6. A SPORTOLÓ

6.1. A sportoló megismerése, megértése

Arra a kérdésre, hogy milyenek a gyermekek, mindannyian máshogy válaszolnánk. A gyermekszemléletünk, a sajátos egyéni pedagógiai kompetenciáink, értékeink, attitűdjeik, elvárásaik mind hatással vannak a gyermekről való gondolkodásunkra. Mindezek befolyásolják a tanítványaikkal való viszonyukat, sőt még a tanítási gyakorlatukat is, és többek között azt is, hogy hogyan észleljük, és reagáljuk le a tanítványaik viselkedését. Az oktatás hatékonysága érdekében (a pedagógusoknak meg kell ismerni tanítványainkat, személyiségüket. Az egyéni jellegzetességek ismerete alapján válik lehetővé, hogy a tanítást a gyermek szükségleteihez igazítsuk, hogy hatékonyan differenciáljunk, értékeljünk, neveljünk. Így tudunk megfelelően gondoskodni a fejlődési perspektíváikról. Hogyan tudom pontosan megismerni a gyermeket? Megfigyelem viselkedését, társaihoz való viszonyát, cselekvéseit, játékát, és persze kommunikáció segítségével. Az edzőknek, és a tanároknak is tudniuk kell, hogy már a megismerés folyamata számos hibalehetőség adódhat. Egyéni sajátos nézeteiken, értékeinken, észleléseiken és elfogultságainkon túl sokféle torzító mechanizmus is befolyásolja a személyiség megismerését, megértését. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyen okok torzíthatják észlelésüket, akkor minden esélyünk megvan arra, hogy pontosabb legyen a megfigyelés és megértés. Ehhez viszont érdemes ismernünk ezeket a torzító hatásokat. Az egyik ilyen a holdudvarhatás effektus, ami azt jelenti, hogy az első benyomásunk az adott személyről általában kihat a további észlelésünkre. Ha az első benyomásunk kedvező a gyermekről, a külső megjelenése szimpatikus a számunkra, akkor őt kedvezően értékeljük, míg ugyan ez ellenkezőleg is igaz. Köré építünk olyan tulajdonságokat, személyiségjegyeket, amivel lehet nem is rendelkezik, így tévesen ítéljük meg. Hasonló hibalehetőség a megismerés és az egész oktatási folyamatban a kognitív disszonancia. Ez azt jelenti, hogy ha egy új információ, vagy tapasztalat ér bennünket, ami ellentmond a korábbi elképzelésünknek, akkor azt belső feszültségként éljük meg, és a viselkedésünkben is megnyilvánul. Például, egy jónak ítélt (hibás megfigyelés alapján) gyerek rosszat tesz, hajlamosat vagyunk védeni (ez csak véletlen, rossz napja van, mások vitték bele, stb). A tudattalan rokonszenv, és ellenszenv is számos megismerésbeli hiba forrása lehet. Van, aki szimpatikusabb, van, aki nem. Ez természetes emberi tulajdonság, a pszichológia ad rá magyarázatot. Freud azt mondta, hogy tudatalatti élményeink befolyásolják viselkedésünket, csak mivel nem tudunk róla, a hatásukat nem vesszük észre. Saját negatív gondolatainkat is hajlamosak vagyunk másokra kivetíteni. Erre az elhárító tudattalan lelki mechanizmusra Freud mutatott rá, és projekciónak nevezzük. (Ilyen, mikor az edző, vagy a játékos mást tesz felelőssé azért, mert kikapott a csapat, vagy nem sikerült belőni a helyzetet.) Önreflexió helyett elismerve felelősségünket, másokban keressük a hibát, mást teszünk felelőssé. Ez a mechanizmus tudattalanul működik, ezért gyakran nem is vesszük észre. Funkciója megakadályozni az „én”-t negatívan érintő önértékelést fenyegető felismerésektől. Ha viszont figyelünk rá, akkor képesek vagyunk korlátozni. Meg kell még említeni a Pygmalion-effektust, amit egy önmagát beteljesítő jóslatként negatívan is megjelenik, de akár pozitív előnyét kihasználva alkalmazhatunk a pedagógiai gyakorlatban. Ha állandóan azt mondjuk a gyermekre, hogy buta, nem tudja megcsinálni, előbb utóbb valóban megfelel ennek az „elvárásnak”. Az elvárásoknak való megfelelés bekövetkezését jelenti. Pedagógiai hatását is vizsgálták, és azt bizonyították, hogy a pozitív elvárásoknak a tanuló próbál megfelelni, így javulhat a tanulmányi eredménye, viselkedése. Abban az esetben, ha megfelelő az elvárási szint, elérhető, akkor annak hatása az intellektuális teljesítményére (kognitív elvárás), és magatartására (normatív elvárás) is vonatkozik.

A tanítás során a pedagógusok szembesülnek azzal, hogy gyerekek különböző személyiségek, egyéni viselkedésük, sajátos tanulási útjuk van. Ezért is fontos a gyermek megismerése, megértése, mint ahogy már korábban ezt említettük. Minden egyes gyermekhez nem adhat a pedagógia útmutatót, - ez a pedagógus feladata – de szolgálhatunk olyan az oktatást- nevelést segíthető fogódzókkal (életkorok, nemek szerint), melyeket a következőkben szeretnénk bemutatni. Mindez azért is fontos, mert ahogy Gombocz fogalmaz „minden jel arra utal, hogy az iskolában dolgozó pedagógusokhoz hasonlóan az edzők is egységes életszakasznak értelmezik a gyerekkort, s benne életkori és nemi különbségeket nem tesznek…” ³⁵

6.2. Nemek közti különbségek, és az életkori sajátosságok figyelembevétele a pedagógiai gyakorlatban

A női lélek fő szervező elve az empátia, működtetője, a motorja, ami az energiát adja az érzelem, ezzel szemben a férfié a rendszeralkotás, a problémamegoldás és lényeglátás. Mi lehet a különbség oka? Genetikai hatásokra vezethető vissza, vagy arra, hogy a társadalom másképp viszonyul a fiúkhoz, mint a lányokhoz? Adottság vagy nevelés? Az elmúlt évtizedben tanulmányok ezrei foglalkoztak a férfiak és a nők közti különbségek vizsgálatával. Elemezték a férfiak és nők idegrendszerének morfológiai és funkcionális különbségeit, képességeiket, intelligenciájukat. Az eredmények azt mutatták, hogy bizonyos feladatokban a fiúk jóval ügyesebbnek bizonyulnak, mint a lányok, bizonyos feladatokban pedig a gyengébb nem képviselői teljesítenek jobban. Az intelligencia vizsgálatok pedig többnyire nem találtak rendszerszerű különbségeket a férfiak és a nők intelligenciájának átlagában. A tanulmányi eredmények kapcsán viszont már a lányokat jobb tanulónak minősítették, mint a fiúkat, de arról kevés az eredmény, hogy ez mennyire tekinthető tartósnak. Az idegrendszeri vizsgálatok arról számolnak be, hogy a férfiak több szürkeállománnyal rendelkeznek, míg a hölgyeknél a fehérállomány szürkeállományhoz viszonyított aránya a nagyobb, és nagyobb a hippockampusz mérete is. Egyes kérgi területek méretében szintén komoly különbségek vannak, mint ahogy a két agyfélteke közti kapcsolatokban is (mely a nőknél sűrűbb összeköttetést mutat). „A hölgyeknél például a beszéd, illetve a beszédértés szabályozásában kulcsszerepet játszó agyi terület 18–23%-kal nagyobb. A hölgyekre nem csak a beszéd, de az érzelemközpontúbb viselkedés jellemzőbb. Ezzel szemben a férfiaknál a versengés áll a központban, „mely versengés akkor tud sikeres lenni, ha kevésbé empatizálnak a rivalizáló felek. A férfiaknak a verseny és az ezáltal megszerezhető dominancia számít.” ³⁶

A társadalmi normák, értékek, nevelési szokások ugyancsak különböznek a nemek tekintetében. A tanárok attitűdjei rejtett, vagy nyílt formában, de eltérnek a lány és a fiú diákok esetében (A fiúknak például nagyobb zajongást, több kommunikációt engedélyeznek, mint a lányok számára.) A nemek közti különbségek kihatnak az oktatás folyamatára, így tekintsük át életkoronként a sajátosságokat, és a fogódzókat.

