2. A sport mit társadalmi alrendszer

Huizingától kezdve az Európai Sport Charta létrejöttéig nagyon sokféle definíciót fogalmaztak meg a sportolás lényegének megragadására. Mint ahogy a társadalom egésze is időről időre megújul, úgy ennek alrendszereként a sport is: bizonyos elemek eltűnnek belőle, mások hangsúlyosabbá válnak. Nem hasonlíthatjuk az ókori görög játékok számait, melyek között voltak olyanok is, amelyek néha halállal végződtek, a mai, olykor az üzleti élet által erősen átszőtt profi sportágakhoz. Mindenképpen ki kell hangsúlyoznunk, hogy ma már a sportolás nem egyszerűen a szabadidő-eltöltés egy (aktív) formája, hanem az életmód részeként vagy éppen a profi sportolók esetében kereső tevékenységként hatással van a társadalmi státusra. Így a sportolás formája, helyszíne, bizonyos esetekben egyenlősítő vagy éppen egyenlőtlenségeket újratermelő hatása befolyásolja az egyén társadalomban elfoglalt pozícióját, ennek következtében az egész társadalmi struktúrát.

A sportszociológia alapvetően a modern kori sport tudományos vizsgálatával foglalkozik. Ennek kialakulása kb. a viktoriánus korszakra tehető, Angliában már ekkor felismerték a sportolás jótékony hatását az egészségre. Társadalmi alrendszerré való válása a 20. században következett be. Nagy hatással voltak a sportra is a 20. század második felében végbemenő gazdasági, politikai, kulturális változások és a tudomány-technológiai fejlődés, a média szerepének felerősödése, melynek következtében a középkorban és az ipari forradalom után a közösségi, szabadidős és rekreációs céllal végzett tevékenységből egyre jelentősebb politikai, gazdasági és társadalmi tényezővé vált (Földesiné Szabó et al. 2010). Ebből kifolyólag nemcsak önálló társadalmi alrendszerként funkcionál, hanem összekapcsolódik, s kölcsönösen hatnak egymásra más társadalmi alrendszerekkel. Az alábbiakban összefoglaljuk a sport és más társadalmi alrendszerek összefüggéseit bemutatva a sport funkcióit az érintett területen.

Sport és kultúra. A sport a kultúra része: olyan értékeket őriz meg, ad tovább, melyek univerzálisnak tekinthető (pl. a fair play szelleme), mely minden társadalmi berendezkedésben, vallásban, rítusban fellelhető. Sajátos státuszok, szerepek (sportoló, edző, sportszakemberek), szervezetek, értékek, normák, eszmék, emberi magatartások jellemzik. Az egyetemes kultúra része a testkultúra: a test tudatos fejlesztése, a higiénikus, egészséges életmódhoz kapcsolódó értékek együttese, amelyhez szorosan kapcsolódik az emberiség mozgáskultúrája. Így a sport is mint társadalmi jelenség és sajátos emberi tevékenység, beletartozik az egyetemes kultúrába. Ugyanakkor hatással is van rá, hisz a sport értékteremtő funkcióval is bír (Rétsági 2015).

