4. OKTATÁSI STRATÉGIÁK ÉS MÓDSZEREK

Ahhoz, hogy a tanítási-tanulási folyamat hatékony legyen az oktatási folyamat ismeretén túl szükséges ismerni az oktatás stratégiáit, módszereit, a szervezési módjait, formáit. Tekintsük át most röviden ezeket.

4.1.Oktatási stratégiák

„Az oktatás tudatos és tervszerű tevékenység, amelynek során a pedagógus és a tanuló egyaránt célokat tűz ki maga elé, előrevetíti a tanítási-tanulási folyamat kívánt eredményeit, s ezek elérése, megvalósítása érdekében tervezi, szervezi meg tevékenységét.” ²⁴ Ebben a folyamatban, vagyis az oktatás során, célunk a tanuló személyiségében bekövetkező pozitív változások létrehozása, amely a tanítás – tanulás folyamat eredményeként valósul meg. A cél megvalósítása érdekében módszereket, eszközöket és szervezési módokat vethetünk be, ezek kombinációját pedig stratégiának nevezzük. Az oktatási stratégia tehát, amikor a konkrét cél elérése érdekében meghatározzuk a különféle eljárásmódokat, az oktatási módszereket, kiválasztjuk a használatos szervezési módokat és az oktatási eszközöket.

Míg az oktatás fogalmánál, az oktatás-, és a tanulásfogalom gyakori egybemosódásával találkozunk, addig itt a stratégiáknál hasonló probléma merül fel. A szakirodalmak gyakran ugyanarról a tartalomról, hol módszerként, hol pedig stratégiaként tesznek említést. Falus Iván oktatási stratégiákról, Nagy Sándor a tanítás-tanulási stratégiáiról, Báthory Zoltán pedig tanulásszervezés stratégiáiról beszél. A stratégia kapcsán nemcsak többféle megnevezéssel, de többféle felosztással is találkozunk. Leggyakrabban a különböző oktatási célok alapján csoportosítják a stratégiákat.

A motoros oktatásban sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a mozgásos cselekvések tanítására, cselekvések - cselekvéssorok megtanulására, készségek fejlesztésére csakis a kondicionálás stratégiája az egyetlen lehetséges eljárás. „Minden olyan esetben, amikor valamely készséget (műveletet) akarunk kialakítani, általánosan a gyakorlás, a kondicionálás stratégiája az, amit szükségképpen alkalmaznunk kell.” ²⁵ „Az ismeretek alkalmazása, gyakorlása jelenti ennek a tanulási módnak egyszerűen kifejezett lényegét.” ²⁶ A kondicionálás stratégája nem más, mint a Pavlovi ún. feltételessé tevés, feltételes reflexek kialakításának folyamata, vagyis reflextanulás. Két inger sorozatos társítása következtében egy bizonyos idő eltelte után összeköttetés épül ki a két ingerhatás megfelelő területei között.

A reflextanulás a tanulás legalapvetőbb formájának tekinthető. A kondicionálás egyik legfontosabb feltétele a két inger többszöri, tér-időbeli érintkezése. „A motoros tanulás során, mozdulatok, cselekvések, cselekvéssorok elsajátítása történik.” ²⁷ A mozgástanulás célja, a mozgás technikájának automatizálása, mozgáskészség kialakítása. A legkisebb elsajátítási egység a mozdulat, amely fiziológiailag nem más, mint egy feltételes reflex. „A reflexek meghatározott társulása jelenti a mozgáskészség kialakulásának élettani alapját, pedagógiai, (módszertani) alapja, pedig a gyakorlás.” ²⁸ Ebből a gondolatmenetből vezethetjük le, hogy mi eredményezte azt, hogy sokáig a kondicionálás stratégiáját tartották az egyetlennek a mozgásos cselekvések tanítása során (Biró M., 2006 a,b).

A klasszikus kondicionálás nem az egyetlen fajtája a kapcsolatképzésnek. Tanulás során nap, mint nap kerülünk szembe problémákkal. A tanulás folyamata legtöbbször problémamegoldással kezdődik, sőt probléma miatt gyakran meg is szakad. Az instrumentális kondicionálás folyamatában ilyen problémaszituációról beszélhetünk. Egy új mozgás, vagy egy összetett cselekvéssor megtanulása, jellegzetes motoros probléma. Véletlen mozgások gyakorlása révén sikeres és sikertelen próbálkozások közepette tanuljuk meg a mozgásokat. Az ember mozgásos problémáinak megoldása sem hirtelen történik, hanem tévedések, véletlen beválások közepette, próbálkozások sorozatában.