6.2.1. Az óvodáskorú gyermek jellemzői, fogódzók a pedagógiai gyakorlathoz

Milyen egy 3-6 éves gyermek? Testi, motorikus jellemezőiket tekintve kisgyermeki testalkat, a nagyizmok fejlettsége jellemzi a korosztályt. Elevenek, mozgékonyak, rendkívül aktívak. Ha a sportfoglalkozáson nem adunk elég teret a mozgásra (várakozniuk kell, túl sok a magyarázat), akkor, mivel monotónia tűrésük is alacsony, elkezdenek izegi-momzogni. Ez nem rosszaság, hanem a fiziológiai szükséglet a részükről. A pedagógusnak mindezt tudnia kell, így ehhez kell választani a módszereket és a foglalkoztatási formákat. Kevés várakozás, rövid tömör életkorhoz igazoló magyarázat. A nagyizmok fejlettségéhez viszonyítva a finommotorika fejlesztésre szorul. Ez utóbbiban viszont a lányok előrébb tartanak. A szem-kéz koordináció még nem alakult ki teljesen, sőt a veszélyérzetük még jóval kisebb, mint a bizonyítási-, és a mozgásvágyuk így vigyázni kell a balesetekre. A tevékenység, ami élvezetet nyújt számukra, így lehetőséget kell biztosítani számukra a mozgásra! Hamar elfáradnak, így szükségük van a pihenésre, habár ezt nem látják be, és nehezen tudnak „leállni”. Gyorsan regenerálódnak, de ajánlott rövid pihenőket tartani. Társas jellemezőket tekintve azt mondhatjuk, hogy leginkább az azonos nemű barátságok alakulnak ki. Egymás mellett játszanak, nem egymással. Kezd kialakulni a szabályismeret, önállósodik, és egyedül is tevékenykedik, felfedez. A nemi szerepek tudatosulnak. Szabadon kinyilvánítják érzéseiket, érzelemvezéreltek, gyakoriak a dühkitörések, a viták, a hisztik. Meg kell tanulnia érzelmeit kontrolálni. Az óvodás gyermek képzelete feltűnően élénk. Gyakori a féltékenység, a figyelem, és egyéni dicsérettel fontos. Szeretnek kommunikálni. Egocentrikusak. A képességek fejlődését az interakciók, az érdeklődés, a „felfedezés” biztosítása, a bíztatás, a határok megvonása, a dicséret, a szeretet segíti elő. Mivel a tanulás a játék motivációs bázisára épül és mindvégig játékos jellegű marad, így a játékos oktatás alkalmazása nélkülözhetetlen. Játékosan motiváljunk, keltsük fel érdeklődésüket, irányítsuk figyelmüket. A tanulás játékba integrált tevékenység legyen! Fontos, hogy a nemi különbségek miatt kerüljük a fiú-lány összehasonlítást, versenyeket! A tanulás alapja az edző és a gyermek közös tevékenysége. A mozgás megszerettetése, pozitív attitűd kialakítása fontos feladata ennek az életkornak, mely az óvoda, a család, és a sportszíntér részvevőinek közös tevékenységében realizálódik. A legtöbb sportág már ebben a korban elkezdi a sportági kiválasztást. Néhány spotág esetében ez ideális is, de a legtöbbnél még nem lenne feltétlenül szükséges. A sportágak rivalizálása, és egyéb okok oda vezettek, hogy a sportágválasztás megelőzi a mozgástanulás szenzibilis időszakát. Fontos, hogy ebben az életkorban a gyermek szeresse meg a mozgást, és lehetőség szerint minél több mozgásformával ismerkedjen meg! A cél az, hogy örömöt, élményt szerezzünk a kicsiknek a mozgással. Öt éves korban a gyermek figyelme fejlődik, kialakul az együttműködés és alkalmazkodás, mozgásuk rendezettebbé válik. Az egyszerű keresztezett, ciklikus mozgások alaptechnikái már 5-6 éves korban taníthatók, így az egyszerűbb mozgásszerkezetű sportágak könnyebben taníthatók. Az életkori sajátosságaik alkalmassá teszik őket ezen mozgások elsajátítására, természetesen a megfelelő pedagógiai elvek és módszerek alkalmazásával. Mik ezek? A legfontosabba a figyelem, a türelem, a bíztatás, és az egyéni (individualizált) oktatás. Az óvodás még „egó” azaz énvezérelt (én és a labda) így az individualizált módszerek a célravezetőbbek (egyéni magyarázat, egyéni értékelés, egyéni hibajavítás). Érmes az egyszerűbb könnyebb szervezési módokat alkalmazni, mint például a frontális forma. A bonyolultabbakat, mint amilyen a csapatfoglalkoztatás, még nem értik, az egyéni formánál pedig túl sok a várakozási idő. Mivel még nem tudnak csapatban gondolkodni kerüljük a sor és váltóversenyeket, és az ilyen jellegű feladatokat! A mozgástanításnál lényeges a szemléltetés, a tanulásnál pedig az utánzás. A kezdő – korábban már szó volt róla – utánzással tanul a legkönnyebben, amihez a hasonlatok, játékos feladatok, mondókák, utánzó gyakorlatok (nyusziugrás, pókjárás) is segíthetnek. Az óvodásokkal foglalkozó szakembereknek fontos ismerni a korosztály fiziológiai, motoros, érzelmi, szociális, kognitív jellemzőit és igényeit.

6.2.2. A kisiskoláskor jellemzői, fogódzók a pedagógiai gyakorlathoz

Az iskolaérett gyermek jellemzője, hogy be tud illeszkedni a közösségbe, sőt igényli is a közösségi létet. Képes szabályokhoz alkalmazkodni, tartósan figyelni, és megfelelő feladat- valamint kötelességtudattal rendelkezik. Az iskolába lépő gyermeknél jelentős változás következik be mind a testi fejlődésében, mind pedig a kognitív, motoros, szociális és érzelmi téren. Ebben a korban a testi fejődés folyamata jelentős. Nő a gyermekek testmagassága az izomereje, azonban az egyéni különbségek szembetűnők. A nagymozgása és a finommozgása kellően összerendezett, koordinált. Ügyelni kell a csontozat, a gerincoszlop terhelhetőségére, és kerülni kell a csontokat, inakat szélsőségesen igénybevevő mozgásokat. A 7-9 éves gyermek gyorsan tanul új mozgásokat- fogékony a motoros tanulásra. Mozgástanulás szempontjából egy gyors fejlődési szakasz, így érdemes biztosítani számukra a mozgástanítás – tanulást. A feladatvégzéseiben önálló, nem igényel folyamatos megerősítést. Az utánzásos tanulást felváltja az önálló kreatív tanulás, ami persze nem jelenti, hogy a mozgástanulás kezdetén az utánzásnak ne lenne kiemelt szerepe, az továbbra is megmarad. Még mindig rendkívül aktívak, „izegnek-mozognak”– nehezen tudnak egyhelyben ülni. Az agy fejlődése, az agyi funkciók differenciálódása lehetővé teszi az összetettebb, aciklikus mozgások tanulását, a differenciált cselekvést, valamint a magasabb szintű gondolkodást. Finommotoros mozgásokat még nem tudják tökéletesen szabályozni. Félelemérzetük alacsony, úgy érzik, hogy tökéletesen uralják testüket, így alábecsülik a veszélyt. A balesetek többsége 3. osztályos korban következik be. Monotónia tűrése is javul. A társas viszonyban leginkább a rokonszenvi kapcsolatok, barátságok jellemzők. Inkább a kiscsoportos játékokat kedvelik. Gyakoriak a viták, és a vetélkedés. Nehezen fogadják a bírálatot, sértődékenyek, nem tűrik a kudarcot. Gyakoriak lehetnek az emiatt bekövetkező sírások. Csökken ugyan egocentrikus gondolkodásuk, de mégis igénylik az egyéni bánásmódot, -törődést, és a figyelmet. Dicséretre, elismerésre vágynak. Mindent megtesznek azért, hogy elnyerjék az edző tetszését, figyelmét. Segíteni akarnak. Bátran kérjük meg őket segítőnek, jelöljünk ki felelősöket.