Takács (1999, 8) szerint „a testkultúra az emberi test részben veleszületett (genetikus) állapotát, valamint annak „karbantartását”, fejlesztését, esetleg korrigálását jelenti, az erre a célra alkalmas objektivációk segítségével”. Az objektivációk lehetnek a természeti adottságok kihasználása, a sportágak, felszerelések, kondicionáló gépek, sportpályák, de nem utolsósorban azok az ismeretek (sporttudomány), amelyek szükségesek a test optimális kulturálásához. A preindusztriális rendszerben nem kellett besorolni a testmozgást, testedzést a kultúra életmódot szabályozó értékei közé, mivel az adott kor termelési eljárásai igényelték az erős, edzett fizikumot. Ez sokszor kényszerítette az embereket a rendszeres intenzív mozgásra. Az iparosodás és modernizáció azonban olyan civilizációt teremtett, amelyben elkezdődött és egyre fokozódott a test fizikai igénybevétele és romlása. A fogyasztói társadalom megjelenésével a jóléti társadalmakban is tovább romlottak a rendszeres testmozgás esélyei. Megjelentek olyan mozgásformák (pl. kondigépek használata) és a test karbantartását, alakformálását elősegítő eszközök, amelyek különösebb megerőltetés nélkül kecsegtettek a formás alak elérésével és az egészség megőrzésével (különböző fogyást segítő tabletták, alakformáló gépek, infraszaunák stb). A válság felszínre hozta a belső feszültségeket, és nyilvánvalóvá vált, hogy ebben a struktúrában sem lehet megoldani az emberek tömeges testkulturális igényeinek kielégítését. Ez nemcsak a társadalom alsó, hanem a felső rétegeire is vonatkozik. Noha a számukra megvannak azok az anyagi források, amelyek elérhetővé teszik a rendszeres testmozgás legváltozatosabb formáit, mégis úgy tűnik, megteremtették a testkultúra sajátos formáját. A sport helyét betöltik a fogyasztói társadalom kínálta diétás készítmények, eszközök, csodagyógyszerek és kozmetikumok. Így a fogyasztói társadalom az sport egész lényegét képes megváltoztatni: előtérbe kerül a „jól kinézni”, mint cél, az „egészségesnek lenni” mellett — vagy helyett? A sport egy eszközzé válik a szép külső megszerzéséhez, amely egyben a test felértékelődését eredményezi. Bourdieu (1991) úgy véli, hogy a test értékké és tőkévé válik, amiből az egyén hasznot remélhet, és ezt a „test-mások számára” (body-for-others) jelenségnek nevezi. Takács szerint (1999) a Bourdieu-féle kétdimenziós modellt a gazdasági és kulturális tőke mellett ki kellene egészíteni a testkulturális tőke dimenziójával. Azonban láthatjuk, ebben az értelmezésben Bourdieu maga is beemelte a fizikumot a tőkefajták közé.

Sport és oktatás, nevelés. „Mozgásműveltség alatt a testkulturális javaknak azt a részé értjük, amely magába foglalja a praktikus köznapi cselekvésmegoldásokat; a játékokban, sportokban megtanulható konkrét cselekvésformákat, mozgáskészségeket; és az ezek eredményes működtetéséhez szükséges képességeket és szellemi javakat” (Báthori 1994, 22–24, idézi Rétsági — H. Ekler 2011, 33). A legfontosabb, hogy alapmozgásokat tudunk a sport által megtanulni és fejleszteni. Amikor sportolásról vagy testnevelésről beszélünk, akkor az ezek keretében megvalósuló tanulási folyamat tulajdonképpen a mozgástanulás. Épp ebben különbözik más tevékenységek vagy tantárgyak, képességek tanulásától, hogy a tananyag alapját az adott sporthoz kötődő mozgások elsajátítása képezi, mindez pedig nemcsak a test egyre nagyobb teljesítményfokozását jelenti, hanem a sportmozgások elméleti hátterének, egymás utáni követesének megtanulását, memorizálást, logikus gondolkodást, gyors döntésképességet stb. A mozgástanulás tulajdonképpen nem más, mint a mozgáskészségek kialakítása, megszilárdítása, finomítása, alkalmazása és megtartása. Mindez pedig kapcsolatban van bizonyos ismeretek, koordinációs és kondicionális képességek, illetve egyéni magatartásformák elsajátításával. Mivel a test szoros kapcsolatban van az egyén személyiségével, így a mozgáskészségek fejlődése személyiségbe ágyazottan valósul meg.

Azonban az iskolai keretek között zajló testnevelés óra sokkal több mint szervezett, irányított mozgás-, játéktanulás, hiszen, főként a mindennapos testnevelés bevezetésével alkalom nyílt a mindennapi mozgás- és fizikai aktivitás szükséglet kielégítésére (megfelelő órai tartalom és körülmények mellett), az együttjátszás örömére, közösségi élmények szerzésére, fizikai és értelmi képességek kibontakoztatására, szellemis felfrissülésre, személyiségfejlesztésre és még sorolhatnánk (l. 4. fejezet).

