4. A csúcsteljesítmény pszichológiai jellemzői

A sportpszichológus szakemberek számára leginkább ismerős, de mégis bizonytalan területnek nevezhető a sportolói csúcsteljesítmény elérésének lehetőségei és jellemzői. Ez ugyanis a leggyakrabban kért, javasolt vagy éppen áhított elérendő terület az egyéni és csapatsportot űzők, az edzők és klubvezetők, sőt a fiatalkorú sportolók szülei is leggyakrabban ezzel e kérdéskörrel keresik fel a sportpszichológus szakembereket. nehéz elfogadni, hogy nincs olyan tökéletes formula, bevált csodaszer vagy éppen módszer amely segítségével a mégoly tehetséges sportolóból is bajnokot lehet százszázalékos biztonsággal nevelni. Jellemzően olyan okból, hogy a csúcsteljesítmény minden sportoló egyéni és aktuális képességszintjétől függ, amellett, hogy a motivációs és célkitűzéses háttértényezők is nagyban befolyásolhatják, sőt kompenzálhatják az esetleges kompetenciabeli hiányosságokat. Mégis, ha mindenképpen egy irányvonalat követnünk kell a csúcsteljesítmény eléréséhez, azt az alapfeltevést fogadhatjuk el, hogy a csúcsteljesítmény elérése akkor a legvalószínűbb, ha a sportoló képességei nagyban megfelelnek az adott sportág és versenyhelyzetek követelményeinek vagy kihívásainak (Csíkszentmihályi, 1990; Jackson, 1992, 1993, idézi Tóth, 2010).

Azt is leszögezhetjük, hogy ez a pszichológiai állapot a sportolók egyéni mentális és fizikális összetevőinek függvényében és egyedi mintázataiban vizsgálható csak. Mindenképpen elvárható egy bizonyos szintű fizikai kondíció, taktikai és szakmai felkészültség és az edzések során begyakorolt a csúcsteljesítményhez szükséges sporttevékenységek tökéletes végrehajtására való képesség. A mentális képességek (például a mentális állóképesség és stressztolerancia, vagy a figyelmi kapacitás és mintázat) egy bizonyos szintig kompenzálhatják az esetleges fizikai hiányosságokat, de a megfelelő szintű erőnlét elengedhetetlen. Azt találták olimpikonok mentális, fizikai és technikai felkészültségét vizsgálva, hogy a mentális felkészültség kiemelten befolyásolta a csúcsteljesítmény elérését az élsportolóknál, és szignifikánsan előre jelezte a sikereiket (Orlick és Partington, 1988, idézi Tóth, 2010). Feltételezhető, hogy a csúcsteljesítmény szempontjából a sportoló egyéni mentális háttértényezőit érdemes vizsgálni, keresve a leginkább célravezető háttérmintázatot.

4.1. A csúcsteljesítmény pszichológiai profilja

Ravizza (1977) kvalitatív vizsgálatot folytatott a csúcsteljesítmény átélt élsportolók között annak feltárására, hogy milyen érzéseket éltek át a győzelem és a siker pillanataiban. A sportolók több mint háromnegyede az alábbi élményekről számolt be (Ravizza, 1977, idézi Tóth, 2010):

Nem éreztek szorongást vagy félelmet a hibázástól, tudták, hogy hibátlan lesz a gyakorlat vagy a teljesítmény,
Emellett nem is gondoltak a győzelemre és a lehetséges eredményre,
A sporttevékenységben való teljes „elmerülés” jellemezte őket,
A teljes kontroll érzését élték át,
Mindannyian egyedülálló, pillanatnyi és akaratlan élményről számoltak be.
Testileg és mentálisan is ellazult és könnyed állapotot tapasztaltak.

A csúcsteljesítmény átéléséhez kapcsolódhatnak még az észlelt képességek pozitív önértékelése és a pontosan körülírt célorientáció. Úgy tűnik, hogy az egyik legfontosabb előrejelző faktor, hogy a sportoló milyen módon észlelik és ítélik meg a képességeiket, hiszen ha a sportoló alapvetően hisz önmagában és a képességeiben, akkor nagyobb valószínűséggel fog a stresszel és kihívásokkal teli versenyhelyzetekben is jól teljesíteni. Ez a tendencia abba az irányba mutat, hogy ha a sportolók olyan előzetes készségeket sajátítanának el, melyek növelhetik az önmagukba vetett hitüket, magabiztosabbak tudnak lenni, akkor a versenyszituációban kizárólag az adott kihívásra képesek fókuszálni.