Az iskolát kezdő gyermek nyitott, érdeklődő, kíváncsi, teljesítményvágy jellemzi. Vágyait képes háttérbe szorítani a kötelességeivel szemben. Szeretnek beszélni, tanulni, motiváltak. Tudásszomj, érdeklődés, tettre készég jellemzi őket. Hajlamosak árulkodni. Jellemző, hogy nagyon bíznak az oktatóban, így tilos őket becsapni! Mozgásigényük nagy, a pihenést nem igénylik ugyan, de fontos a sérülések megelőzése miatt is. Legtöbbször meg akar felelni oktatója elvárásainak- sokat és szívesen beszélnek, élményeiket gyakran elmesélik. A megismerésben, a motivációban az érzelmek központi szerepet töltenek be, így fontos, hogy a feladatok sikerélményhez jutassák a gyermeket! Igyekezzünk korrigálni a hibákat, hiányosságokat, hogy megelőzzük a „csökkentértékűség” kialakulását.

A mozgás megszerettetése kiemelt feladat ebben az életkorban, hiszen itt alapozódnak meg a sportolás iránti attitűdök, a felnőttkori magatartásformák, sportolási szokások. Ennek az életkori szakasznak a veszélye, hogy a gyermek a meg nem felellés, illetve a csökkentértékűség érzését élheti át. Ha a gyermeket megerősítik próbálkozásaiban, megdicsérik, azért amit tesz, a teljesítménykésztetés erősödik benne. Ha viszont nem jár sikerrel, vagy az erőfeszítéseit kigúnyolják, hiábavalónak minősítik, a fogyatékosság, a csökkentértékűség érzése uralkodik el rajta. Mivel jelentős különbségek lehetnek a 7-9 évesek között az egyes területek fejlődési ütemében, így fontos és indokolt a gyermekek alapos megismerése, és fejlődés sajátosságainak feltárása, és az oktatás ehhez igazítása. A differenciálás nem csak a mozgástanulásnál, de a magatartási, viselkedési nehézségek esetében is alkalmazandó!

6.2.3. A serdülőkor jellemzői, fogódzók a pedagógiai gyakorlathoz

A serdülőkor jellemzőit nehéz egységbe rendezni, hiszen még az időszakát is nagyon nehéz pontosan behatárolni. A serülés folyamata valakinél hamarabb bekövetkezik, míg másoknál később megy végbe, és akár elhúzódhat több évig is. A serdülőkori változások megjelenésének kezdete, és annak formája egyénenként változó, sőt jelentős különbségek vannak a fiúk és a lányok serdülése között. Az életkori szakaszok felosztásánál a serdülőkort a szakemberek több részre osztják, ezért mi is több időszakra bontva tekintjük most át. Elsőként nézzük meg a 10-12 évesek fejlődési szakaszának jellemzőit, majd a 13-16 évesekét.

A 10–12 éves gyermekek fejlődésében bekövetkező átalakulásoknak is a biológiai-agyi változás az alapja. Jelentős a növekedés, leginkább a lányok esetében, mely gyorsabb, mint a fiúké. A nemi érés is a lányok esetében erőteljesebb. Jobban előjönnek a különbségek. Ezen fejlődési folyamat a biológiai változásokon kívül hormonális, és pszichológiai változásokkal is jár. Az agy fejlődésébe is egy rendkívül jelentős agyi fejlődési folyamat zajlik ebben a korban, ami a gondolkodás, a figyelem, az emlékezet, és a területén nyilvánul meg leginkább. A testi fejlődéssel fáradságérzet járhat, amit „lustaságnak” titulálnak, de ez a változás velejárója. A tanulási képesség tovább javul ugyan, de az is előfordulhat, hogy tanulási teljesítményromlás következik be, mely a testi és a hormonális változásokra vezethető vissza. Finommotoros koordináció teljesen kifejlődik. A tanulás iránti lelkesedésük is megtorpanhat.

Társas és érzelmi jellemzőiket tekintve néhány kivétellel hasonló vonások figyelhetők meg, mint korábban, viszont a pedagógus iránti tisztelet mérséklődik, és a korcsoportok szerepe értékelődik fel. Már nem a pedagógus tetszését szeretné elnyerni egy 10-12 éves fiatal, hanem a többiekét. A csoporthoz tartozás érzése nagyon fontos lesz számukra. Mindent megtesznek azért, hogy társaik, tanáraik, vagy edzőjük elismerését kivívják. A dicséretet továbbra is fontos marad a számukra. A serdülőkre jellemző a rivalizálás, mely a fiúknál erőteljes hierarchikus csoportosulásban nyilvánul meg, míg a lányoknál inkább a klikkesedés, a kiközösítés, a másik kigúnyolása jellemző. Megjelennek a konfliktusok, gyakorivá válnak a veszekedések, melyek a rivalizálásból is adódhatnak, valamint abból, hogy szinte képtelenek szabályozni viselkedésüket. Érzelmi labilitásuk fokozott ingerlékenységben, az érzelmi állapotuk gyakori váltakozásaiban jelenik meg. Általában ezzel a korosztállyal van a legtöbb magatartási probléma is. Ezt a fejlődési időszakot gyakran kritikus periódusnak is tartják, hiszen a szeszélyesség, a belső zűrzavar és lázadás jellemzi.

A 13-16 éves gyermek növekedés felgyorsul, a lányoké befejeződik, a fiúké még tart. Ez az időszak a nemi érés időszaka is. Megváltoznak a testméretek és testarányok, mely serdülőkori esetlenséghez, és szégyenlőséghez vezethet. A serdülőkori növekedés hatására gyermekkori fáradhatatlanság és könnyedség eltűnik, a motoros teljesítményben, egyes motoros képességek fejlődésében stagnálás, vagy visszaesés következhet be. Érdemes felvilágosítani őket, hogy ez egy természetes folyamat, és további edzésmunkával ez változni fog. A viselkedési szabályokban a kortárs csoportok az irányadók. Többiekhez való igazodás jellemzi őket, még a saját véleményüket is képesek megváltoztatni, hogy igazodjanak a csoporthoz). Érzelmi jellemzőknél ezt a korszakot a „Viharzás” vagy .„ az érzelmi zűrzavar” időszakának is nevezhetnénk. A kognitív képessége fejlődése és a tudatosság erősödése következtében a korosztály tagjai egyre nagyobb önállóságra tesznek szert. Ez egy erőteljes önállósodás időszak, így egyéni ötleteik, célkitűzéseik vannak, másokét pedig kritikával fogadja. A külső normák és szabályok általi kényszerítésnek nem lesz hatása rájuk. Gyakran szembe is szállhatnak a felnőttel. A felnőttekkel szembeni „szemtelenséget” –mely a lázadásukból önállósodási vágyukból táplálkozik- nem szabad engedni, de a merev, tekintélyelvű megoldás sem vezet náluk sikerre. A tekintély, a tisztelet erőteljesebb és hatékonyabb lehet. A beszélgetés, a kommunikáció lehet a leghatékonyabb a konfliktusok megoldására. A testi és hormonális változások miatt több türelemre, támogatásra, és bíztatásra van szükségük. A motiváció szerepe is felértékelődik. Fontos az edzői visszacsatolás, a versenyhelyzet megteremtése, és a változatos feladatok alkalmazása. Továbbra is fontos marad a sikerélmény nyújtása. Sikertelem végrehajtás esetén a bíztatás, jó végrehajtás kiemelése, példának állítása.