Sport, életmód, szabadidő. Az utóbbi évtizedekben bekövetkezett életmódban tapasztalható változásokat jól mutatja a szabadidő szerkezetében és felhasználásában végbement módosulások, s ezen belül is a sport mint szabadidős tevékenység háttérbe szorulása. Miközben az iparosodás, a technikai fejlődés, a gépesítettség stb. következtében az emberek szabad ideje nőtt, ennek felhasználása sok esetben egysíkúvá vált: megnőtt előbb a tv-nézésre, napjainkban pedig az internethasználatra fordított idő mennyisége (Szalai 1976, Vitányi 1995, Bocsi 2008). A szabadidő-felhasználás és életmód között fennálló összefüggéseket jól mutatja, hogy a tv-nézéssel töltött idő növekedésével gyarapszik, csökkenésével pedig csökken a testsúly aránya. Nem hiába szabják meg két órában a tv előtt töltött idő mennyiségét a fizikaiaktivitás-ajánlások a gyerekek számára, hisz az ennél több tv-nézés esetlegesen épp a mozgástól, a sportolástól veszi el az időt. Különösen fontos ez a felnőttkori egészségi állapot és életmód viszonylatában, mivel a túlsúlyos gyerekek nagy valószínűsséggel túlsúlyos felnőttek lesznek. Más oldalról bizonyos társadalmi csoportok számára viszont a rendszeres sportolás az életmód egyik legfontosabb szegmensévé vált, amely fontos eszköz a kívánt külső eléréséhez, vagy éppen az egészségtudatos életvitel elengedhetetlen része (l. sport és kultúra rész).
Sport, gazdaság, média. Ma már egyenesen sportiparról beszélhetünk, amely szerves részét képezi a szórakoztató iparnak. A sportolás jól jövedelmező iparág, hatalmas gazdasági jelentősége van a jelentős mértékű bevételek miatt. Óriási tömegek vesznek részt benne, használva a különböző fizetős sportszolgáltatásokat (fitnesztermek, wellness központok, sportcentrumok, uszodák látogatása során), nézik a sporteseményeket különböző tv-, internetes közvetítések formájában vagy a sporteseményeken való személyes részvétel során szurkolóként. A különböző neves cégek hatalmas összegeket fizetnek azért, hogy nevük és márkajelzésük megjelenjen egy-egy sportrendezvényen, mely akár milliós nézettségre, s így potenciális vevőre tarthat számon. A legnagyobb sportesemények a szórakoztató ipar részévé váltak, melyeknek fontos részei lettek a showelemek, sztárok, reklámok. A megnövekedett szabadidő és a megváltozott életmód miatt megnőtt a kereslet a sportolási lehetőségek iránt, piacot nyújtva a sportszolgáltatásokat előállító vállalkozásoknak, sporteszközöket gyártó és a sportturizmusban érdekelt vállalatok számára (András 2003). Az USA-ban az egyetemi versenysport is hasonló iparágként működik: a felsőoktatási intézmények versengenek egy-egy kiemelkedő élsportolóért, főleg a legnézettebb sportágakban (kosárlabda, amerikai futball, jégkorong), a meccseket pedig a legnagyobb médiumok közvetítik több százezer néző és rajongó előtt. Az egyes csapatoknak óriási bevételeik vannak a szponzorok támogatásának, a reklámoknak és a közvetítéseknek köszönhetően (l. 8. fejezet).

1. kép. 103,4 millió néző előtt énekelte el Pink az amerikai himnuszt a 2017-es évad Super Bowl-ban, Forrás: https://www.mjsbigblog.com

Sport és politika. Ahogy a sport egyre jelentősebb szerepet kapott a médiában és a gazdaságban, úgy jelent meg a politika is sport világában. Számos esetet ismerünk a történelemben, amikor is világméretű sporteseményeket – világbajnokságokat, olimpiákat – használtak fel a nagyhatalmak, diktatúrák saját ideológiájuk, hatalmuk felsőbbrendűségének bemutatásához és legitimálásához (l. 1936-os berlini olimpia, az 1980-as, majd az 1984-es olimpiák bojkottálása). Más esetben sportesemények váltak konfliktusban álló országok diplomáciai közeledésének helyszínévé, mint a 2018-as phjongcsangi téli olimpián, ahol is a jogilag háborúban álló Észak- és Dél-Korea (sport)diplomáciájának delegáltjai több éve először találkoztak és tárgyaltak egymással. Arra is találunk több történelmi példát, amikor is egy-egy mérkőzést úgy propagálnak és közvetítenek, mintha egy háborús „összecsapás” lenne két olyan ország csapata között, melyek szintén valamilyen konfliktusban állnak egymással (l. a melbourni-i olimpia magyar-szovjet vízilabda mérkőzése 1956-ban) (l. 9. fejezet).