Azok a sportolók, akik emellett reális, de egyúttal kihívást jelentő célkitűzésekkel bírnak, gyakrabban érik el a csúcsteljesítményben jellemző állapotot (Ravizza, 1977, idézi Tóth, 2010).

A csúcsteljesítményre jellemző mentális állapot továbbá a következőkkel egészülhet ki (Jackson, 1985, idézi Tóth, 2010):

A magabiztosság és az önmagára vonatkozó pozitív attitűd fenntartása,
Az optimális aktivációs szint,
Megfelelő motivációs szint elérése,
Pozitív csapat-interakciók,
Előzetes tapasztalatok a csúcsteljesítménnyel.

McCaffrey és Orlick (1989, idézi Tóth, 2010) összefoglalták a csúcsteljesítményre vonatkozó eredményeket az alábbi faktorokban:

Teljes elköteleződés a sportág iránt,
Világosan meghatározott reális célok kitűzése,
A mentális állóképesség és a stresszel valómegküzdés fontosságának felismerése, felkészülés a kihívást jelentő helyzetekre,
Edzés- és versenytervek,
Verseny eredményétől függetlenül a kiértékelés,

4.2. Milyen pszichológiai tulajdonságokkal jellemezhetjük az eredményes sportolókat?

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy az alábbi pszichológiai tulajdonságokat találták a sikeres sportolóknál a sport űzésének szintjétől függetlenül (Lénárt, 2009, idézi Tóth, 2010). A magabiztosság magas szintje jellemzi őket, a sikeres sportolók jobban megbíznak önmagukban és a képességeikben, mint a kevésbé sikeresek társaik. A koncentrációjukat tekintve a sikeres sportolók kevésbé elterelhetők a figyelmüket tekintve, kevésbé zavarhatók meg külső ingerek által és képesek a folyamatos szintű figyelemkontrollra. Az elköteleződésüket tekintve a sikeres sportolókat teljesen a választott sportáguk köti le. A szorongáskezelésben a sikeres sportolók képesek átkeretezni a versenyszorongásukat oly módon, hogy ez még fokozhatja is a teljesítményüket. A saját hiányosságaikból és hibáikból képesek tanulni, így ezeket az edzés- és versenytervükbe is beépítik. Emellett a kívülről jövő esetleges negatív hatások kiküszöbölésénére is képes és a pozitív kimenetre való koncentrálás technikáját képes alkalmazni (Lénárt, 2009, idézi Tóth, 2010).

4.3. A mentális állóképesség szerepe a csúcsteljesítményben

Az előző alfejezetekben láthattuk, hogy igen jelentős érdeklődés övezi a sportpszichológiában annak a feltárását, hogy mi okozhatja a csúcsteljesítmény elérését a sportolóknál. Feltételezhető, hogy a sportolói teljesítményt főként olyan stresszorok befolyásolják, mint a pszichológiai (pl. koncentrációbeli, helyzetfelmérési) és fizikai (pl. hibás mozdulatok) hibák elkövetése, a fájdalom elviselése, a sérülésből való felépülés gyorsasága, továbbá az ellenfél hibáinak, sikereinek megfigyelése, a bíróktól kapott büntetés, az edzőktől, csapattársaktól kapott esetleges negatív visszajelzések, amelyekkel nem egyszerű a megküzdés. Azt találták, hogy amennyiben a sportolók nem tudnak az általuk fenyegetőnek észlelt stresszel megfelelően megküzdeni, úgy a sportteljesítményük csökken (Fletcher és Sarkar, 2012; Galli és Vealey, 2008; Hosseini és Besharat, 2010, idézi Csukonyi és mtsai, 2015).