6.2.4. Az ifjúkor jellemzői, fogódzók a pedagógiai gyakorlathoz

Ifjúkorról 17-18. éves kortól kezdődően beszélünk, mely a 24-25. éves életkorig tart. Nehezen jellemezhető életszakasz, hiszen jelentős különbségek vannak egy 17 éves vagy egy 24 éves ifjú között. Emiatt érdemes az egyéni sajátosságokat, és az egyéni fejlődési ütemet figyelembe venni, és ehhez igazítani az oktatást.

Az ifjút fogékonyság, érdeklődés, céltudatosság és lelkesedés, nagyfokú ambíció jellemzi. Megváltoznak kapcsolataik, kapcsolatrendszerük, az aktuális cselekvéseket egyre inkább a fiatal saját, belső motivációjú életterve, elképzelése, felelősségtudata és felelősségvállalása befolyásolja. A csoport-vélemény elfogadása helyett az egyéni véleményalakítás kezd előtérbe kerülni. A barátok, a kortárscsoportok mindenhatósága helyett a másik nem iránti érdeklődés veszi át a szerepet. Megjelenik az intim szerelmi-szexuális kapcsolat igénye. Kiszélesedik érdeklődési körük, kifejlődik öntudatuk, véleményalkotási igényük, erősödik az önállósulási törekvés. Változik életfilozófiájuk, életfelfogásuk, megjelennek az általánosított erkölcsi alapelvek, fontossá válik. Az érett ifjú már képes reálisan felmérni és látni képességeit, adottságait valamint korlátait is. Érzelmeik, érzelmi hangulatuk tartósabb és kiegyensúlyozottabb, mint serdülőkorban volt, de heves érzelmi megnyilvánulások és hullámzások előfordulnak. A szakemberek felhívják a figyelmet az ifjúkori krízisekre, a depresszióra, ami sajnos önpusztító késztetéssé alakulhat. A szülők, a pedagógus, az edző részéről is a megismerés, a megértés, a beszélgetés a legfontosabb fegyver ez ellen. A korosztályt érintő, gyakran a felnőttség „fitogtatásával” járó káros hatások lehetnek a dohányzás, az alkohol és a drog fogyasztása. A fiatalokra zúduló agresszív tartalmak (filmek, elektronikus játékok) és negatív példák miatt veszélyt jelenthet az agresszív irányba való fejlődés is.

Ebben az életszakaszban a motoros kompetenciákat tekintve elérik a felnőttkori szintet, a fizikai teljesítőképesség maximumát. A fiúk teljesítménye tovább nő, a lányoké stagnál, vagy kissé visszaesik. Tanulásukat, tanításukat, annak eredményességét jelentősen befolyásolja az ifjak aktuális fizikai és pszichés állapota, és természetesen a család, a baráti társaság, a társas közeg (csapat) jellegzetességei. Az érett ifjú fegyelmezett, munkára fogható. Ez az időszak az útkeresés, az elszakadás időszaka. Napjainkra viszont az ifjúkor átalakult, és gyakran meghosszabbodott kamaszkornak is nevezik, hiszen kitolódtak az iskolai évek, így a szülői támogatás, a családalapítás, és a gyermekvállalás is. Mindez gátolja az ifjak önállósodási folyamatát, és a kitolja a felnőtté válás időszakát.

6.2.5. A felnőttkor jellemzői, és pedagógiai sajátosságai

Mivel a nevelés olyan vállalkozás mely az élethosszig tartó és az élet minden területére kiterjedő tanulást hivatott elősegíteni, ezért a felnőttek oktatásának pedagógiai aspektusaival is szükséges foglalkozni. Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy van-e különbség a gyermekek, és a felnőttek pedagógiája közt. Természetesen van. Mivel minden életkori szakasznak megvannak a maga sajátosságai (fiziológiai, mentális, szociális), ezért a tanításnak és a tanulásnak is megvannak a maga életkori jellegzetességei. Abban az esetben, ha az élethosszig tartó tanulás a teljes életre történő személyiségformálásra is kiterjed, akkor a pedagógiának is foglalkoznia kell ezzel. Természetesen meg is teszi, sőt a neveléstudománynak van egy erre specializálódott területe, az andragógia, mely nem más, mint a felnőttképzés tudománya.

A felnőttkort a pszichológiai érettség, az önállóság, a felelősségtudat, az alkotókészség, a testi és a szellemi érettség jellemzi. A kiteljesedés időszaka ez, mind egzisztenciálisan, mind pedig magánéletileg. A biológiai és pszichológiai funkciók vizsgálatai szerint a szellemi teljesítőképesség csúcspontját is ekkor érjük el, hozzávetőlegesen 20-30 éves kor közt, mint ahogy a produktivitás csúcspontját is, mely 30-40 év közé tehető, de akár 60 éves korunkig is kitolódhat. A felnőtt korra a testi növekedés befejeződik, kialakulnak a végleges testarányok, végleg kifejlődnek a motoros képességek. A nemek közti különbségek megszilárdulnak, a férfiak a kondicionális képességek tekintetében jobbak, de a koordinációban nincs számottevő különbség.

A felnőttek oktatásának is megvannak a maga sajátosságai. A tanulás leginkább öntevékeny, öncélúbb, nagyobb az egyéni felelősségvállalás, és leginkább belső motivációra épül. Erősebb a kitartás, a figyelemkoncentráció, az önmaguknak való parancsolás képessége, és a fegyelmezettség. Felnőttek esetében építhetünk az előzetes tudásra, az ismeretek gyakorlati felhasználásának, alkalmazásának a képességére, az élettapasztalatukra. Erősebb kritikai érzékük. A tanulást nehezítheti a változástól való idegenkedés, a korábbi tanulással kapcsolatos negatív attitűdök, és a fáradság miatti figyelemkoncentráció. A felnőttek oktatásánál a hagyományos tanár szerepe megváltozik és egyfajta tanácsadói funkciót tölt be. a tanár – tanuló viszony pedig átalakul és egy és demokratikus partneri viszonyra épül. Az önálló tanulási módszerek fontos szerepet kapnak.

6.2.6. Az időskor jellemzői, és pedagógiai sajátosságai

Az idősek aránya lineárisan emelkedik a fejlett társadalmakban, így egyre nagyobb figyelem irányult erre a korosztályra. Az öregedés, az öreg életkor kórtanával, élettanával, lélektanával a gerontológia foglalkozik. Az utóbbi évtizedekben a figyelem leginkább az egészséges és sikeres öregkor, az életminőség és annak javítása felé fordult, és sajnos kevés figyelem irányult az idősebb generációval való bánásmódra, képzésükre. A WHO meghatározását alapul véve az időskor, vagy öregkor 75 év felett kezdődik. A 60-65 éves kortó idősödőkről, vagy öregedőkről beszélünk, míg 90 év felett pedig már agg korról.