2. kép. Magyar játékos a szovjet-magyar vízilabda-mérkőzés után az 1956-os melboure-i olimpián

3. kép. Mun Dzsein dél-koreai elnök fogadja Kim Jodzsongot, Kim Dzsongun észak-koreai vezető húgát Szöulban 2018. február 10-én

2.1. Fizikai aktivitás, testedzés, sportolás

De mit is tekinthetünk sportolásnak, s mi a különbség a fizikai aktivitás, testedzés és sportolás között? Az alábbiakban ezeket a fogalmakat definiáljuk.

Fizikai aktivitás: minden mozgásforma, ami energia-felhasználással jár, beleértve az edzést, versenyzést, intenzív munkát (séta, közlekedés, kertészkedés, házkörüli teendők elvégzése stb.)

Testedzés olyan fizikai aktivitás, amelynek célja az egészségfejlesztés és alakformálás, a szervezet olyan szabályszerű megterhelése, amely fokozza az állóképességet és az erőnlétet (Ángyán 2006).

A sportolás legáltalánosabb definícióját Európai Sport Charta meghatározása adja. Ennek megfelelően minden olyan fizikai aktivitást sportolásnak tekinthetünk, amit a mentális és a fizikai állapot, valamint a társas kapcsolatok javítása céljából űznek szabadidős eltöltésként vagy akár versenyszinten. Nagyon fontos újdonsága ennek a megközelítésnek, hogy az egyénre mint bio-pszicho-szociális lényre tekint, s a sportolás egészségre gyakorolt hatásai közül a szociális dimenziót is megemlíti. Nagy Péter (1996 idézi Szabó Á. 2009: 6) a verseny szerepét emeli ki (melynek Loy sportkoncepciója alapján részei a szabályok) a sport definiálásában: szerinte a sportolás olyan szabadidős tevékenység, amelynek legfontosabb eleme a fizikai aktivitás, mozgás, erőkifejtés, ugyanakkor hozzátartozik a versengés is. Az Európai Sport Charta megfogalmazása szerint „sport minden olyan fizikai tevékenység, melynek célja esetenként vagy szervezett formában a fizikai és szellemi erőnlét kifejezése vagy fejlesztése, társadalmi kapcsolatok fejlesztése, vagy különböző szintű versenyeken eredmények elérése” (Európai Sport Charta és a Sport Etikai Kódexe 2001: 6). Az európai Sport for All Charter szerint a sport mindenféle fizikai aktivitást magába foglaló, szervezett, vagy kevésbé szervezett keretek között, a fizikai és mentális állapotot, valamint a társas kapcsolatok javítása céljából űzött szabadidős tevékenység (Dóczy 2008).

Kérdésként merül fel, hogy milyen gyakoriságot tekintsünk rendszeresnek: milyen gyakran kell sportolni (és mennyit) ahhoz, hogy meg tudjuk őrizni egészségünket, fejlődjön kondíciónk, fittségi állapotunk, s a mozgás jótékony hatással legyen mentális egészségünkre is. Ezzel kapcsolatban különböző megközelítések és álláspontok olvashatók a szakirodalomban. Nehéz olyan módszert találni, amely egyaránt megfelel az érvényesség és megbízhatóság kritériumainak, ugyanakkor nem túl költséges és időigényes. A sportolásra vonatkozó kutatások legelterjedtebb módszere a kérdőíves vizsgálat, amelynek során arra kérik meg a válaszadót, jelölje meg, hogy egy bizonyos időszakaszban mit és milyen gyakran sportolt. Természetesen ennek is vannak hátrányai (válaszhiány, nem jól emlékszik vissza a válaszadó, s így torzul az eredmény), de ez a módszer alkalmazható nagyobb, reprezentatív mintán, így következtetni lehet az eredmények alapján a teljes populációra (Pikó, Keresztes 2007). Strong és munkatársai (2005) ilyen jellegű kutatási eredményei alapján napi legalább 60 perces élvezetes, különböző formában megvalósuló fizikai aktivitást javasolnak az iskoláskorú fiatalok számára, hogy megfelelő hatást váltson ki a testi, lelki egészségükre és a személyiség fejlődésére.

