10. Devianciák a sportban

A devianciák olyan normaszegő viselkedésformákat jelentenek, melyek ellentétesek az adott társadalom, kultúra érték- és normarendjével. Alapvetően a szociológiában a devianciák öt nagy kategóriáját különböztetjük meg: bűnözés, öngyilkosság, alkoholizmus, kábítószer-fogyasztás és mentális betegségek, de beletartozhatnak más társadalmi jelenségek is, mint a prostitúció, normától eltérő szexuális magatartásformák, hajléktalanság stb. Miután a devianciák koronként és kultúránként eltérőek lehetnek és folyamatosan változnak, ezért a normaszegő viselkedés egy folyamatosan változó tartalmat jelent, de általánosságban elmondható, hogy a devianciák általában valamilyen ön- vagy közveszélyes, a többségi társadalom által elítélt magatartás- és viselkedési formákat jelentenek. A sport világában, mint ahogy ezt eddig láthattuk, a devianciák megjelenésének is speciális formái vannak, hiszen vannak olyan sportágak, amelyekben az agresszív magatartás, „fizikai erőszak” a sportág részét képezi (l. küzdősportok), másrészt, még ha az erőszak, kemény játék valamelyest a szabályok átlépését is jelenti, mégis látens módon elvárt mind a sportvezetők, mégis a közönség részéről a győzelem elérése érdekében. A devianciák megjelenése a sportban több szempontból is problémát jelent: miután a deviáns, elsősorban híres profi sportolók esete megkérdőjelezi a sport pozitív, értékközvetítő és személyiségfejlesztő szerepét, az ebből fakadó csalódottság miatt sokan elfordulhatnak a sport világától (Gál 2015).

10. 1. Deviáns sportolók

A sporttal kapcsolatos devianciákat alapvetően két fő dimenzió mentén lehet áttekinteni a sportban. Egyrészt, hogy itt milyen, a szubkultúrára sajátságosan jellemző deviáns megnyilvánulások léteznek, másrészt, hogy a szélesebb társadalomban legáltalánosabb, súlyosan normaszegő viselkedések – melyek elkövetői és elszenvedői lehetnek sportolók, edzők, sportvezetők, szurkolók stb. – hogyan és milyen gyakorisággal fordulnak elő a sportba bekapcsolódóknál (Gál 2015). A sportolói és sportban megjelenő devianciákat elemezve Smith (1983 idézi Gál 2015) négy kategóriát alkotott:

1. Erős testi kontaktusok (brutal body contact): ide tartoznak az olyan kontakt sportágak, amelyek lényegét test test elleni küzdelmek adják (ökölvívás, MMA és a küzdősportoknak egyéb fajtái, rugby, amerikai foci, jégkorong stb.). Ezek nem tekinthetők devianciáknak, sőt a küzdősportok és agresszió társadalomtörténeti elemzései arra hívják fel a figyelmet, hogy épp ezek a sportok adják a „legális kereteket” az erőszak kiélésére, a háborúk, s ezen belül is a test test elleni közvetlen küzdelmek visszaszorulása, átalakulása óta.
2. Határvonalas erőszak (borderline violance): szabálytalan sportolói megmozdulások, de mégis bizonyos esetekben elfogadottak, sőt kívánatosak a sportolók, edzők és a szurkolók részéről (pl. futballban a szabadrúgásokkor, vagy éppen a kézilabdában a kapu előtt, esetleg szabaddobáskor védekezéskor kialakuló lökdösődés, ütközések stb.).
3. Kvázi-bűncselekmények (quasi-criminal violence): ezek a magatartásformák már nemcsak sport szabályait és a fair play szellemét sértik, hanem a civil életben is a kriminalitás határát súrolják (ilyen eset, amikor a sportolók a játék hevében egymásnak esnek. Pl. egy autóversenyen Michael Simko és Don St. Denis ütközése után az utóbbi hibájából Sunko kirúgta Densi autójának szélvédőjét, majd pedig a pilótának támadt).
4. Egyértelmű bűncselekmények: olyan sportolói magatartások, tevékenységek és cselekedetek, amelyek a civil életben is egyértelműen, büntetendő bűncselekményeknek számítanak (pl. amikor ZINADINE ZIDANE LEFEJELTE MATERAZZIT (video) a 2006-os futball vb. döntőjében, vagy éppen MIKE TYSON LEHARAPTA EVANDER HOLYFIELD FÜLÉT (video) egy profi boksz világbajnoki címmérkőzésen).