A klasszikus és az instrumentális kondicionálással nemcsak motoros reakciókat lehet átalakítani, hanem kísérletek bizonyítják, hogy még az emóciók is kondicionálhatók. Ezzel a fajta elkerülési kondicionálással is gyakran találkozunk a sportban. Had szemléltessük egy egyszerű példával. Amikor a tanítványt negatív ingerhatás éri (leesik a szerről és megijed; fejesugrás helyett hasra érkezik a vízbe, ami fájdalmat okoz, stb.) a későbbiekben minden hasonló ingerre elkerülő mozgásreakcióval válaszol (fél felmenni a szerre, vagy nem szeretne fejest ugrani) (Biró M., 2006 b).

Thorndike továbbgondolva a Skinner kísérleteit, és csökkentette a felesleges mozgások mennyiségét (a macska tartózkodási ideje ketrecben csökkent, egy bizonyos végrehajtás után ugyanis megtanulta kinyitni a ketrecajtót). Thorndike és Skinner kísérleteinél a különbség az volt, hogy Thorndike macskája látta a célt (a ketrecen kívül elhelyezett halat), amíg Skinner kísérleti állatai csak kerülő úton jutottak a táplálékhoz, így több gyakorlásra volt szükségük a cél eléréséhez. Ezek a kísérletek azt mutatták, hogy bonyolult feladatok megtanulása is lehetséges, ha a feladatot kisebb összetevőkre bontjuk és a kisebb egységek feladatainak sikeres megoldásakor a tanulók jutalomban részesülnek. Ezt az elvet alkalmazzuk emberi tanulásnál, és természetesen a mozgástanulásnál is. A Skinneri lineáris programozás a tananyag kis egységeire bontását jelenti, biztosítva a tanulók aktív tevékenységét és helyes válaszaik megerősítését. Ez tekinthető a programozott oktatási mozgalom kezdetének. Az elvet számos pszichológus és pedagógus tökéletesítette és fejlesztette tovább (Biró, 2006 a,b).

A mozgásos cselekvések tanításánál szükséges megemlíteni Köhler (1917) (cit. Nádori és mtsai 1986) kísérleteit a belátásos tanulással kapcsolatosan, ami nem választható el élesen a „próba-szerencse” vagy „próba-hiba” tanulástól. A ketrecbe zárt majom, a tőle távol elhelyezett élelmet csak eszközzel tudta elérni. Próbálkozás után, megpillantva a botot a majom „belátta” hogy csak bottal érheti el a táplálékot. Felismerte a cél-eszköz viszonylatot és az eszközhasználat lehetőségét. A motoros tanulásban, az egyes oktatási szituációk megoldásában a belátásnak nagy jelentőséget tulajdonítunk.

Az oktatási stratégiáknál az előbb említettek a legismertebbek, de természetesen a stratégiák felosztásának újfajta megközelítésével is találkozunk a sportpedagógia szakirodalmában. Az oktatási stratégiák felosztásánál a Rétsági és Hamar (2004) azt veszik alapul, hogy a tanítás-tanulás (módszertani problémájának megoldása) a résztvevő felek közül honnan indul, a tanár, vagy a tanuló felől. Így ez a felosztás megkülönböztet tanári és tanulói dominanciájú stratégiákat.

Míg a tanítási stratégiáknál a tanár – tanuló interakciókban a tanár tevékenységén, a tanításon van a hangsúly, addig a tanulási stratégiáknál a tanuláson, tehát a tanuló felől közelítenek. A tanítási stratégiáknál deduktív vagy direkt oktatást és induktív vagy indirekt oktatást különbözettik meg. Természetesen ezek az elvek az edző-sportoló viszonyában is érvényesek.