Az öregedésnek biológiai, szociális és pszichés összetevői vannak. Ezen változások érintik a fizikai képességeket, a mentális állapotot, és megmutatkozik a koordinációs képességeken is. A változás nem köthető pontos életkorhoz, egyénenként jelentős különbségek lehetnek, melyeknek főként genetikai, személyiségbeli és társadalmi okai vannak, de a fizikai aktivitás módja, az életmód, és az egészségi állapot is jelentősen befolyásolja. 55- év fölött megkezdődik a motoros teljesítőképesség csökkenése, mely nőknél 60, férfiaknál 70 év felett fokozott. 75 év felett a leépülés tovább nő, és még az automatizált mozgásokat is érint, mint például a járás. Aktív életmód mellett viszont ezen folyamatok lassíthatók.

Mikor oktatásról beszélünk, hajlamosak vagyunk csupán a gyermekek és a fiatalok nevelésével, és képzésével foglalkozni, pedig a tanulásnak minden életszakaszban megvannak a maguk feladatai, funkciói. Az időseknek a gyermekekhez és az ifjúkorúakhoz képest eltérőek az oktatási szükségleteik, tudásigényük, érdekeik, és elvárásaik. Eltérő a módszertan, és mások a pedagógiai hangsúlyok. Esetükben a hangsúly a tanuláson, és nem a formális képzésen van. Általában a non-formális és informális tanulási lehetőségeket helyezik előtérbe. Az oktatási folyamatban leginkább a demokratikus partneri viszonyra épülő képzést igénylik. A tanulási folyamat önállóbb, és öncélúbb, mint a fiatalok esetében. Nagymértékben építhetünk a felelősségre, az önszervezés, önirányítás képességére és a belső motivációra. Ezen felül tudatos attitűd jellemzi a korosztályt. Az idősek fáradékonyabbak, a tanulás üteme, ritmusa már lassabb, így azt a képességekhez kell igazítani. Fontos az életkornak és a fizikai, egészségi állapotnak megfelelő terhelés biztosítása. A belső motivációk a leginkább meghatározóak az idősek számára. Ilyen lehet például a tanulás öröme, az egészségesebb életmód, és a másokkal való kapcsolattartás lehetősége.

Az időseket gátolhatja a tanulási folyamatokban az érzékszerveik gyengülése, romlása, az ebből adódó bizonytalanság, így erre, és az ebből adódó kockázatokra fokozott figyelmet kell szánni. Azt gondolnánk, hogy felnőtt, és idős korban már nem kell a neveléssel foglalkozni, de ez nem így van. Bizonyított, hogy nem késő a felnőtt emberek életmódját, életvitelét, így sportolási szokásait átalakítani. Az egyik legfontosabb a felnőttek, és az idősek értékrendszerének átformálása. Az öregedés lassítására, az életminőség javítására és betegségek megelőzésére manapság már számos módszer létezik. Legfontosabb természetes beavatkozásoknak a helyes táplálkozás, a rendszeres fizikai aktivitás, a stressz csökkentése, az intellektuális képességek fejlesztése, a szabadidő aktív eltöltése tűnik. Ezek értékrendbe történő beépítése pedig kitolja az öregedéssel összefüggő betegségek kezdetének idejét, csökkenti a betegségek megjelenését, és növeli a megbetegedés és a halál közt eltelt évek hosszát.

A nevelési folyamat kimenetele idősek esetében nehezen prognosztizálható. Leginkább azokra a nevelési hatásokra reagálnak, mely közel áll értékrendjükhöz. A felnőtt és az idős is az élettapasztalatán szűri át a nevelési tartalmat, és értékrendjének megfelelően választ.

6.3. A tehetség felismerése, kiválasztása, gondozása

6.3.1. A tehetség meghatározása, tehetségmodellek

A mai eredményorientált versenysport megköveteli a kiemelkedő képességű és motiváltságú sportolók jelenlétét és aktív részvételét a sportéletben. A tehetség szó hallatán legtöbben olyan átlag feletti képességekkel bíró, motivált sportolóra gondolunk, kiben lehetőséget látunk a kiemelkedő teljesítményre. De mi is pontosan a tehetség? Miként definiálható? „Az a velünk született, adottságokra épülő, majd gyakorlás, céltudatos fejlesztés által kibontakoztatott képességeket értjük, amely az emberi tevékenység egy bizonyos terültén az átlagosat messze túlhaladó teljesítményeket tud létrehozni.” ³⁷

Nagy (1973) és Nádori (1981) szerint a tehetséges sportolót az különbözteti meg társaitól, hogy ugyanazon munkavégzés mellett jobb eredményt ér el, jobban bírja a terhelést gyorsabban sajátítja el a technikát, taktikai elemeket, és ezeket hatékonyabban alkalmazza. A tehetség jellemzője, hogy szívesen vállal magasabb kockázatot és a verseny szituációban a feladatnak megfelelően cselekszik. Tevékenységben az átlagosnál magasabb szintű teljesítményre képes, személyiségével, fizikai tulajdonságaival, képességeivel kitűnik társai közül. Kiemelkedő motorikus teljesítőképességgel, ügyességgel, mentális képességekkel rendelkezik (Rókusfalvy, 1985; Báthory és Falus, 1997;, Child 2004; Mészáros és Zsidegh 2002).

A tehetség megítélése nagyon sokáig szubjektív volt, és isteni adottságnak tartották. A tehetségvizsgálatok kezdetén, általános volt az a meggyőződés, hogy a tehetség egyenlő a kiemelkedő képességekkel. Mivel a kezdeti vizsgálatok leginkább az intelligencia felméréseken alapultak, így a tehetség azonosításában sokáig a pszichológiai megközelítés dominált. Hosszas folyamat volt, mire bizonyítást nyert, hogy az interdiszciplináris megközelítés a helyes mely a pszichológiai aspektusokon túl antorpometriai, élettani, pedagógiai oldalt és egyéb tényezőket is vizsgál. A hetvenes évek végéig a sporttehetséget genetikailag meghatározottnak gondolták és a külső környezeti hatásoknak csekély jelentőséget tulajdonítottak a képességek kibontakozásában (Ranschburg 2004). A sporttehetség vizsgálatában Renzulli (1978), majd Mönks és Knoers (1997), később pedig Czeizel (1997) munkássága meghatározó volt. A genetikai faktor mellett egyetértettek azzal, hogy a tehetség összetevőinél az egyik legfontosabb a kreativitás megléte. A kíváncsiság, a rugalmas gondolkodás, az ötletgazdagság, a gyors, szokatlan feladat, és – helyzetmegoldás, melyek a kreativitás jellemzői valóban fontosak, de Renzuli (1978) tovább ment ennél, és ő a kreativitás, a feladat iránti elkötelezettség és az átlagon felüli képességek találkozásában látta a tehetség meglétét. Mindez önmagában viszont nem elegendő ahhoz, hogy a tehetség kibontakozhasson, hiszen ebben a külső tényezők is nélkülözhetetlenek. Így Mönks és Knoers (1997) továbbfejlesztették a háromkörös Renzulli-féle tehetségmodelt, és komplexebben mutatták be a tehetség összetevőit. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a kivételes képességek belülről jövő adottságok, a motiváció és a kreativitás megvalósulása külső feltételektől függ. A külső szociális és társadalmi tényezők fontosságát hangsúlyozták. Az egyént a tehetségének kibontakoztatásában a család, az iskola és a kortárs csoportok, barátok alapvetően befolyásolják.