Felvetődött annak a lehetősége is, hogy a mentális állóképesség egy olyan fogalom, amely több pszichológiai területen is átível, és magában foglalja a stresszorokat, a kognitív kiértékelést és olyan tényezőket, mint a pozitív személyiség, motiváció, bizalom, összpontosítás és észlelt szociális támasz (Fletcher és Sarkar, 2012, idézi Csukonyi és mtsai, 2015). A stresszorokat három kategória mentén csoportosították: versengés (sportban), szervezés (pld. versenyeken való részvétel megszervezése), személyes tér (család) területén jelentkező problémák. A stresszorokat ezen felül különböző kategóriákba sorolták: a versenyszerű felkészülés (edzések, elvárások, felkészítő táborok és ellenfél), a sport szervezet, ahol a sportoló tevékenykedik (klub tulajdonos, vezető edzők, sportpolitika), személyes nem sporthoz fűződő események (család, barátok, betegségek stb.) A stressznek való kitettség, a stressz-reziliencia és a teljesítmény összefüggését vizsgálva azt találták, hogy a vizsgálati személyek úgy vélték, hogy ha nem éltek volna át specifikus stresszorokat (pl. szülők válása, komoly betegség, karriert fenyegető sérülések), akkor nem értek volna el kimagasló teljesítményt (pld. nem nyertek volna aranyérmet). Azaz úgy gondolták, hogy a kivételes teljesítmény eléréséhez bizonyos fokú stresszre szükségük volt (Fletcher és Sarkar, 2012, idézi Csukonyi és mtsai, 2015). Továbbá azt találták, hogy a világklasszis sportolók úgy tekintenek a stresszel teli helyzetekre, kihívásokra, mint fejlődési lehetőségekre. Emellett a győzelem szempontjából kritikus pillanatban képesek voltak az erőbedobásukat jelentősen tovább növelni, a vereséget pedig tanulási felületnek tekintik.

Fletcher és Hanton (2003, idézi Csukonyi és mtsai, 2015) szerint a sportolói reziliens viselkedést meghatározó tulajdonságok az önbizalom, az összpontosítás, a kemény munkamorál és az optimizmus. Galli és Vealey (2008, idézi Csukonyi és mtsai, 2015) szerint a reziliens sportoló határozott, elkötelezett a sportága iránt, szeret versenyezni, perspektívákban gondolkodik, fejlődni, tanulni akar, motivált és segíti a csapattársait. A stressz és a kihívás mellett, a metakognició (Flavell, 1979, idézi Csukonyi és mtsai, 2015) is egy számottevő komponens a reziliens viselkedésben és a sportteljesítményben. Számos szerző úgy véli, hogy a mentális állóképesség egy multidimenzionális faktor, amely magába foglal olyan változókat, mint temperamentum, személyiség, speciális képességek, problémamegoldó képesség, megküzdési stratégiák (Galli és Vealey, 2008; Gould, Dieffenbach és Moffet, 2002; Hosseini és Besharat, 2010, idézi Csukonyi és mtsai, 2015). A sportban több olyan stresszor található, amelyek negatívan befolyásolhatják a teljesítményt. Ilyenek stresszor lehet az edző és játékosok közötti szociális interakciók gyenge minősége, az elégtelen kommunikációs csatornák, a csapattársak cserbenhagyása (Holt és Hogg, 2002, idézi Csukonyi és mtsai, 2015). Ahhoz, hogy a sportban rezilienciáról beszélhessünk két tényezőnek teljesülnie kell: az egyik a jelentős megpróbáltatás (rizikó, kihívást tartalmazó helyzetek, nehézségek); a másik a sikeres adaptáció (Masten és Obradovic, 2006; Werner, 1993, idézi Csukonyi és mtsai, 2015).

A rezilienciát úgy tekintik, mint azt a képességet, amely lehetővé teszi, hogy az egyén pozitívan adaptálódjon, reziliensen viselkedjen a megpróbáltatások idején. A sportolói reziliens válaszok változatosak annak függvényében, hogy milyen természetű megoldást igényel az adott megpróbáltatásokkal teli helyzet. Ilyen a rugalmas helyreállás, a stresszel való megküzdés, illetve előfordulhat az is, hogy ki kell fejleszteni olyan képességeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a sportolók meg tudjanak oldani bizonyos stresszel teli helyzeteket, vagy krízis helyzetekben kell a fejlődési lehetőséget látniuk (Brown, Lafferty és Triggs, 2014; Maddi, 2007, idézi Csukonyi és mtsai, 2015).