A direkt oktatás olyan stratégia, amely egy adott célból kiindulva, leginkább készségek tanítását segíti. Cél, a gyors és eredményes készségtanítás. Ez a stratégia kiváló az egyes sportági alaptechnikák oktatására, illetve az egyes mozgásformák tökéletesítésére. Az oktatás alapelve, hogy a tanuló akkor sajátítja el leghatékonyabban „az alapvető ismereteket és készségeket, ha a világos célokat elemeire bontjuk, s határozott, de nem autokratív tanári irányítással végigvezetjük a tanulókat az elsajátítás menetén.” ²⁹ A stratégiát deduktív jellegű tananyag feldolgozás jellemzi. A mozgástanítás az általánosból kiindulva halad a részek feldolgozása felé. Míg a tanuló a mozgás egészét végzi a tanár az egyes részmozdulatok, részmozgások javítását. A direkt oktatási stratégiánál a tanár tevékenységen van a fő hangsúly, amely a következő lépésekből áll: célkitűzés; előzetes ismeretek felidézése; ismeretek átadása, bemutatása; irányított gyakorlás; a megértés ellenőrzése (rendszeres visszacsatolás); ha szükséges akkor kiegészítő oktatás; gyakoroltatás más összetettebb helyzetekben. Ennél a stratégiánál jelentős szerepe van a tanári magyarázatnak, szemléltetésnek, a tanár határozott erőteljes irányításának és a tanulók egyéni gyakorlásának. A direkt oktatási stratégia párja a strukturált tanulás. Amíg a direkt oktatás a tanár felől közelít, a strukturált tanulási stratégia a tanár-tanuló interakcióit a tanuló felől közelíti meg. Leginkább készségek tanítását segíti elő, de különféle mozgásformák finomításában, gyakorlatok - gyakorlatsorok tanulásában is hasznosítható. Cél a gyors és eredményes készségtanulás. A strukturált tanulás alapelve, hogy a tanulás folyamatos tanári irányítással zajlik. Annak ellenére, hogy a stratégia a „tanuló felől közelít”, a tanári tevékenység is fontos. A tanuló, tanári irányítás mellett gyakorol. A stratégia oly mértékben rugalmas, hogy alkalmazkodik a tanuló életkori sajátosságaihoz, képességeihez, és mozgástapasztalatához. Tanulói tevékenység: a feladat értelmezése; belső kép kialakítása a tanári instrukciók, bemutatás, és az előzetes tapasztalatok alapján; elsődleges gyakorlás, belső kép összevetése a mozgásfeladattal; gyakorlás, izomérzékelés bekapcsolása; gyakorlás, azonos- és változó körülmények között, rögzítés; értékelés befogadása belsővé válása. A strukturált tanulásnak különféle formái alakultak ki, a könnyített feltételekből kiindulva, önálló végrehajtás; feladatmegoldás egyszerűtől az összetettig; a mozgás fő mozzanatának tanulása után a teljes mozgásfeladat megoldása. A stratégia formái lehetnek, a résztanulás, egésztanulás, egész - rész - egész tanulás.

Az indirekt vagy nyílt oktatási stratégia nem egyetlen célhoz kötődik, hanem különböző oktatási célok elérésére szolgál. Cél az önállóságra, kreativitásra nevelés, együttműködési, problémamegoldó készség fejlesztése. Az oktatási stratégia alapelve, hogy a tanár kijelöli a tanuló számára a célt, de nem határozza meg hozzá a megoldáshoz vezető utat. A cél elérésének több módja lehetséges, amelyet a tanulónak magának kell megtalálnia, így önálló, öntevékeny gyakorlás útján jut el a megoldáshoz. Ez a stratégia a tanulót önálló, kreatív munkára ösztönzi. A tanár tevékenységét a következők jellemzik: a tanár megjelöli a feladatot; kitűzi a célt; motivál; tanácsot ad; indirekt irányítással tökéletesíti a mozgásfeladatot. A nyílt oktatást párja a nyitott tanulás, amely a tanár-tanuló interakcióit a tanuló felől közelíti meg. A tanulóknak jelentős szerepe van a saját tanulásának az irányításában, a tevékenységek kiválasztásában. A szakirodalom két típusát különbözteti meg a nyitott tanulásnak. Első esetben a tanulás a kiindulási ponttól nyitott, a tanuló a feladat végrehajtásához nem kap arra vonatkozó információt. A második esetben, mikor a célhoz vezető úton nyitott, melynél tanuló a feladat végrehajtásához már kap arra vonatkozó információt. A tanuló tevékenysége: az előzetes tapasztalatok alapján a feladat értelmezése; a megfelelő megoldások keresése; a helyes megoldás gyakorlása, rögzítése; önértékelése; befogadása; belsővé válása.

