szelesi Ágnes)
A fogyatékosok sportjára egészen a rendszerváltásig semmilyen figyelem nem irányult. Akkor kezdtek foglalkozni vele, amikor a fogyatékosok ügye társadalmi ügy lett. A fogyatékosok sportja egyenetlenül fejlődött: az élsportra sokkal nagyobb állami figyelmet fordítottak, mint a szabadidősport-lehetőségek biztosítására. A pozitív jogszabályi háttér ellenére a fogyatékosok többsége kívül marad a szabadidősportból, a rekreációs fizikai aktivitásokból. További problémát jelent a sportolásukat segítő speciális intézmények hiánya, ami tovább rontja sportolási lehetőségeiket (Földesi Szabó, 2010).
Hazai, fogyatékkal élők sportolását vizsgáló kutatások nemcsak arra hívták fel a figyelmet, hogy alacsony körükben a rendszeres testedzést végzők aránya, hanem ennek társadalmi meghatározottságára is rávilágítottak. A fővárosiak és az aktívan keresők körében lényegesen nagyobb arányban vannak fizikai aktivitást végzők, míg az Észak-Alföldi Régióban és községekben élők között a legalacsonyabb az arányuk feltételezhetően a megfelelő, akadálymentesített körülmények, tárgyi eszközök, a jó kommunikáció hiánya és a hátrányos megkülönböztetéstől való félelem miatt (Sáringerné, 2014).
Dorogi (2012) kutatásában fogyatékkal elő sportolókat vizsgált, illetve a fogyatékosok sportjáról kérdezett meg edzőket. Az edzők pozitívan nyilatkoztak a fogyatékosok sportjáról, noha fontosnak tartják, hogy ők is végezzenek fizikai aktivitást az egészségük megőrzése és társadalmi integrációjuk érdekében, azonban ki kell emelni, hogy az edzők között egy sem akadt, aki edzene fogyatékos sportolót, a válaszadók mintegy fele nem is vállalná, s nincsenek sem megfelelő szakmai, sem pedig tapasztalati ismereteik arról, hogyan kell trenírozni egy sérült embert. Ezek az eredmények pedig rávilágítanak arra, hogy milyen kihívások előtt állnak az edzőképzés szakemberei.
Mindehhez hozzá kell tennünk, hogy az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőtt a fizikailag valamilyen szempontból problémával küzdő gyerekek aránya az iskolában (az épek közötti is, és nem számítva azokat, akik be sem kerülhetnek állapotuk miatt az általános iskolákba!): minden harmadik gyerek ennek tekinthető, ezért javaslatként fogalmazódott meg, hogy két testnevelő mellé minden iskolában szükség lenen egy harmadik, gyógytestnevelőre. Erre azonban nincs lehetőség szakember-hiány miatt, ami ismét megerősíti a képzés megújításának, kiterjesztésének fontosságát (Biróné és mtsai, 2011).
Ellenőrző kérdések
- Milyen társadalmi tényezők és milyen módon befolyásolják a fiatalok sportolási szokásait 2000 óta?
- Hogyan jelenik a faji, nemi, etnikai diszkrimináció a sportban? Mit jelent a Kurnyikova-szindróma?
- Mi jellemzi hazánkban a fogyatékkal élők sportját?
A kifejezés névadója a ma már visszavonult híres teniszcsillag, Anna Kurnyikova, aki bár soha nem nyert Grand Slam tornát, mégis egyértelműen uralta a sportmédiát. A rendkívül attraktív sportolónő még akkor is gyakrabban jelent meg a sajtóban versenyzőtársainál, amikor sportsérülés miatt nem indult egy adott versenyen (Gál et al. 2008).↩