A sportolás típusait különböző dimenziók mentén osztályozhatjuk, azonban a típusok között vannak átfedések. Egy konkrét definíció létrehozását az is nehezíti, hogy a köznyelvben egyaránt élnek a régi (például tömegsport) és az új (például szabadidősport) megnevezések (Neulinger 2007). Az egyik legáltalánosabb megkülönböztetés a professzionális vagy él-/versenysport és az amatőr vagy szabadidő-/tömegsport, illetve a rekreációs sportolás szétválasztása. A profi (hivatásos) és amatőr (szabadidő) sport megkülönböztetésének hátterében a sporttevékenység által szerzett jövedelemkülönbség, illetve a sportoló jogviszonya áll (András 2003). A sportolás különböző formáinak meghatározása a szociológiában ezzel szemben inkább arra fókuszál, hogy az egyes sportolási típusok milyen szerepet töltenek be a társadalomban, ezek hogyan alakultak át a különböző társadalomtörténeti események, változások hatására, s milyen szocio-kulturális különbségek vannak az egyes sportolási formát űzők vagy éppen nem űzők között.

A szabadidős, tömeg-, rekreációs sportolás és a „sport for all” koncepciók viszonylag egyértelműen elhatárolódnak a verseny/profi sportolástól abban, hogy ezekben szinte teljes mértékben háttérbe szorul a profitszerzés, versenyzés. Sokszor szinonimaként használják ezeket, s noha nagyon kicsi jelentéskülönbségek vannak közöttük, ezeket nem lehet azonos értelemben használni. Részben az a történelmi kontextus, amelyben használatosak voltak, részben az a nézőpont, amelyből elemzik az adott sporttevékenységet (a résztvevők száma, a sportolás célja és időtartalma) határozza meg, hogy mikor, mely kifejezetést lehet használni. Az ’50-es évek végéig elsősorban a tömegsport kifejezést használták, majd a ’60-as évektől inkább a szabadidősport elnevezés volt elfogadott. A ’90-es évektől a világszerte elterjedt, s mozgalommá nőtt „Sport for All” fogalomhasználat terjedt el, amelyet napjainkban magyarosítottak a „mindenki sportja” terminussá (Földesi Szabó 2009a).

A szabadidősport legszélesebben vett értelmezését alkalmazza a Sport for All koncepció, amely Amerikából indult, s lényege, hogy a hátrányos társadalmi csoportok szabadidejét megpróbálja a sportoláshoz és a rekreációhoz kapcsolódó programokkal kitölteni annak érdekében, hogy egy közösségbe integrálja a hátrányos helyzetű, kirekesztett csoportok tagjait (Hargreaves 1987). A Sport for All koncepciója hazánkban leszűkült olyan nem-intézményes, nem-szervezett sporttevékenységekké és otthon végzett gyakorlatokká, amelyeket egyedül vagy informális kiscsoportokban lehet végezni. Ugyanakkor sajátos módon a sportegyesületekben, intézményekben teljes mértékben amatőrként (hobbiból, szabadidő-eltöltésként) végzett sportolás is a Sport for All egy igen fontos területének tekinthető (Földesi Szabó 2009a). Ebből kiindulva azt mondhatjuk, hogy ennek részét képezi a rekreációs céllal végzett sporttevékenység is.

A rekreációs sportolás legfontosabb funkciója a munka, a felgyorsult élet, a modernizáció, a mozgásszegény életmód ártalmainak ellensúlyozása (például a fitnesz, túrázás). Legfontosabb jellemzője, hogy hiányzik belőle a klasszikus sport egyik legfontosabb eleme, a versenyszellem (Neulinger 2007). A rekreációs spottevékenység nem más, mint az egészség megőrzése, fejlesztése és a jó közérzet elérése érdekében, meghatározott szabályok szerint végrehajtott sportolás (Fritz et al. 2007). Ugyanakkor a rekreációs sportolás annyiban különbözik az általános mozgásos rekreációtól, hogy a sporttevékenységet meghatározott szabályok szerint kell végrehajtani a megfelelő hatás elérése érdekében (például a mindennapos gyaloglás nem sport, ha nem a gyaloglás mint sport szabályai szerint végzik, ugyanakkor mozgásos rekreáció, hiszen fokozhatja az erőnlétet, javítja a légzést, a kondíciót, a vérkeringést). Fontos különbség van a rekreációs céllal végzett sporttevékenység és a versenysport között is: az előbbinek nem célja az öröklött tulajdonságok fejlesztése a végső határig a maximális teljesítmény elérése érdekében, hanem az egészséges állapot, a kikapcsolódás és a jó közérzet elérése (Fritz et al. 2007).