A játékkal, mint oktatás stratégiájával is gyakran találkozunk a szakirodalomban, csak sokan játékos módszerként tesznek róla említést. Korábban már említettük, hogy ez a stratégia és a módszer fogalom téves szinonimaként használatából adódik. A játék, mint oktatási stratégia fontos szerepet kap a mozgások tanításánál. A játék a nevelés egyik legeredményesebb eszköze. A fiziológiai hatáson kívül olyan pedagógiai, erkölcsi, szellemi tulajdonságokat fejleszt, amelyek a mindennapi életben, a társadalomba való beilleszkedéshez nélkülözhetetlenek. Játéktevékenység közben fejlődnek az értelmi, erkölcsi, akarati tulajdonságok, a közösségi és az egyéni nevelés is megvalósul. Játék során nemcsak a nevelés, oktatás céljai valósíthatók meg, de a tantervi célkitűzések is. A játéknak, mint oktatási stratégiának jelentős szerepet tulajdonítunk a mozgástanítás folyamatában, annak is leginkább az ismeretfeldolgozás, az alkalmazás, és a rögzítés fázisában is. A kisgyermek alapvető tevékenységi formája, már önmagában is biztosítja a motivációt, megszünteti az ismétlések monoton, mechanikus jellegét. A tanulókat a játék öröme inspirálja újabb és újabb játékos tevékenységre. Ezt a stratégiát nem csak a kisgyermekek oktatásánál lehet sikerrel alkalmazni, de minden korosztálynak, még a felnőtteknek is megvannak az életkorhoz alkalmazkodó saját játékai. A játék fokozott aktivációt hoz létre és tarthat fenn, amely nagyfokú hatékonyságot, és eredményes tanulást produkál. Játék közben indirekt módon rávehetjük a tanítványt a feladat végrehajtására, néha még úgy is, hogy észre sem veszi a játékban a célzottan elrejtet feladatot. A játékszeretet egyfelől öröklött ingerszükségletből és a megoldási késztetés motívumaiból táplálkozik (Bíró, 2008, 2009; Bíró és mtsai 2010).

A sportmozgások tanításánál hatékonyan alkalmazott stratégia a problémamegoldás stratégiája is. Előnye, hogy a tanulók saját maguk élményszerűen fedezik fel a megoldásokat. A tanulók optimális képességeinek kibontakozására ad lehetőséget. Ennél a stratégiánál célszerű olyan problémaszituációt kialakítani, amelynek ismeretlen elemei kiváltják a tanulókban az érdeklődést és az igényt a probléma megoldására. Ezek a problémaszituációk („ki tudja bedobni a labdát a kapuba úgy, hogy….”) a tanulót tevékenységre ösztönzik, amely a probléma megoldásához vezet. A problémahelyzet sikeres megoldásához a tanulóknak rendelkeznie kell olyan tapasztalattal, amely segít a megoldásban.

A testnevelés és a sportoktatásban dolgozó szakemberek számos oktatási stratégiát hasznosítanak, amelyek közül néhányat bemutatunk. Az oktatás tartalma, annak sajátosságai jelentősen befolyásolják az oktatási stratégiák alkalmazását és megválasztását. Mivel az oktatási stratégia sok résztényezőből - eljárásmódok, oktatási módszerek, szervezési módok, oktatási eszközök – áll, (amelyeket konkrét célok érdekében alkalmazunk) így röviden tekintsük át ezeket is.

4.2. Oktatási módszerek

Nagy Sándor a következőképpen határozza meg a módszer fogalmát: „Oktatási módszeren – legegyszerűbben – a tanárnak azokat a speciális eljárásait értjük, melyekkel a tanítási cél megvalósulását segíti, a tanulási órán és az órán kívüli tevékenységben: ezzel együtt természetesen a tanulóknak azokat a munkaeljárásait is, melyekkel a tanítási cél realizálásában aktív módon részt vesznek” ³⁰ Nagy Sándor a módszereket a tanár és a tanuló célra irányuló, együttes tevékenységeként említi, így megkülönböztet tanári és tanulói módszereket. Mozgásos cselekvések oktatásánál a módszer fogalma, értelmezése, a motoros oktatás sajátosságai miatt némiképp módosul. A mozgásos cselekvések oktatásánál, oktatási módszeren, a tanár és a tanuló olyan együttes munkaeljárásait értjük, amely a nevelés – oktatás feladatainak megoldására szolgálnak (Makszin, 2002).