A sportolói agresszivitás ilyen jellegű formái a sport világán kívül is előfordulnak: számos olyan sportolót ismerünk az elmúlt évekből, akik valamilyen ütközésbe kerültek a törvénnyel, s bíróság elé, sőt börtönbe kerültek (az alábbi példák ilyen eseteket mutatnak be). Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy ezek a sportolói devianciák (akár a pályán, akár a magánéletben) elsősorban a profi sportolók média szereplésével és közvetítése által látnak napvilágot, s jutnak el a szélesebb rétegek felé, az amatőr sport világában ezek alig fordulnak elő (Földesiné et al. 2010).

24. kép. Mike Tysont nemi erőszakért ítélték el és hat év büntetést kapott. Forrás: boksz.network.hu

25. kép. O J. Simpson amerikai futball-játékos és színész felesége és annak szeretője meggyilkolásáért állt bíróság elé. Bizonyíték hiányában jogerősen felmentették. Forrás: bio.com.

26. kép. O J. Simpson amerikai futball-játékos és színész felesége és annak szeretője meggyilkolásáért állt bíróság elé. Bizonyíték hiányában jogerősen felmentették. Forrás: bio.com.

De nemcsak a sportolók, hanem velük szemben is számos formában és esetben történhetnek erőszakos cselekmények. Ilyen volt, amikor Szeles Mónikát hátba szúrta egy Steffie Graf-rajongó az egyik mérkőzésen, de ennél is brutálisabb eset volt, amikor egy szurkoló meggyilkolta Andres Escobart labdarúgót, mivel a döntő mérkőzésen öngólt rúgott.

A sportolókkal szemben elkövetett egyéb bűncselekmények közé tartoznak azok az esetek, amikor a idősebb, erőseb, magasabb hatalmi pozícióban lévő személyek (edzők, menedzserek, sportvezetők stb.) visszaélve helyzetükkel fizikailag, lelkileg vagy éppen szexuálisan zaklatják, bántalmazzák, zsarolják őket egy-egy csapatba, válogatott keretbe való bekerülés, esetleg versenyre való eljutás, vagy éppen erőszakos, durva eszközöket és módszereket alkalmaznak az edzéseken a jobb teljesítmény elérése érdekében (erről szól többek között a FEHÉR TENYÉR című magyar film). Sajátos eseteket jelentenek a sportolói pályafutás elején jelentkezhető, túl durva beavatási szertartások, melynek keretében az újonnan érkező sportolónak durva, esetlegesen megalázó feladatokat kell teljesíteni, hogy a közösség tagjává váljon (Gál 2015).

10. 2. A sport világára jellemző devianciák

Látnunk kell, hogy a modern olimpiák szülőatyjának túlzott optimizmuson alapuló pozitív sportképe napjainkban már nem érvényes teljes mértékben. Épp az olimpiai játékok jelentőségének felértékelődése miatt és a professzionista sport kialakulásával vált a sportolás egyre teljesítményorientáltabbá. A győzelem, a teljesítmény felértékelődése az emberi erő és teljesítőképesség áruvá bocsátásához vezetett. A gazdaság, a politika, a média bekapcsolódásával a versenysport bizonyos formái egyre inkább üzletággá váltak. Mivel a teljesítmény ennyire felértékelődött, s magának a sportolónak is az értékmérője, elterjedt a doppingszerek használata, s e szerek előállítása iparággá fejlődött. A teljesítményfokozó szerek alkalmazása ellentétes a coubertini fair play elvével, hiszen olyan előnyt jelent, ami hozzájárul a nagyobb teljesítményhez, s ezáltal a győzelemhez. Egyértelmű, hogy az ilyen szerek alkalmazása csalásnak minősül, s a legtöbb esetben törvény által szankcionálják a doppinghasználatot, nem beszélve ennek az egészégre, fizikumra gyakorolt, akár az életet veszélyeztető káros hatásairól (l. 3.4.2. fejezet). Ugyanakkor a különböző sportágak sportolói bár eltérő arányban, de mégis nagy számban doppingolnak, s ami még rosszabb, sokan még csak bocsánatos bűnnek sem tartják. Egyfajta normaként fogadják el az élsportolók és edzőik is a tiltott szerek használatát, mondván, „mindenki használ valamit”, ezért a jobb teljesítmény érdekében szükséges. Ily módon az esélyegyenlőtlenség már nem abból származik, hogy valaki jogtalan előnyre tesz szert, hanem, hogy ha egy sportoló nem használ ilyen szereket, akkor hátrányba kerül. A doppingvétségek megítélése a társadalomban is többnyire enyhe: sokszor a média hatására az emberek a doppingvétséget elkövető sportolók mellé állnak rosszul értelmezetett sport- vagy hazaszeretetből, jobban sajnálják a lebukás tényét, mint a vétség elkövetését (Földesiné Szabó et al. 2010).