A rekreációs sport mintegy válaszként jött létre a civilizációs ártalmakra: lehetőséget ad elmenekülni a mesterséges világból a természetbe (Héjjas 2006), hiszen ez az egyik legalkalmasabb hely arra, hogy elfeledkezzünk egy kis időre a modern, rohanó, gépesített, problémákkal és stresszel teli világ negatívumairól. Ennek egy sajátos formáját képezik az extrém sportok, amelyek új mozgásformákat, új eszközöket és új értékeket képviselnek (például gördeszkázás, snowboard, szikla- és hegymászás, vadvízi evezés stb.), s egyfajta izgalmat hoznak a mindennapi életbe: küzdelmet önmagunkkal és a természet erőivel (Rédei 2012). Összességében azt mondhatjuk, hogy a Sport for All gyűjtőfogalom a rekreációra, a sportfejlesztésre, a tömegsport rendezvényekre és a kulturális rekreációs tevékenységekre, amelyek célja a hasznos szabadidő-eltöltési lehetőségek és egészségfejlesztő programok nyújtása (Földesi Szabó 2009a).

2.2. A sportolás társadalmi szerepeinek változása

A sport fejlődésében a legnagyobb változás akkor következett be, amikor a preindusztriális rendszerre jellemző hagyományos sportolást felváltotta a modern sport új világa. Alapvető különbség van a kettő között. A hagyományos sport periodikus, szervezetlen, lokális és általában a nem versenyszabályok által irányított jelzőkkel jellemezhető. Nem volt közmegegyezés a játék módjairól, nem voltak irányító és felügyelő szervek, s csak kevéssé voltak a sportolásnak intézményi keretei. A modern sport sokkal szervezettebb, strukturáltabb és szabályozottabb. A hagyományos sport világát felváltották a kidolgozott szabályrendszerrel működő regionális, nemzeti és nemzetközi sportesemények. Továbbá a sportolás kiemelt szerepet kap tömegszórakoztató funkciója révén az olyan fontos társadalmi célkitűzések megvalósításában is, mint az oktatás, az egészségmegőrzés, a politikai imázsalkotás és a profitszerzés.

A modern sport kialakulásában a legnagyobb szerepet az intézményesülés játszotta: ennek során tisztázódott, hogy mi is a sportolás, s hogyan kell ezt legitimált módon végezni. Három fontos folyamat zajlott le az intézményesülés során: kodifikáció, szervezetté válás és legitimáció. A kodifikációval az alkalmi, helyi játékokból kialakultak az írott szabályok által irányított sportágak, melyeket mindenhol elfogadtak. A sportszervezetek (klubok, ligák, nemzeti szövetségek) kialakulása szintén fontos mozgatórúgója volt az átalakulásnak. S ha már létrejöttek a sportszervezetek, akkor szükség volt az ezekben végzett gyakorlatok, működési mechanizmusok legitimálására, hogy felépülhessen egy, a közösség által elfogadott gyakorlatrendszer, melyet elfogadnak az újonnan alakuló szervezetek is (Gruneau 1988).

A történelemben a sportolás társadalmi jelentése és jelentősége állandóan változott. Az ipari társadalom létrejöttével, illetve a megnövekedett szabadidővel válik egyre kedveltebb tevékenyéggé. Ezért is művelték leginkább az arisztokrácia és a polgárság tagjai, hiszen anyagi helyzetük és több szabadidejük megengedte, hogy sportoljanak, illetve olyan társadalmi privilégiumnak tekintették, ami elválasztotta ezeket az elit csoportokat az alsóbb társadalmi rétegektől.