Az oktatási módszerek csoportosítása a mozgásos cselekvések oktatásánál is sokfélekép lehetséges, jelen könyvben Rétsági és Hamar (2004) csoportosítását mutatjuk be:

1. tipikus metodikai eljárások

   • verbális metodikai eljárások (magyarázat, utasítás, vezényszó, egyéb eljárások)
   • vizuális metodikai eljárások (közvetlen bemutatás, és közvetett szemléltetés)
   • gyakorlati metodikai eljárások (segítségadás – biztosítás, gyakoroltatás – gyakorlás)
   • összetett metodikai eljárások (verbális, vizuális és gyakorlati: hibajavítás)

2. a motoros cselekvésoktatásban alkalmazott sajátos metodikai eljárások

   • utánzás és hasonlat
   • rávezető gyakorlatok, kényszerítő helyzetek
   • játékos cselekvéstanulás

3. a gimnasztikagyakorlatok vezetésének módszerei

   • tipikus metodikai eljárások kombinációi (klasszikus, összevont, folyamatos)
   • verbális metodikai eljárások (magyarázat, utasítás, vezényszó)
   • vizuális metodikai eljárások (közvetlen szemléltetés)
   • egyéb (gyakorlás, hibajavítás, stb.)

A következőben az oktatási módszereket a mozgástanulás egyes szakaszaiban betöltött szerepük alapján mutatjuk be.

A sportmozgások tanításakor - mint a motoros oktatás is – a mozgástanítás első fázisa, az ismeret átadás és a feldolgozás durva koordinációs szakaszával kezdődik. A tanulók megismerkednek az új mozgásokkal, megismerik a sportágat jellemző fogalmakat, szaknyelvet. Az oktatás ezen fázisában a legfontosabb módszerek a motiválás és az információátadás különféle módjai (magyarázat, beszélgetés, szemléltetés, utánzás, audiovizuális eszközök alkalmazása).

A motiválás az egyik legfontosabb funkció az oktatási folyamatban. Azt, hogy mi motiválhatja, késztetheti a gyermeket mozgásra, új mozgásos cselekvések elsajátítására vagy akár gyakorlására, sokféleképp magyarázhatjuk. Ilyen a mozgásszükséglet igénye; az önbizonyítás szükséglete; a versengés-, versenyzés szeretete; a saját teljesítmény iránti igényszint; a játék, a sport iránti vonzalom; egy mozgáskészség megtanulásának az igénye; a megszerzett „pozíció” tartása egy osztályban, közösségben (szociometriai helyzet).

Miután megteremtettük a tanulási kedvet, következhet az ismeretek nyújtása, mind verbális, mind vizuális úton. A szóbeli magyarázat hatékonyságának jelentős szerepe van a mozgásos cselekvéstanulás tartósságában és a megértésben. A tanulásnak első fázisában azonban elengedhetetlen a vizuális információ a mozgásról, sőt leginkább vizuális információkra épül. A sportágak egyéni sajátosságaiból adódóan az az információátadás egyéb formái is kialakulnak. A megfelelő, széles spektrumú kommunikációnak - verbális, vizuális, manuális, kinesztétikus– fontos szerepe van az oktatásban.

Az információátadás egyik lehetséges (verbális) módja, a beszélgetés, ami lehet szakmai irányú, a tanuló érzelmeinek megismerésére irányuló, ok feltáró, ösztönző, bátorító célzatú is. A szakmai irányú beszélgetéseknek kiemelt szerepe van a sportolók képzésénél. Mivel a tanulók a mozgástanulás kezdetén gyakran igénylik az edző ösztönző, bátorító, bíztató, félelmet eloszlató tevékenységét, ami ilyen, a tanuló érzelmeinek megismerésére irányuló beszélgetések alkalmával lehetséges.

A vizuális információnyújtás módjai, a közvetett és a közvetlen szemléltetés. Mivel az agyba érkező információk többsége a szemen, kis hányada a fülön és a többi érzékszerven érkezik így a szemléltetésnek még inkább kiemelt szerepe van az információátadásban. Amellett, hogy igazodnia kell az életkorhoz, mindig a technikailag jól végrehajtott mozgást kell bemutatni, illetve célszerű felhívni a figyelmet a vezető mozdulatokra. A vizuális információátadás jelentőségét erősíti, hogy a tanulók könnyebben fogadják be a vizuális ingereket, sőt kezdetben (fiatalabb életkorban, és a mozgástanulás elején) leginkább utánzás segítségével képezik le az ismertetett mozgást. Mivel a legtöbb sportág tanítás akár már öt-hat éves kortól kezdődik, ezért a magyarázatnak és a szemléltetésnek is ehhez az életkorhoz, az életkori sajátosságokhoz kell alkalmazkodnia. Az utánzásnak jelentős szerepe van a mozgástanítás e szakaszában.