A doppingolás tulajdonképpen egyidős a sport történetével: már az ókorban is használtak „teljesítményfokozókat”, pl. az egyik legerősebb birkózóbajnok, Milón fehérjeigényét nagy mennyiségű borjús elfogyasztásával biztosította (állítólag napi 9-15 kg-ot evett meg). Az olimpiák történetében a 60-as évektől kezdte meg a harcot a NOB a kábítószerek, sportban használatos teljesítményfokozók ellen, az 1968-as mexikói nyári olimpián tartottak először doppingellenőrzést a Nemzetközi Antidopping Ügynökség (WADA) szakemberei, az 1976-os montreali olimpián pedig megjelent az első dopping-lista. A legnagyobb világméretű botrány Ben Johnson nevéhez kapcsolódik, aki az 1988-as szöuli olimpián világcsúccsal, a világtörténelemben először 10 másodperc alatt lefutva a 100m-t NYERTE MEG A SZÁMOT (video), majd két nap múlva szteroidot találtak vizeletmintájában. Az eset mélyen megrendítette a világ közvéleményét, s olyan fordulópontot jelentett a dopping- és a doppingellenes küzdelem történetében, hogy társadalmi szintre emelkedett a téma: a világ ekkor döbbent rá, hogy milyen elterjedt az élsportban a tiltott teljesítményfokozók használata. Ben Johnsonból bűnbakot csináltak, törölték eredményét és elvették az olimpiai aranyérmét, de ami miatt ez az eset nagyobb visszhangot váltott ki más „lebukásokhoz” viszonyítva az az, hogy nyilvánvalóvá vált: jól működő, összetett, sokszereplős, gazdasági alapokon működő rendszer épült ki a dopping köré, amelyből közösen veszik ki a részüket a szerek gyártói, fejlesztői, orvosok, edzők, menedzserek és nem utolsó sorban megannyi sportoló. Először merült fel a kérdés, hogy vajon lehet-e még egyáltalán bármilyen szer nélkül, „tisztán” kiemelkedő teljesítményt nyújtani, s ezáltal sikert elérni az élsportban.

27. kép. Ben Johnson a dopping „bűnbakja”. Forrás: http://www.sportysecrets.com

A doppingolás várható előnyei:

• Növekszik a fizikai erő
• Kitolódik a fáradtság kezdetének percepciója
• Fokozódik a munkaképesség
• Kedvezőbb pszichés körülmények
• Győzelem, s ezzel járó anyagi jutalmak

Azt kell látnunk, hogy a nemzetközi (NOB, WADA) és nemzeti szinten működő szervezetek erőteljes küzdelme nem képes megállítani a doppingszerek használatát, újabb és újabb technikák alkalmazását köszönhetően annak, hogy az újabb technikai és gyógyászati fejlesztések a doppingiparban is megtalálják a helyüket. Ma már vérdoppingról is, sőt géndoppingról is beszélhetünk, melynek alkalmazása több kérdést is felvet. Egyrészt a génmanipulációk segíthetnek számos, akár gyógyíthatatlan betegség (pl. vérzékenység, Alzheimer-, vagy Parkinson-kór), vagy sportsérülések kezelésében, ugyanakkor megvannak a visszaélés lehetőségei is, hiszen pl. felhasználható a teljesítményfokozásra is az izomműködés befolyásolásával. Ezért 2002-ben a WADA felhívást tett közzé e veszélyek elleni közös nemzetközi összefogás érdekében. Azonban a dopping-elleni harc nehézségeit, olykor reménytelenségét igazolja Manfred Donike, a NOB által végzett doppingellenőrzés vezéralakjának egyik nyilatkozata: „A manipulált sün már célban volt, amikor a kontrollnyúl még el sem indult” (Pucsok 2006: 103).