4. kép. Forrás: http://tvonal.blog.hu

Elias (1995) civilizációs elméletét a modern sport világára is kiterjesztette, s arra jutott, hogy ahogy a nyugati társadalmak civilizációjának szintje növekedett, úgy a sportban is egyre inkább csökkent az olykor életveszélyes, sőt halálos sérüléseket okozó erőszak, az agresszió foka, köszönhetően a szabályok lefektetésének, s a sportszervezetek megjelenésének (azaz az intézményesülésnek). Más véleményen van Héjjas (2006), aki a civilizációs folyamat posztmodern folytatásának, s egyben ellenpéldájának tekinti az extrém sportok megjelenését: amennyiben olyan extrém sportról beszélünk, mely a civilizált, biztonságos, szabályozott sportok után születik meg, akkor egy decivilizációs folyamatnak lehetünk tanúi, főként, ha ez a sport veszélyes, olykor életveszélyes. Az extrém sportok a posztmodern kor értékeit fejezik ki (bátorság, kockázatvállalás, gyors reagálás az extrém szituációkra), mint ahogy az extrém sportolók a posztmodern ember prototípusai, s e sportok egyre növekvő népszerűsége elősegíti a sportolók által hirdetett értékek intézményesülését. Az extrém sport kiváló példa a modern civilizációs folyamat egyik termékének megjelenésére: az önmagáért való sport megszületésére. Ennek lényege, hogy nincs ellenfél, nem kell a másikat legyőzni, viszont egy valamit igen, akár óriási küzdelem árán is: a természetet, a természeti erőket. Ennek során pedig olyan izgalmat, feszültséget él át az egyén, amely önmagában is élvezetessé teszi a sportolást. Ebből jól látható, hogy a sportolás olyan kulturális tevékenyég, amely a társadalom civilizációs változásaival együtt halad. Így a mai sport a modern társadalom sajátja, és szoros összefüggésben áll a modern értékekkel és érdekekkel. A kiszámítható, nyugodt, unalmas modern életben az extrém sport a kockázatot, a váratlanságot, a kalandot jelenti.

De mi motivál valakit arra, hogy olyan sporttevékenységet végezzen, amelyben akár az életét is kockáztathatja? Az egyik válasz a fent bemutatott civilizációs elmélethez kapcsolódik: a civilizált társadalom túlzott kontrolljával szemben egyes sportolási formák, s főként az extrémsportok „mesterséges izgalmat”, a felfokozott drámaiság átélését jelentik, miközben az egyén olyan környezetben van, ahol a kockázatokat és a veszélyeket minimalizálták (Elias, Dunning 1986; Rédei 2012).

Az extrém sportok szociológiai magyarázatának másik területét a kockázattársadalomhoz kapcsolódó elméletek adják. Ennek lényege, hogy a kockázattársadalom alapjaiban változtatta meg a rizikóhoz kapcsolódó attitűdöket. Egyrészről a veszélyektől való félelem egyfajta kockázatkerülő magatartást alakított ki (például védőoltások, fertőzések elleni túlzott védekezés), másrészt azonban az egyének bizonyos szintig hozzászoktak ezekhez, s tudomásul véve ezeket, a veszélyek kivédését egyfajta kihívásnak tekintik. Így ez megnövelte a kockázatvállaló hajlandóságot, többek között olyan tevékenységek végzése által, mint az extrém sportok űzése (Rédei 2012).

Az elméletek harmadik típusa a belső motivációkra teszi a hangsúlyt, s arra utal, hogy az ilyen tevékenységek egyfajta önkifejezést, önkiteljesedést jelentenek, az így vállalt kockázat pedig örömforrássá, különleges élménnyé válik. A veszélyes körülmények között végzett veszélyes tevékenységek közben szerzett tudás (képességek, készségek elsajátítása) olyan örömforrássá válhat, amely újabb motivációs tényező lehet (Rédei 2012).