Az ismeretek átadását (feldolgozását, értékelését is) kiegészítheti még videó felvételek, számítógépes, lassítható digitális anyagok bemutatása – lejátszása - elemzése. Az audiovizuális eszközök alkalmazása eredményesen alkalmazható, hiszen a tanulók így többet tanulhatnak, mint ha kizárólag auditív vagy vizuális eszközöket használnának. A videó felvételek, a komputerizált mozgáselemző programok, a modern rögzítési technikák a mai modern versenysport nélkülözhetetlen elemei, a sportág fizikai karakterisztikájának meghatározásához, a magas szintű sport minőségének emeléséhez, a sportoló technikájának javításhoz és a részletes mozgáselemzéshez. Ezek a technológiák a versenyelemzéshez és a hatékony gyors visszacsatoláshoz is alapvető segítséget nyújtanak, de leginkább a versenyzők képzésében alkalmazzák őket és csak elvétve az alapfokú oktatásnál.

A motoros oktatás első fázisában a feladat megértését követően a mozgás elképzelése, a belső kép kialakulása, majd az első próbálkozások, elsődleges gyakorlás következik. Az elsődleges gyakorlásnál a fő didaktikai feladatok és módszerek a gyakoroltatás; a hibajavítás; a segítségadás és a formáló értékelés (Rétsági és Hamar, 2004; Rétsági, 2004).

A gyakorlás – gyakoroltatás összetett módszerének egyfelől feldolgozó szerepe van, hiszen segít kialakítani a helyes mozgásképet, (alkalmazó gyakorlás), de ugyancsak jelentős a szerepe a finomkoordináció megszilárdításában és a rögzítésben. A mozgásképzet kialakításának hatásos eszközei az előkészítő és a rávezető gyakorlatok. Az előkészítő gyakorlatok a mozgás egyes részeinek előkészítéséért felelősek, míg a rávezető gyakorlatok a mozgás, illetve annak egyes mozzanatainak könnyített körülmények közötti végrehajtását jelentik. Mind az előkészítő, mind a rávezető gyakorlatok, segítik a mozgás szerkezetének megértését és megkönnyítik a motoros tanítás első szakaszán való túljutást.

A hibajavítás, a mozgáshibák feltárására és kijavítására alkalmazott módszer, amelynek egyfelől verbális, másfelől vizuális összetevői is vannak. Gyakran a magyarázattal együtt, azt megelőzően vagy azt követően fordul elő. Az edzők, a pedagógusok szakmai kompetenciáját gyakran a hibajavítás minőségében lehet lemérni (Rétsági, 2004).

Az audiovizuális eszközök alkalmazásáról az információátadás módjainál már tettünk említést. Hangsúlyoznánk szerepüket a visszacsatolási folyamatban, az értékelésben és a hibajavításban is. A mozgáselemzés, ha a sportoló aktívan részt vesz benne, akkor jelentősen hozzájárul a technikai hibák kijavításához, mondja Nádori (1991). Megfigyelték, hogy a technikai hibák gyakran a videó felvételek és a mozgásról alkotott elképzelés között jelentkeztek (Nádori, 1991).

A segítségadás módszere kiemelten fontos, főleg kezdők tanításakor és új mozgás oktatásánál. Haladó szinten, gyakoroltatásánál, már a segítségadás másik formája, a biztosítás kerül előtérbe. A segítségadásnál természetesen mind a jogi, mind a pedagógiai és a didaktikai szempontokat figyelembe kell venni.

A motoros tanítás - tanulás folyamatának második szakasza az alkalmazás fázisa, amely a finomkoordináció kialakulásától, megszilárdításától a változó feltételekhez való alkalmazhatóság kifejlesztéséig tart. A mozgásos cselekvéstanítás didaktikai feladatait és módszereit ebben a szakaszban a gyakoroltatás, hibajavítás, segítségadás, biztosítás, formáló segítő és összegző értékelés alkotják.