A deviancia egy másik, kifejezetten a sport világában előforduló formája a futball- (vagy más sportágakhoz kapcsolódó) huliganizmus, vandalizmus, szurkolói erőszak. A rivális csapatok szurkolói összetűzésbe keverednek, verekednek, szitkozódnak, tárgyakat dobálnak egymás felé, a másik csapat játékosainak emberi méltóságát sértik, rasszista szövegeket skandálnak. Sokszor a meccsek előtt és után is összeverekednek a rivális szurkolók. Az akciókat az úgynevezett „kemény mag” kezdeményezi, s olykor a meccsek alatt közülük néhányan igyekeznek beszivárogni az ellenfél csapatának szurkolóihoz, hogy konfliktust provokáljanak. Ezek a szurkolók épp úgy figyelik a másik tábort, mint a meccset, s így a huliganizmus szerves részét képezi bizonyos meccseknek (Dunning 2002).

FUTBALL-HULIGÁNOK ANGLIA (a sorozat első része, videó)

Hazánkban is problémát okoz a futball-huliganizmus, nemcsak az erőszakos viselkedés, hanem a szurkolás közben elhangzó antiszemita, rasszista és xenofób megnyilvánulások miatt is. Ezek egyrészt az ellenfél szurkolóira, másrészt a csapatokra, a játékosokra és a bírókra irányulnak. Szóbeli megnyilvánulásokat, transzparenseken és ruházaton szereplő szlogeneket alkalmaznak véleményük kifejezésére, de a különönöző tárgyak bedobálásától sem riadnak vissza (l. 6.4. fejezetbe beszúrt video) (Földesiné Szabó 1996).

Az agresszív szurkolás okait valószínűleg a makrotársadalmi folyamatokban kell keresni, hiszen e jelenségeket nem a sport termelte ki, hanem a mindennapi élet velejárói, az agresszivitás a társadalmi gyakorlatból gyűrűzik be a sport világába. Ez a szurkolói magatartás egyrészt bizonyos, alapvetően alsóbb társadalmi helyzetűek, sajátos szocio-kuturális réteghelyzetükből fakadó frusztrációjuk levezetésének sajátos módja, másrészt szubkulturális jellegéből fakadóan identitásképző és –megerősítő szerepe van. A probléma kezelése azonban nagyon sürgető, hiszen a jelenségnek köszönhetően radikálisan lecsökkent hazánkban (is) a nézők száma, s megváltozott társadalmi összetételük: az alacsony társadalmi státuszú, a devianciákra nyitott csoportok vannak túlsúlyban a szurkolók körében, kiszorítva a középosztálybelieket (Földesiné Szabó 1994).

Sajátos, a sport világában előforduló rendbontók, közszeméremsértők, a streakerek, akik esetenként meztelenül, alulöltözötten vagy furcsa ruhákban szaladnak be a pályákra, mérkőzésekre megzavarva ezzel a játék mentetét. Fontos különbség köztük és a fent bemutatott agresszív magatartást mutató szurkolók között, hogy ők nem bántanak senkit, céljuk „csupán” az, hogy magukra vonják a közvélemény széles rétegének figyelmét.

28. kép. Mark Robert, a világ egyik leghíresebb streakere, aki több száz nagy sporteseményen „mutatkozott be”. Forrás: pintinterest.co.uk

29. kép. Streaker a 2018-as pyancsongi téli olimpia 1000 m-es gyorskorcsolya számán. Forrás: thecut.com.

Ellenőrző kérdések

1. Mutasson be deviáns sportolókat!
2. Miért fontos és milyen formái vannak a dopping elleni harcnak?
3. Milyen szurkolói devianciákat ismer? Mutassa be ezeket!