5. kép. Példa az extrém sportokra. Forrás: http://extremsportok.blogspot.com

A modern sport kialakulásában, fejlődésében és társadalmi szerepének megváltozásában ugyancsak fontos szerepet játszottak a szabadidőben bekövetkezett változások. A szabadidőt ma már nem definiálhatjuk úgy, mint a nem munkával töltött időt, már nem érvényes a munkaidő és a szabadidő merev szétválasztására épített időbeosztás: a két terület egymásba csúszik, vagy legalábbis közvetett módon összekapcsolódik. Megdőlni látszik Veblen dologtalan szabadidő-osztályról szóló elmélete, hiszen a felsőosztályok munkával töltött ideje növekszik, ugyanakkor kibogozhatatlanul összefonódik az egyébként nagyon változatosan és hasznosan töltött szabadidővel. Úgy tűnik, hogy a leisure paradigmája kialakulásának lehetünk tanúi, melyben az időfelhasználás plurális és többközpontú (nem pedig csak a munka világához kapcsolódó) erőtérré alakul. Ugyanakkor az időfelhasználás lehetőségét szükségszerűen korlátozza a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt az, hogy a társadalom nagy része a látástól vakulásig tartó munka és a munkanélküliség paradoxonjának rendszerében vívódik. A megoldás egy gyökeresen új munka-, társadalmi és időszerkezet lenne, melynek középpontjában a minőség elve áll (Gáldi 2002).

A sportolás célja és formái mellett tartalma is folyamatosan változott a történelem során. Az amerikai szabadidősport elterjedésével és az életmód megváltozásának köszönhetően néhány sportágból — főként a rekreációs sportolás formáiból — szinte teljes mértékben eltűnt a versengés, amely addig az egyik legalapvetőbb jellemzője volt. Más sportágakban viszont a professzionalizáció hatására a leghangsúlyosabb elem maradt, amely kiterjedt nemzetközi, sőt világszintre is, s a sportolók életének legfontosabb elemévé, keresőtevékenységgé vált. Az utóbbi években pedig épp a versengésnek köszönhetően vált néhány tevékenységből sportág. Ezek között vannak olyanok, amelyek semmilyen fizikai erőfeszítést, sem igényelnek, inkább szellemit (pl. sakk), taktikait (pl. póker), vagy ügyességet (pl. darts), míg más esetekben a győzelem nagyrészt a technikai innováción múlik (pl. Forma-1). Abban, hogy mi számít sportnak és mi már nem, legtöbbször az adott ország történelmi tradíciói és földrajzi elhelyezkedése a mérvadó (András 2003).

Az IKT fejlődésének és a modernizációnak, innovációnak köszönhetően ma már a számítógép előtt vagy egy játékkonzol segítségével a tv előtt is lejátszhatunk egy tenisz- vagy bokszmeccset, ami inkább játéknak tekinthető, de ma már versenyeket is rendeznek ebből (e-sport). Ezt leginkább „virtuális sportnak” nevezhetjük, amely nem igényel semmilyen fizikai mozgást, sőt még társaságot sem, vagy pedig csak egy „virtuális társaságot”, amelynek tagjaival az egyén szemtől szembe akár soha nem találkozik. A virtuális sport komoly veszélyt jelent az egyén egészségére, ha emellett nem végez tényleges mozgást, s valós társas kapcsolataira is. Ennek megfelelően tartalmi szempontból a sportolás négy típusát különböztethetjük meg napjainkban: (1) klasszikus/extrém sport, (2) mesterséges sport (ide sorolhatjuk a testedzés azon formáit, amelyeket fitnesztermekben vagy akár már otthon, erősítő gépek segítségével lehet végezni, mesterséges körülmények között), (3) kvázi sport (szellemi és technikai sportok), (4) virtuális sport (e-sport).

Összességében elmondhatjuk, hogy az elmúlt évszázadban a modern sport, s ezen belül a szabadidős, rekreációs sport megjelenésével megváltozott a sportolás helye és társadalmi szerepe az emberek életében, kapcsolatrendszerében. Megváltozott a sportolás tartalma, szerveződése és szerepe az olyan társadalmi alrendszerekben, mint a szabadidő, a gazdaság, a politika, az oktatás.

Ellenőrző kérdések

Mutassa be a sport és más társadalmi alrendszerek legfontosabb összefonódásait!
Mi a különbség az amatőr/tömeg-, szabadidő-, az él/verseny- és a rekreációs sport között?
Hogyan változtak a sportolás formái és szerepe a táradalomban a modernizáció során?