A gyakorlás a sportoló nem önálló munkája, hiszen alatta nélkülözhetetlen szerepe van a folyamatos edzői visszacsatolásnak (amit az egyik legkritikusabb edzői funkciónak tartanak). Fontos a visszacsatolás természete és megfelelő időzítése, hiszen növeli a tanulás hatékonyságát. Lényeges, hogy a sportolókat nem csak arra kell ösztönözni, hogy gyakoroljanak, hanem hogy a saját mozgásukat megfigyelve, tudatosan tegyék azt. Hayes (2006) szerint ez a legalapvetőbb és legfontosabb formája a visszacsatolásnak. A tanítványainkat fokozatosan kell megtanítani arra, hogy mely mozdulatokat, a technika mely sarkalatos részleteit figyeljék. Ahhoz, hogy a sportolók megtanulják mindezt és saját mozgásukat is képesek legyenek ellenőrizni, elengedhetetlen az edzői individuális ³¹ visszacsatolás. Ez többek között ezét is fontos, hogy a gyakorlások alkalmával a sportolók önálló mozgásélményeinek, mozgástapasztalatainak is teret biztosítsunk, hisz a gyermekek gyakran maguktól éreznek rá a számukra legmegfelelőbb végrehajtásra. Az edző részéről néha eredményesebb a türelmes, csendes irányítás, ami nem passzív tevékenység, hiszen az edző figyeli a sportoló gyakorlását, és a kellő időpontban lényegkiemelő utasítással látja el őt. A mozgás automatizált végrehajtásához sok gyakorláson keresztül vezet az út. Természetesen a gyakorlás mellett jelentős szerep jut a hibajavítás, biztosítás, összegző értékelés módszereinek is. Mind a módszerek, mind, pedig az a mozgástanulás eddigi lépcsőfokain szerzett mozgástapasztalatok hatására – a már korábban említett – speciális érzékelések (a vízérzékelés, iramérzékelés, labdaérzékelés, stb) fejlődhetnek ki.

Az ellenőrzés és értékelés módszerének, - mind az ismeretszerzés, mind pedig a jártasságok, készségek kialakításánál, megszilárdításánál - a mozgástanulás minden fázisában lényeges szerep jut. Ennek az egyik leggyakrabban előforduló módszere, a tanári megfigyelés. Az ellenőrzés és értékelés nem csak a tanár felől érkezhet. A sportolók egymást is értékeli, és természetesen önmagukat is az edző által adott támpontok alapján. Így fejlődik és alakul ki saját maguk megfigyelésének az igénye és módja, az ellenőrzés, önellenőrzés, amely önmegfigyelés segítségével lehetséges. A személyiség megfelelő fejlődéséhez, a sportmozgás hatékony oktatásához nélkülözhetetlen az értékelés, melynek mindegyik formájával (helyzetfeltáró – diagnosztikus, formáló – segítő, összegző) találkozhatunk edzésen. A rendszeres értékelés során, az elhangzott kritériumok alapján, a tanár, vagy edző által adott támpontok segítségével kialakulnak azok az értékelési eljárások, amellyel másokat, illetve önmagukat is képesek leszünk értékelni, ez pedig nem más, mint a tanulói (sportolói) értékelés és önértékelés. (A tanulói pulzusmérésről több kutatás beszámol, mely a differenciált oktatás mellett a tanulók órán nyújtott teljesítményének értékelésében is jelentős szerepet játszhat Nagy és mtsai 2016; Nagy és mtsai 2017a.,b).

Mi szükséges a módszerek optimális kiválasztásához? Falus (1996) a módszerek hatékony kiválasztásához hat kritériumot említ, az oktatás törvényszerűségeit és annak alapelveit emeli ki, majd az oktatás célját, feladatait, az oktatás tartalmát és sajátosságait. Mindezeket befolyásolhatják és módosíthatják még az életkori és egyéni sajátosságok, a tanított sportág ismerete, illetve a sajátos sportági előképzettség, az edző lehetőségei és számos egyéb külső (tárgyi) feltétel. Befolyásolja továbbá még a módszer megválasztását, a sportolók képességeinek színvonala, a tanítandó anyag és a sportági technika nehézségi foka is.

A módszerek kapcsán érdemes megemlíteni, Falus Iván gondolatát, aki a következőképp fogalmaz: „A pedagógia már rég túljutott a módszerek hatékonyságának általános megítélésén. Nem beszélhetünk hatékony vagy kevésbé hatékony módszerekről. Be kell érnünk azzal, a szerényebb, de hasznosabb kérdésfeltevéssel, hogy mely célok elérésére, milyen gyerekcsoport esetében, milyen tananyag elsajátításakor melyik módszer, illetve milyen módszerek kombinációja az eredményesebb.” ³²

4.3. Az oktatás szervezési módjainak és munkaformának típusai, felosztása

Az oktatási stratégiákhoz és módszerekhez szervesen kapcsolódnak a szervezési módok is, melyek a mozgásos cselekvéstanításban nem kizárólagosan az egyes munkaformák (foglalkoztatási formák) meghatározásából, hanem az ehhez kapcsolódó szervezési eljárásokból is állnak. A sikeres és a hatékony mozgásos cselekvéstanításban kiemelt szerepet játszanak a szervezéssel kapcsolatos metodikai tényezők. A szervezésnél és a foglalkoztatási formák megválasztásánál biztosítani kell a zökkenőmentes alakzatváltásokat, átmeneteket egyik munkaformából a másikba, helyváltoztatásokat, a szerek kiosztását és összeszedését. A testnevelési vagy sportfoglalkozásoknál a szervezési feladatok három fő feladatkörből tevődnek össze. A tanulók, a szerek mozgatásából és a foglalkoztatási formák megválasztásából (Rétsági, 2004; Bíró, 2007).