Mönks- Renzulli tehetségmodell, 1992

Czeizel Endre (1997) egy olyan többtényezős 2 × 4 + 1 faktoros modellt dolgozott ki, mely komplexen mutatja be a tehetség összetevőit, és annak kibontakoztatásához szükséges tényezőket. Az első négy faktor a vele született adottságokat jelenti, (általános értelmi, speciális mentális, motivációs, kreativitás), míg a második négy faktor az ezt befolyásoló külső tényezőket (család, iskola, kortárscsoportok, társadalom). Ezek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, pl. a kreativitás is veleszületett belső adottság ugyan, de a külső hatások is fontosak, hiszen fejleszthető, és sajnos el is nyomható. Az általános értelmi adottságoknál Czeizel az örökletesség arányát 50-67%-ra tette, a többiért, 33-50%-ért a környezeti hatások a felelősek. Véleménye szerint a veleszületett adottságok lényegesek ugyan, de ezek a befolyásoló külső hatások révén válnak képességgé. A második belső faktorhoz, a speciális mentális (szellemi) képességekhez tartozik a térbeli tájékozódás, az emlékezet, az észlelési sebesség. A kreativitáshoz az átlagon felüli képességek közt a jó memóriát, a gyors, pontos és szelektív információfeldolgozást, a kritikus, magas szintű gondolkodást érdemes kiemelni, míg a feladat iránti elkötelezettség (motiváció) jellemzői leginkább a kitartó érdeklődés, a lelkesedés, a szorgalom, a belső vezérlés, indítatás, a magas célok kitűzése, az önbizalom, a saját képességbe vetett hit, a sikervágy és az önkritika. A motiváció adja az energiatöbbletet a feladatmegoldáshoz. Ezen belső tényezők akkor bontakoznak ki megfelelően, ha a külső hatások kedvezőek.

Czeizel 2 × 4 + 1 faktoros tehetség modellje, 1997

Czeizel modelljében a plusz egy faktor a sors faktor, mely lehetővé teszi vagy meggátolja (hirtelen halál, baleset, betegség, vagy ha a család nem ismeri fel a gyermek képességeit, vagy nem tud megfelelő hátteret biztosítani a fejlődéshez, stb), hogy a potenciális adottságokból realizált tehetség váljon.

Fontos tehát tisztába lenni azzal, hogy a tehetség több, mint belső adottságok megléte. A veleszületett adottságok fontosak, de a külső hatásokra válhatnak képességgé. Az adottság – ahogy Czeizel fogalmaz (2003) a genetikai lehetőségeket, míg a képesség a társadalmi tevékenységben realizálódó teljesítményt jelenti.

Fontos kiemelni, hogy a sporttehetség nem tévesztendő össze a technikai tehetséggel. Az utánpótlás nevelésben gyakran előforduló hiba, hogy a technikai készségek túlértékelik. A másik gyakori hiba, hogy a biológiai életkor figyelmen kívül hagyják. A biológiai életkor csapda lehet, hiszen a fiataloknál szoros összefüggés van a biológiai életkor és a teljesítmény között (Frenkl, 2009, Csáki, 2017).

A sporttehetség témakörében született kutatások, és publikációk kibővítették az általános tehetségmodelleket, és a vele született adottságok, valamint a külső hatások mellett a pszichológiai faktort és az edzésmunkát, mint meghatározó tényezőket emelik ki (Baker és Horton 2004, Ericsson és mtsai 1993, Ericsson és Charness 1994, Ericsson és Lehmann 1996, Pérusse és mtsai 2001, Wilmore és mtsai 2001). A sporttehetség felismerésében számos szakirodalom született, mely a különféle sportágak sikeres űzéséhez szükséges további feltételek - képességeket fontosságát hangsúlyozzák (antropometriai paraméterek, sportágspecifikus kondicionális képességek (Hoare és Warr 2000, Keogh és mtsai 2003, Lidor és mtsai 2005).

A sportágspecifikus tehetséget kevesen vizsgálták, de azért találunk a hazai szakirodalomban is a tehetség, a tehetséggondozás, a kiválasztás és a beválás témájával foglalkozó kutatásokat. Trzaskoma-Bicsérdy (2007) birkózóknál vizsgálta a sportági eredményességet meghatározó tényezőket. Révész (2008) a tehetséggondozás, a kiválasztás és a beválás problémakörét elemezte versenyúszóknál. Benczenleitner (2014) atlétáknál, kalapácsvetőknél, míg Géczi (2009) jégkorongozóknál kutatta a siker és a tehetséggondozás motoros és pszichológiai tényezőit. Orosz (2009) pedig a labdarúgó tehetség kibontakoztatását befolyásoló pszichológiai tényezőket, míg Csáki (2013, 2017) a magyar elitképzésben résztvevő utánpótlás korú labdarúgókat poszt és korosztály specifikusan elemezte.

6.3.2. A sportágválasztás

A tehetség kibontakozását nagymértékben befolyásolja a megfelelő sportág választása, így fontos néhány szóban kiemelni a sportágválasztást. Amennyiben a sportágválasztás sikeres, és a fiatalt örömmel tölti el a sportágának űzése, úgy hosszabb időn át marad a sportágnál. Nagyobb valószínűséggel alakulnak ki benne a pozitív sportolási attitűdök, elkötelezetté válhat a sportolás, a sportág iránt, és amennyiben sikerélménye is van a választott sportágban, akkor vele hosszabb távon is számolhatunk, és akár az országos élmezőnybe, vagy a világ élvonalába kerülve. Tudvalévő hogy a jól sikerült sportágválasztás meghatározza a sportági kiválasztást, ezáltal a tehetséggondozás folyamatának hatékonyságát és a sportági sikerességet is (Baumgartner és mtsai, 2005; Géczi és mtsai 2005). Az ezirányú kutatások jelentős része arra irányul, hogy milyen külső és belső tényezők játszanak szerepet a fiatalok sportolási szokásainak kialakításában, a sportolási motivációikban és a sportágválasztásában. A vizsgálatok azt mutatták, hogy a sporttevékenység elkezdését a fiataloknál leginkább a szülők, az egészségtudat, az élsportolóvá válás, valamint a szabadidő sporttal történő eltöltése motiválja. Míg a hatvanas, hetvenes években elsősorban a testnevelő tanároknak és edzőknek volt domináns szerepe a sportágválasztásban, napjainkra ez a funkció azonban hatását vesztette. Mára mind az iskola, mind a sportegyesületek szerepe megváltozott, és a család átvette a szerepet a fiatalok sport felé irányításában és a motivációs bázis kiépítésében. (Szabó, 2002;, Révész és mtsai, 2005). A szülők szerepe ebben a folyamatban felértékelődött, sőt a szülők sportolási szokása is hatással van a gyermekekre. Bicsérdy (2002) kutatása azt mutatta, hogy az általános iskolás lányok 42%-a, a fiúk 45%-a a szülők tanácsára kezdett el a sportolni. Úszóknál 51%-uk azért kezdett el sportolni, mert szülei elvitték sportegyesületbe vagy sporttanfolyamra (Révész és mtsai 2012). Az adott sportágat pedig (úszás) a szülök tanácsára választották (52%-uk). Érdekes, hogy míg a szülők szerepe kiemelkedő, a rokonok és testvérek befolyása nem érezhető a sportágválasztásban. Saját kutatási eredményeink (Révész és mtsai, 2012; Szabó-Rácz és Bíró, 2012; Dinya és mtsai, 2016; Berecz és mtsai, 2015;) is megerősítik azt, hogy a szülők befolyása az egyik legjelentősebb tényező a sportolás elkezdésében, és a sportágválasztásban. A sportágválasztás során lényeges hogy kitől milyen információ érkezik az adott sportágról. Ebben, az információ átadó és közvetítő folyamatban a szülők mellett, kiemelt szerepe kell, hogy legyen a testnevelő tanárnak, az edzőnek, a barátoknak és a médiának (Bicsérdy, 2002; 2007). A sportágválasztásban egyéni különbségek is megfigyelhetők. Így például a sportág népszerűsége meghatározó a labdarúgásban, az orvos, az egészég megőrzése szerepe az úszásban, a média szerepe a birkózásban, a barátoké a labdajátékokban.

