4. Csoportszocializáció

A csoportszocializáció a személy csoporton belüli fejlődési folyamatát írja le. A csoportszocializáció az a folyamat, melynek során a csoport az új csoporttagot a csoportnormákhoz, a csoportban elfogadott gyakorlathoz igazítja, vagyis asszimilálja. Az eredetileg Levine és Moreland által leírt modell elsősorban olyan csoportok esetén alkalmazható, melyek viszonylag hosszú ideig fennállnak, és a tagok között rendszeres direkt kommunikáció van, azonban a csoport tagjai cserélődhetnek. Ennek a leírásnak több más csoporttípus (pl. intim csoportok, munkahelyi feladat csoportok, stb.) mellett a sportcsapatok is teljes mértékben megfelelnek. (Hewstone és mtsai, 2012.)

Levine és Moreland (idézi Nijstad és Van Knippenberg, 2012) a csoportszocializációs folyamatban öt szakaszt különít el, a hozzájuk tartozó szerepekkel:

• vizsgálat – leendő csoporttag
• szocializáció – új csoporttag
• támogatás – teljes értékű csoporttag
• újraszocializáció – peremhelyzetű csoporttag
• emlékezés – volt csoporttag

Az egyes szakaszok között úgynevezett szerep átment következik be, amelynek során a csoport tagja új szerepben jelenik meg a csoport számára. Az első fázisban, a vizsgálat során a csoport általában olyan új tagot keres, aki megfelelhet a csoport számára a csoport céljainak elérésében segítséget, előrelépést nyújthat, aki rendelkezik az ehhez szükséges személyes jellemzőkkel, készségekkel, képességekkel. Amennyiben megvan a megfelelőnek ítélt személy, egy szerep átmenet megy végbe ez a belépés vagy beavatás, amelynek során a leendő csoporttagból új csoporttag lesz. A belépés vagy beavatás sok esetben komoly rituálékat jelent, amelynek során az új csoporttag átesik a „tűzkeresztségen”, ami sok esetben meglehetősen megterhelő az új csoporttag számára. Az ilyen beavatások pszichológiai hátterében a Festinger és Carlsmith (1959) leírt kognitív disszonancia elméleten alapuló erőfeszítés igazolás elmélet állhat, amit Aronson és Mills (1959) írt le. Ezen elmélet alapján a beavatási szertartás azért fontos, mert aki egy komoly „szűrőn” megy át a csoportba kerülés érdekében, az később akkor is pozitívabban értékeli a csoportot (a kialakuló kognitív disszonancia enyhítése érdekében), ha az esetleg kevésbé váltja be a hozzá fűzött reményeket.

A beavatás után a második szakaszban az új csoporttag szocializációja történik, amelynek során a belépő megismerkedik a csoport normáival, azaz azokkal a csoport által osztott viselkedési elvárásokkal, amelyek szabályozzák a csoport tevékenységét, a csoporttagok viselkedését. Szintén erre a szakaszra jellemző, hogy az új csoporttag megszerzi az új szerepéhez szükséges tudást, illetve készségeket, elsajátítja azt a viselkedésrepertoárt, ami a csoport adott pozíciójában lévő csoporttag számára szükséges.

A szocializációs folyamat befejeztével az új csoporttag teljes értékű csoporttaggá válik az elfogadás szerep átmenet során. A kezdetektől mindeddig a pontig a csoport iránti elköteleződés mértéke monoton növekedést mutat

Miután a csoporttag teljes értékű csoporttaggá válik, következik a támogatás vagy fenntartás szakasza, amelyre jellemző a magas fokú elköteleződés a személy részéről, továbbá, hogy a csoporttagságot mind az egyén mind a csoport jutalmazónak értékeli, azaz egy kölcsönösen kielégítő állapot következik be.

A következő szerep átmenet az eltávolodás, ami több okból is bekövetkezhet, az alapja, hogy az egyén számára már nem elég jutalmazó a csoporttagság például, mert a csoportban betöltött pozíció nem a legmegfelelőbb, vagy felbukkan olyan külső csoport, ami az egyén számára vonzóbb. Az eltávolodást követő szakaszban kísérlet történhet a csoport részéről a peremhelyzetűvé váló személy reszocializációjára, vagyis megpróbálhatnak új szerepet találni az ilyen csoporttagnak, vagy akár a csoportot úgy alakítani, hogy az jutalmazóbb legyen a csoporttag számára.

Amennyiben az újraszocializálás sikertelen, következik a kilépés, mint a csoporton belüli utolsó szerep átmenet, ami sok esetben a beavatáshoz hasonlóan rituálékkal övezett.

A csoportok fejlődése

A csoportok kialakulásának és fejlődésének folyamatát öt fő szakaszra szokás elkülöníteni (Tuckman, 1965):

1. alakulás (forming)
2. viharzás (storming)
3. normaalakítás (norming)
4. teljesítés (performing)
5. felbomlás vagy újraszerveződés (adjourning) (Ez a fejlődési szakasz az eredeti koncepcióban nem jelent meg, később egészítette ki ezzel a keretet Tuckman.)

Az alakulás szakaszában a csoporttagok megismerik egymást, egyfajta exploráció, adatok és benyomások gyűjtése valósul meg, de abben a szakaszban a csoport tagjai többnyire óvatosan, körültekintően viselkednek, kerülik az ellentéteket, konfliktusokat.

A viharzás időszakában már megjelennek a konfliktusok, mivel a csoportcélok megvalósítása kapcsán nézetkülönbségek alalkulhatnak ki, rivalizálás lehet bizonyos funkciók, szerepek megszerzése érdekében. Ebben a szakaszban jellemző lehet az kiegyensúlyozottság hiánya, a konfliktusok nyílt megjelenésének, illetve eltűnésének, lecsenedesedésének megfelelően.

A normaalakítás fázisában kialakul egyfajta összetartás, kohézió a csoport tagjaiban, általában ilyenkor alakul ki a csoporthoz tartozás érzése, a csoport többi tagjával történő azonosulás, a közös normák kialakulása is.

A teljesítés szakasza, amikor a csoport már konszolidálódott, és rugalmasan, adaptívan tud együtt dolgozni a közös cél(ok) megvalósításán. A vezetői és egyéb szerepek már kialakultak, de a körülményektől függően ezek változhatnak, hogy a lehető legoptimálisabban küzdjön meg a csoport a kihívásokkal.

A felbomlás vagy újraszerveződés szakasza a sportok estén inkább csak az újraszerveződésről szól, amikor általában megtörténik az eredmények értékelése, a célok teljesülésnek vizsgálata, és a távozó csoporttagok búcsút vesznek a csoporttól.