honlap fejléc kép

Szakdolgozat

A szakdolgozat leadásának és a DEA-ba történő feltöltésének határideje a tavaszi félévben: 2015. március 31.
Helye: Pszichológiai Intézet, I. emelet, 111. iroda, 1 db bekötött példányban

Minden hallgató, aki az aktuális vizsgaidőszakban záróvizsgázik, köteles feltölteni a DEA-ba (Debreceni Egyetem Elektronikus Archívuma) a diplomamunkáját/szakdolgozatát, függetlenül attól, hogy milyen munkarendben és képzésben vesz részt (nappali, vagy levelező, egyetemi képzés vagy BA, vagy MA, vagy tanegységes egyetemi, vagy szakirányú továbbképzés stb.). A diplomamunka/szakdolgozat benyújtásának és DEA-ba történő feltöltésének határideje megegyezik (őszi félév esetén november 30., tavaszi félév esetén március 31.).

„A hallgató köteles arról nyilatkozni, hogy az elektronikus és papíralapú forma mindenben megegyezik. Ugyancsak köteles a hallgató a kar által meghatározott formában és módon nyilatkozni arról, hogy a diplomamunka az ő önálló munkája és betartotta a szerzői jogra vonatkozó előírásokat.” (TVSZ 24. § (8) bekezdés). Éppen ezért a plágium nyilatkozatot kötelező a szakdolgozatba beleköttetni (a címoldal után) és a DEA-ba is feltölteni a dolgozattal együtt.

Követelmények:

  • A szakdolgozat terjedelmére vonatkozó minimum követelmény: 40 oldal (mellékletek nélkül)
  • A szakdolgozatba köttetendő plágium nyilatkozat ( .doc, .docx )
  • Rövid összefoglalás az intézetünk által javasolt tartalmi követelményekről, a szakdolgozat tagolásáról ( Természetesen, akinek a témavezetője ettől eltérő felépítést javasol, akkor ezt tekintse tárgytalannak! )( Letöltés )
  • A külső borítólap és a belső címlap feliratai ( Letöltés )
  • Formai követelmények ( Letöltés )
  • A hivatkozásra és az irodalomjegyzék készítésére vonatkozó intézeti szabályzat ( Letöltés )

DEA - Szakdolgozat feltöltésének menete

Pszichológiai Intézet 4032 Debrecen, Egyetem tér 1.