Ez alapján elmondhatjuk, hogy a korábbi gyakorlat átalakult. A sportolással és a sportágválasztással kapcsolatos teendők már inkább a családhoz kapcsolódnak. Ezzel együtt azonban nem kellene, hogy az iskola és sportegyesület szerepe ilyen mértékben csökkenjen, mégis a legújabb kutatási az eredmények ezt mutatják. Az edzők és a testnevelők együttműködése a ’80-as évek végéig stabil volt (Istvánfi, 2002; Szlatényi, 2002), azonban ma ez már nem mondható el. (Fontos megjegyezni, hogy ennek számos oka van. A sportágválasztás életkora lecsökkent, sokan már óvodás korban elkezdik a sportágat. Az általános iskola alsó tagozataiban tanító testnevelő tanárok száma alacsony, gyakran csak felső tagozatban találkoznak először a testnevelők a fiatalokkal.) A sportágválasztás kulcsszereplőinek hatékony együttműködése fontos lenne, hiszen ez segítené a versenysport fejlődését és a hazai sport további sikerességét.

6.3.3. A kiválasztás

A kiválasztás egy olyan tudomanyos ismereteken alapuló többlépcsős aktív folymat, mely során meghatározott objektív szempontok mentén, mérések által vizsgálja azokat a képességeket, melyek alkalmassá teszik a sportolót a magas szintű teljesítmény elérésére egy adott sportágban. Míg a kiválasztás egy aktív tudatos folyamat, addig a kiválasztódás egy passzív spontán jellegű folyamat, amely során a tehetségek különösebb beavatkozás nélkül felszínre, érvényre jutnak, vagy azok a sportolók, akik nem találják meg az útjukat (nem találják meg az örömöt, sikert, vagy sérülékenyek, stb), azok lemorzsolódnak és abbahagyják a versenysportot.

A kiválasztás folyamatában a legfontosabb cél, hogy felfedezzük a gyermekekben a tehetségre utaló jegyeket, és ezután testhez állóan fejlesszük azt. A kiválasztás meghatározott tényezőket foglal magába, ide tartoznak a testalkati tulajdonságok, a motoros teljesítmény, a mozgástanulás, illetve a pszichés, és mentális kognitív tényezők is. A versenysportra történő kiválasztással, és azok szempontjaival, módszereivel évtizedek óta foglalkoznak a sporttudományban. Nádori (1985) a kiválasztást két úton közelítette meg. Az egyik a közvetett megközelítés elmélete, mi szerint az adott sportághoz a fiatal több lépcsős fázison keresztül jut el (1. szűrés, 2. átmenet, 3. kiválasztás egy adott sportágra). A másik a közvetlen megközelítés folyamata, ami azt jelenti, hogy a fiatal a saját döntése alapján, egyéni érdeklődése miatt választja az adott sportágat.

Harsányi és Sebők (1989) a jelentősebb kiválasztási metodikákat négy csoportba sorolják. Az első a természetes kiválasztás, a második a közvetett kiválasztás, a harmadik a sikeren alapuló kiválasztás és végül a negyedik a tudományos kiválasztás. Kulcsfontosságú hogy a kiválasztási eljárások minél több objektív elemet tartalmazzanak, valamint egységesek legyenek. Napjainkban még találkozhatunk az „edző szeme” kiválasztási eljárással, ami az edző ösztönös, az edzéseken, versenyeken szerzett tapasztalatai alapján történik, és így választja ki versenyzőit az élsportra. Önmagában ez a kiválasztási rendszer már nem elfogadható, a mai teljesítményorientált élsportban. A magas szintű versenysport már megköveteli az objektív és tudományos alapon nyugvó módszerek alkalmazását. A kiválasztási mutatókat legtöbb esetben az egészségi állapot, a motoros tényezők, a testalkati jegyek, az edzhetőség, a terhelhetőség, a versenystresszel és sérüléssel szembeni ellenálló képesség, a motiváció, a lelki tulajdonságok, a társas kapcsolatok és a mozgástanulási képessége (Harsányi, 2000), csapatsportokban a körülmények és a szituációk állandó változása miatt, a gyors gondolkozás, a játék olvasása és a megfelelő döntési képesség is további fontos szempont (Bognár és mtsai, 2006; 2009).

A kiválasztással kapcsolatosan több tanulmány is arra hívja fel a figyelmet, hogy a sportolók kiválasztását nem csupán a testalkati és antropometriai mutatók valamint fizikai adottságok alapján célszerű végezni, hanem az adottságok és képességek alapján (Meylan és mtsai, 2010; Orosz, 2009). Labdarúgóknál például a tehetség kiválasztási modellben (Williams és Franks 1998) a humánbiológiai jellemzők és a testösszetétel mellett a fiziológiai-, szociológiai-, kognitív-, és személyiségbeli tényezők kerülnek előtérbe:

a humánbiológiai jellemzők és a testösszetétel (testmagasság, testsúly, alsó végtag átmérője, izomtömeg, szomatipus, növekedés, testzsír)
a fiziológiai tényezők (aerob kapacitás, anaerob laktacid kapacitás, anaerob alaktacid kapacitás)
szociológiai tényezők (szülői háttér, szocioökonómiai státusz, iskolázottság, edző – sportoló interakciók minősége, sportági idő, kulturális tényezők)
kognitív tényezők (anticipáció, figyelem, gondolkodás, játékintelligencia, döntéshozatal, kreativitás, motoros készségek, sportági technika)
személyiségbeli tényezők (önbizalom, szorongás, motiváció, koncentráció).

A modern kiválasztás elengedhetetlen kelléke a komplex vizsgálat, mely pedagógiai, szociális, fizikai, pszichikai és biológiai érettséget, adottságot hivatott megmérni. A kiválasztásnál figyelembe kell venni az életkori sajátosságokat is, valamint a sportági előképzettséget. A kiválasztás folyamat egy igen hosszú eljárás, ezért egy adott sportágra, posztra, versenyszámra csak a sportban eltöltött több év után állapítható meg (Révész és mtsai, 2007). „A kiválasztás folyamatában érdemes egy-egy felkészítési fázis után annak érdekében megismételni a felméréseket, hogy képet kapjunk az adott versenyző képességeiről és a versenysportra való alkalmasságról.”³⁸

6.3.4. A beválás

A legtöbb szakembert érdekli, hogy miként lehet előre prognosztizálni a tehetséget, és segíteni ezáltal a kiválasztási folyamatot. A beválás vizsgálata során a sportágukban magas szintű eredményeket elért sportolókat különféle aspektusból vizsgálva próbálják azokat a paramétereket meghatározni, amelyek a kiemelkedő sportteljesítményhez vezetnek. Ezáltal képet kaphatunk a sportág űzéséhez szükséges képességekről, tulajdonságokról. Úszásban Révész (2008) labdarúgásban Orosz és mtsai (1983) birkózóknál Trzaskoma-Bicsérdy (2007) készítettek olyan tesztrendszert, mely az eredményes sportolók longitudinális vizsgálata alapján határozza meg azokat a paramétereket (antropometriai, motoros tesztek, pszichés, stb) melyek segíthetnek a jövőbeli teljesítmény előrevetítéséhez, és a sportágspecifikus kiválasztás paramétereinek a meghatározásában. Birkózásban (Trzaskoma-Bicsérdy, 2007) végzett ezirányú vizsgálatokat. Eredményei azt mutatták, hogy az alacsony- és közepes súlykategóriában versenyzőknél az erőállóképességnek, a koordinációnak és a technikai felkészültségnek van szerepe, míg nehéz súlykategóriában az antropometriai paramétereknek és a gyorserőnek. Úszóknál a bevált és a nem bevált sportolók közt különbség leginkább a speciális sportági tesztek eredményeiben mutatkozott meg. Ez a kiválasztást is segíti, hiszen, így a kiválasztásban ezek alkalmazása eredményesebb, mint pl. az antropometriai felméréseké, vagy az általános motoros teszteké. Labdarúgásban ugyancsak az antropometriai mérésekkel történő prognosztizálás és kiválasztás nehézségeire és buktatóira hívják fel a figyelmet számos okból (biológiai érés, pubertás kori változások, a kompenzálás a későn érőknél) (Csáki és mtsai, 2013). Labdarúgóknál például az élettani mutatóknál a maximális oxigénfelvétel, bizonyult hatékonynak a kiemelkedő játékosok beválásának előrejelzéséhez (Jankovic és mtsai, 1993; Ostojic, 2000), de a kutatással foglalkozó szakemberek többsége felhívja a figyelmet arra, hogy a prognosztizálással óvatosan kell bánni. Jelenleg nincs olyan tesztrendszer, ami képes minden tehetség paramétert, életkor specifikusan objektíven vizsgálni. Leginkább fizikai adottságokat, és a sportág specifikus motoros teszteket veszik górcső alá, és azok közül is sok esetben nem bizonyulnak eredményesnek a prognosztizáláshoz.