Holt és Dunn (2004, idézi Csukonyi és mtsai, 2015) első osztályú labdarúgó utánpótlást vizsgálva azt találták, hogy a mentális állóképesség az egyik olyan fontos faktor, amely meghatározza a teljesítményt, és a sportbeli sikerességet. Galli és Vealey (2008, idézi Csukonyi és mtsai, 2015) kvalitatív vizsgálatuk eredményei alapján felhívják a figyelmet arra, hogy a mentális állóképesség vizsgálatoknál fontos, hogy a krízishelyzet, a problémák mennyi ideig állnak fent; a kockázat, a trauma mennyire mély; a megküzdő stratégiák hogyan működnek; milyenek a személyes erőforrások (határozottság, önbizalom, én-kép). Szerintük a reziliens személyre jellemző, hogy könnyen adaptálódik, képes összpontosítani nyomás alatt is, és a kellemetlen érzéseket is kezelni tudja. A szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy pozitív összefüggésben áll a rezilienciával az önbizalom, az összpontosítás, a személyes reflexió és az észlelt szociális támasz. Hosseini és Besharat (2010, idézi Csukonyi és mtsai, 2015) 139 sportolón végzett kvantitatív kutatása alapján pozitív összefüggés van a pszichológiai jólét, a sport teljesítmény és a mentális állóképesség között; ugyanakkor negatív korreláció tapasztalható a distressz és teljesítmény között; továbbá a distresszel negatív korrelációt mutat a teljesítmény, jólét és mentális állóképesség is. Így elmondható, hogy a magas fokú mentális állóképesség segíti a pozitív érzelmek kialakulását, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy kedvezőtlen tapasztalatokon túltegyük magunkat és visszaálljunk a normális működési állapotunkba.

A mentális állóképesség szorosan kapcsolódik a sikeres sportteljesítményhez és mentális egészséghez, megerősíti a sportolót, segít megőrizni integritását, és ez által befolyásolja a sportteljesítményt. A mentális állóképesség lehetővé teszi továbbá azt is, hogy negatív érzéseket elviseljünk, kontrollt érezzünk a problémás helyzetek felett és megőrizzük a hitet a pozitív kimenetben. Brown, Lafferty és Triggs (2014, idézi Csukonyi és mtsai, 2015) kutatásai azt mutatják, hogy a reziliencia alakulását leginkább meghatározó tényezők a megpróbáltatások természete (pl. sérülések, amelyek potenciálisan véget vetnek a sport karriernek, a sérülések időzítése, úgymint verseny idény elején sérül, rangos sportesemény előtt sérül). Továbbá a megpróbáltatásokra adott válaszok (pl. kognitív válaszok: belső fókusz, figyelem, versenyképesség; motiváció megőrzése; viselkedési stratégiák: kitartás, helytállás, a szociális támogatás keresése), a sportág iránti elkötelezettség és szenvedély. A megpróbáltatásokkal szembeni rezilienciát befolyásoló fenti tényezők hosszú távon kulcsszerepet játszanak a sportoló teljesítményének alakulásában. Továbbá a belső motiváció, a belső fókusz, a saját teljesítményre vonatkozó koncentrálás meghatározzák az alkalmazkodás módját az új, váratlan és kihívásokkal teli helyzetekhez.

Összefoglalóan a megpróbáltatásokkal szembeni reziliens attitűd úgy alakulhat ki, ha a sportoló a kihívásokkal, nehézségekkel, stresszel és bizonytalanságokkal teli helyzetekbe kerül, ahol megtapasztalhatja a sikeres adaptációt és egy későbbi szituációban az előzetes pozitív tapasztalatot sikeresen fel tudja használni. Az ilyen irányú személyes rezilienciafejlődés során elsajátítunk olyan adaptív tulajdonságokat, vonásokat és gondolkodási stratégiákat, amelyek később a sikeres reziliens viselkedést eredményezik.

