2. Társas serkentés és gátlás

A sport, a társas hatások és a szociálpszichológia már a XX. század fordulója körül találkozott. Az 1800-as évek végén a nagy kerékpársportrajongó, és a kerékpározást aktívan űző Norman Triplett azt figyelte meg, hogy az egyedül tekerő kerékpározók átlagosan lassabban tekernek, mint azok, akik nem egyedül, hanem társak jelenlétében végzik ezt a tevékenységet. Ahhoz, hogy a megfigyelt jelenséget kísérletesen is tanulmányozza, környékbeli gyerekeket kért meg, hogy egy horgászorsóra csévéljék a damilt. A kerékpározók megfigyelése alapján azt várta, hogy a horgászorsó tekerése gyorsabb lesz, ha a gyerekek társaikkal végzik a feladatot, mint ha egyedül végezik ezt a tevékenységet. Az eredmények éppen ezt mutatták, ami megerősítette Triplett várakozását. A megfigyelt, illetve kísérletesen is alátámasztott jelenséget szociális facilitációnak, társas serkentésnek nevezte el (Triplett, 1898). A fenti kísérletet szokás az első szociálpszichológiai kísérletnek tekinteni (bár ezt sokan vitatják), és ettől számítják a szociálpszichológia kialakulását, de a sportpszichológia egyik úttörő kísérletének is tartják.

A jelenséget a későbbiekben is igen gyakran tanulmányozták (Bond és Titus 1983-as metaanalízise 241 közleményt vizsgált), de az eredmények közel sem mindig támasztották alá a Triplett által leírt jelenséget. Sőt, számos esetben a társak jelenléte nemhogy nem javította a teljesítményt bizonyos feladatokban, de egyenesen rontotta azt, azaz a társas serkentés mellett a társas gátlás is megfigyelhető volt.

Ezek az ellentmondó eredmények sokáig összebékíthetetlennek tűntek, mígnem Robert Zajonc (1965; Zajonc & Sales, 1966) zseniális magyarázattal oldotta fel az ellentmondó eredményeket. Elmélete szerint a társak jelenléte attól függően fog serkentőleg, vagy gátlólag hatni egy feladat végrehajtójára, hogy milyen nehéz, mennyire jól begyakorolt, „automatikus” választ igénylő a végrehajtandó feladat.

Csapatsportok, például labdarúgás esetén gyakran említik a hazai pályát, mint akár meccseket eldöntő előnyként jelentkező tényezőt. Ha azonban ezt statisztikai alapon vizsgáljuk, mint tette például Baumeister és Showers (1986), akkor a társak jelenlétében történő feladatvégzés kezdeti vizsgálataiban jelentkező ellentmondáshoz hasonló jelenséget találhatunk. Például az Amerikai Baseball Liga (MLB) küzdelmei során megfigyelhető, hogy a hazai pálya staisztikailag előnyösnek mutatkozik az alapszakasz küzdelmei során, de a rájátszás több győzelemig tartó párharcaiban statisztikailag már inkább hátrányosnak mutatkozott a hazai pálya. A látszólagos ellentmondás feloldható lehet a társas serkentés és gátlás segítségével. Elképzelhető ugyanis, hogy amíg a feladat, a mérkőzés még nem „élet-halál” kérdése, addig a hazai pálya kiváltotta arousal pozitívan hat a teljesítményre, mert ebben az esetben a feladat „nehézsége” és az arousal szintje összhangban van. Amikor azonban sorsdöntő mérkőzésekről van szó, akkor a hazai pálya kiváltotta arousal már túl magas szintű, ami már a teljesítmény rovására mehet.

A társas serkentés és társas gátlás jelenségének magyarázatára számos elmélet van, amelyek közül talán a legmeglepőbb és legegyszerűbb szintén Zajonc nevéhez fűződik (Zajonc, Heingarter & Herman, 1969), ez a „mások puszta jelenléte” hatás, aminek lényege, hogy a társas serkentés, illetve társas gátlás kialakulásához nem szükséges magasabb rendű kognitív kiértékelés, hanem a társak puszta jelenléte kiváltja ezt a hatást. Az elmélet alátámasztására Zajonc csótányokon mutatta be a társas serkentés és gátlás jelenségét.