6.3.5. A tehetséggondozás

A sikeres sportágválasztás és az eredményes kiválasztás az első lépés, de nem elégséges feltétele a végső eredményességnek. A sportágválasztástól hosszú út vezet az eredményes versenysportig, melyben a sportolónak, az edzőnek, és a külső környezetnek is fontos szerepe van. A tehetséget nem elég felismerni, foglalkozni is kell vele, ezt nevezzük tehetséggondozásnak.

A sportolóvá válás, a tehetség kialakulása hosszú folyamat. Bloom (1985) és Cote (1999) három fejlődési szakaszt különít el. A kezdeti szakaszban – Bloom szerint – mivel a sportággal való megismerkedésről szól, a játékos mozgásoknak, a szórakozásnak van kiemelt szerepe. ebben a kezdeti fázisban erőteljes családi és edzői hatások érvényesülnek. A második a fejlődési fázis, ahol már nő az edzésidő, megkezdődik a szakosodás, és a versenyzés. A harmadik fázis a tökéletesedés szakasza, ahol a szülői és edzői hatás csökken, ezzel szemben viszont növekszik a sportolói felelősség. A sportolói figyelem fókuszába a tevékenység, a teljesítmény kerül.

Cote (1999) ehhez hasonlóan határozza meg a tehetség kibontakozásának folyamatát. Az első időszak a szoktatás évei, 6-13 éves korig, ahol a szülő szerepe a leginkább meghatározó. Hasonlóan Bloomhoz a játékos mozgások fontosságát, a sport megszerettetését tartja a leglényegesebbnek ebben az időszakban. Cote viszont azt javasolja, hogy minél több sportágat érdemes kipróbálni ebben az időszakban, hogy minél megfelelőbb legyen a választás. A második szakaszban, melyet specializációs időszaknak nevez (13-éves kortól 15-éves korig tart) egy vagy két egymáshoz hasonló sporttevékenységre koncentráltan érdemes fókuszálni. Ebben az időszakban megnő a sportspecifikus képzés szerepe. A harmadik időszak 15-éves kortól a befektetés évei, mely alatt a kiemelt gyakorlásnak tulajdonít fontos szerepet.

A tehetséggondozás folyamatában a külső és belső tényezők jelentős szerepet játszanak. Talán a legfontosabb külső tényezők a család, a belső tényezőknél pedig a sportoló hozzáállás és a kitartása (Lindner és Kerr, 2001; Pluhár és mtsai, (2003), Vernacchia és mtsai, (2000).

A külső tényezők közül több szerző is hangsúlyozza a szülők szerepének elsődlegességét a sportsikerek elérésében. Mindez egy harmonikus szülő-gyermek kapcsolatban lehet a leghatékonyabb. A túlzott szülői részvétel és beavatkozás amellett, hogy kevés önállóságot enged a fiatalnak, fokozottan káros. A túlzott szülői elvárás, vagy a szülők saját álmainak, saját múltbeli sikereiknek a megélése gyermekik által, csökkenti a gyermek sikerélményét, stressz forrása lehet, elősegíti a kiégést, az érdeklődés elvesztését, és a sportág abbahagyását eredményezheti (O’Dell és Tietjen(1997 Lindner és Johns 1991; Oberschneider, 2002).

A sporttehetség kibontakozásában, hogy mennyire játszanak szerepet a külső belső tényezők, több álláspont is napvilágot látott. Ericsson és munkatársai (1993, 1994, 1996) az edzéseknek tulajdonít elsődleges szerepet. Kutatásaik szerint tízezer óra edzésidő szükséges a sportsiker eléréséhez. Véleményük szerint a tudatosan felépített szakszerű edzéssel eltöltött idő jóval inkább meghatározó a sporttehetség kibontakozásában, mint a velünk született tényezők, a genetikai faktor. Lényegesnek tartják a kitartást, a monotónia-tűrést a kudarctűrő képességet, és motivációt. Ericssonék a korai specializáció fontosságát emelik ki. Úgy vélik, hogy akik később kapcsolódnak be az edzésmunkába, nem lesznek képesek behozni lemaradást. Véleményük szerint a korai specializáció, és ezáltal a korai kiválasztás szükséges feltétele a későbbi beválási esélyek növelésének is. Ezzel szemben több szakember (Henschen, 1998, Wiersma, 2000) pont az ellenkezőjét javasolja. Minél több sportág kipróbálása segít a gyermeknek, hogy megtalálja a neki megfelelőt, amiben eredményes, és sikeres lehet, valamint ezáltal olyan képességek kibontakoztatására is lehetőség nyílik, melyek később transzferálhatók (Hill és Hansen, 1988), sőt ezáltal a kora szakosodás miatti kiégés és lemorzsolódás is elkerülhető.

Baker és Horton (2004) véleménye szerint az elsődleges befolyásoló tényezők a tehetség meghatározásakor, a genetikai adottságok a pszichológiai faktor és az edzés. Kevesebb szerepet tulajdonítanak a szocio-kulturális és háttér tényezőknek (edzéshelyszín, demográfiás jellemzők, irányítás, szakembergárda, eszközök…), melyeket így másodlagos befolyásoló tényezőnek említenek.

ÖSSZEFOGLALÁS

A sportolóvá válás, a tehetség kialakulása hosszú folyamat. A tehetség több, mint belső adottságok megléte. A veleszületett adottságok fontosak, de a külső hatásokra válhatnak képességgé. A tehetség kibontakozását nagymértékben befolyásolja a megfelelő sportág választása. Meghatározza a sportági kiválasztást, ezáltal a tehetséggondozás folyamatának hatékonyságát és a sportági sikerességet is.

A beválás vizsgálata során a sportágukban magas szintű eredményeket elért sportolókat különféle aspektusból vizsgálva próbálják azokat a paramétereket meghatározni, amelyek a kiemelkedő sportteljesítményhez vezetnek. Ezáltal képet kaphatunk a sportág űzéséhez szükséges képességekről, tulajdonságokról.

ÖNELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK

Milyen tehetségmodelleket ismer?
A sportágválasztásnak milyen tényezői vannak?
Mit jelent a kiválasztás? Mi a különbség a kiválasztás és a kiválasztódás között?
Milyen kiválasztási mutatókkal találkozunk a versenysportban?
Mi a tehetséggondozás?
A tehetséggondozásnak milyen szakaszai vannak?

Gombocz G. (2008) Serdülő és ifjúsági korú sportolók sportegyesületi nevelésének néhány kérdése -kézi- és kosárlabda utánpótlás edzők empirikus vizsgálatának tükrében. Doktori disszertáció.↩
http://www.matud.iif.hu/2017/03/08.htm ↩
Harsányi I. (1988): A tehetségvédelem kis kalauza. Pest Megyei Pedagógiai Intézet, Budapest.↩
Szatmári Z. (2009):Sport, életmód, egészség. Akadémiai Kiadó, 737. oldal↩