Három fő foglalkoztatási formát különböztetünk meg, az osztály foglalkoztatási formát, vagy más néven együttes foglalkozást; a csapat foglalkoztatási formát és a cirkuit vagy körformát, vagy más néven köredzést. A formákat az oktatási anyag jellege (azonos illetve különböző) és a tanulók foglalkoztatásának aránya (együtt, csoportonként, egyénileg) alapján különböztetjük meg. Azonos oktatási anyag esetén, amikor a mindenki ugyan azt a feladatot végzi, megkülönböztethetünk: együttes-, csoportonkénti-, és egyenkénti osztályfoglalkozást, abban az esetben, amikor különböző oktatási anyagot dolgoznak fel, akkor, együttes-, csoportonkénti-, és egyenkénti csapatfoglalkoztatásról beszélünk. Köredzés a foglalkoztatásnak olyan formája, amelyet leginkább gyakorlásra, képességfejlesztésre ajánl a szakirodalom (Rátkai, 1994; Bátori, 1991).

ÖSSZEFOGLALÁS

A tanítási-tanulási folyamat hatékonysága érdekében stratégiákat, módszereket, szervezési módokat és formákat alkalmazunk. Az oktatási stratégia, amikor a konkrét cél elérése érdekében meghatározzuk a különféle eljárásmódokat, az oktatási módszereket, kiválasztjuk a használatos szervezési módokat és az oktatási eszközöket. A módszereket a tanár és a tanuló célra irányuló, együttes tevékenysége. Megkülönböztetünk tanári és tanulói módszereket. Mozgásos cselekvések oktatásánál a módszer fogalma, értelmezése, a motoros oktatás sajátosságai miatt némiképp módosul. A mozgásos cselekvések oktatásánál, oktatási módszeren, a tanár és a tanuló olyan együttes munkaeljárásait értjük, amely a nevelés – oktatás feladatainak megoldására szolgálnak. A módszerek hatékony kiválasztásához nélkülözhetetlen az oktatás törvényszerűségeinek, alapelveinek, az oktatás céljának, feladatainak, az oktatás tartalmának és sajátosságainak ismerete. Mindezeket befolyásolhatják és módosíthatják még az életkori és egyéni sajátosságok, a tanított sportág ismerete, illetve a sajátos sportági előképzettség, az edző lehetőségei és számos egyéb külső (tárgyi) feltétel. Befolyásolja továbbá még a módszer megválasztását, a sportolók képességeinek színvonala, a tanítandó anyag és a sportági technika nehézségi foka is.

ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK

1. Melyek az alapvető tanítás - tanulási stratégiák és módszerek?
2. Mit jelent a tanítási stratégia?
3. Melyek a leggyakrabban alkalmazott tanítási módszerek a motoros tanítás első és második fázisában?
4. Mitől függ az oktatási módszerek megválasztása?

---

24. Kotschy B. Az oktatás célja. In: Falus I (szerk.), Didaktika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1998: 160.↩

25. Nagy S. Az oktatás folyamata és módszerei. Budapest, 1993: 53.↩

26. Nagy S. Az oktatáselmélet alapkérdései. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984: 163.↩

27. Barkóczy I, Putnoky J. Tanulás és motiváció. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984: 258-278.↩

28. Nagy T. (1968) A testnevelés tanítás programozása. Testnevelés tanítása, 4: 115.↩

29. Falus I. (1998): Az oktatás stratégiái és módszerei, In Didaktika Szerk.: Falus I. 278p.↩

30. Nagy S. Az oktatás folyamata és módszerei. Volos Bt, Budapest, 1993: 89.↩

31. egyéni, egyénre szabott↩

32. Falus I, Golnhofer E, Kotshy B, M. Nádasi M, Szokolszky Á. A pedagógia és a pedagógusok. Akadémia Kiadó, Budapest, 1988: 232.↩