Mentális állóképesség a csapatsportokban

Csapatszinten a mentális állóképességre úgy tekintünk, mint egy támogató kapcsolatrendszerre, amelyet a bizalom, a kohézió, a kreativitás, a kollektív hatékonyság és a minőségi kapcsolatok jellemeznek (Morgan, Fletcher és Sarkar, 2013, idézi Csukonyi és mtsai, 2015). Minél több stresszorral küzd meg egy csapata mindennapi élete során, annál könnyebben alkalmazkodik új helyzetekhez, néz szembe a kihívásokkal. A csapat rezilienciája úgy jellemzi a csapatot, mintha az egy egyéni vonás lenne. Ezzel szemben Brodsky és mtsai (2011, idézi Csukonyi és mtsai, 2015) szervezetpszichológiai kontextusban, mint folyamatot vizsgálták a rezilienciát. Úgy vélik, hogy a reziliencia kialakulásához szükség van egy olyan szervezeti kultúrára, amely erősíti a közösség összetartó erejét. Ekkor az egyének képesek a szervezeti stresszorokat pozitívan átkeretezni, az egyének a szervezet céljai, irányvonalai szerint cselekednek, ehhez viszont szükséges kialakítani egy közös értékrendszert, és elősegíteni a rugalmas alkalmazkodóképességet a csapatban (Wagstaff, Hanton és Fletcher, 2013; Morgan és mtsai, 2013, idézi Csukonyi és mtsai, 2015). A rezilienciát úgy tekintik, mint egy dinamikus folyamatot, mivel függ a versenyidénytől, a csapatban bekövetkező sérülésektől, az észlelt megpróbáltatások természetétől és azok intenzitásától. Pszichoszociális folyamatként is tekintenek a jelenségre, amely egymás támogatására, az összetartozás élményére, az egymás mellett való kitartásra és az egymástól való kölcsönös függésre épül (interdependencia). Így megvédi a csapatot, és azon belül az egyént is a negatív stresszoroktól, és lehetővé teszi a pozitív adaptációt.

Morgan, Fletcher és Sarkar (2013, idézi Csukonyi és mtsai, 2015) vizsgálatukban a mentális állóképesség kialakulásának folyamatát három szakaszra bontják a csapatsportokban. A korai csapat rezilienciáját a csapatformálás, a válogatott keret alakítása határozhatja meg. Első fázisban a mentális állóképesség szempontjából számottevők a vezetőedző inspiráló módszerei, a csapatszellem formálása, és a motiváció. Ebben a korai szakaszban a csapat rezilienciáját erősítette, ha a csapattársak egymással megosztották a tapasztalataikat; a hibákból, visszaesésekből tudtak tanulni; ugyanakkor képesek voltak tűrni a kritikákat, és a frusztrációt kedvezőtlenül alakuló mérkőzések után (a média, ill. közvélemény irányából). A második fázisban, amikor a csapat egységessé válik, a csapat identitásalakítása jellemző a közös az identitás, és a csapattárs viszony átalakulhat barátsággá, ekkor hisznek egymásban. A rezilienciát alakíthatják a megosztott vezetői szerepek; a nehézségek ellenére is magas standardok felállítása; a hibákból való tanulás, fejlődésre való képesség, az egymástól való tanulás; és hogy képesek legyenek megerősödni egy visszaesés után is. A harmadik fázis a mentális állóképesség alakulásában az, amikor a szociális identitás központi szerepet tölt be, ekkor már a csapattagok összetartoznak, reflektálnak az egyéni és kollektív viszontagságokra, és sikeres csapatalakítás következményeképpen kollektíven felvállalják a felelősséget.

A reziliens sportoló jellemzői

Számos olyan pszichológiai faktort találunk, amelyek a stressz, reziliencia és teljesítmény összefüggésében szerepet játszanak, ugyanakkor a reziliens személyt is jellemzik. A magas mentális állóképességgel (rezilienciával, keményen helytálló attitűddel) rendelkezők sportolók nyitottak az új tapasztalatokra, stabilak, lelkiismeretesek, optimisták, proaktívak, innovatív személyiségek, keresik a kihívásokat, mindig újabb célokat tűznek ki, aktívak és állandó mozgásban vannak (Baker, Coté és Deakin, 2005; Feltcher és Sarkar, 2012, idézi Csukonyi és mtsai, 2015). A reziliens sportolót jellemzi továbbá a sportága iránti szenvedély, a céljai elérésére való igen erős törekvésés a szociális elismerés iránti fokozott igény. A legjobbak akarnak lenni, ennek érdekében elkötelezik magukat az állandó kihívás és teljesítmény mellett (Treasure, Lemyre, Kuczka és Standage, 2007, idézi Csukonyi és mtsai, 2015). Nagyfokú bizalom jellemzi a sportolókat, nem csak az önmagukba vetett hit jelenik meg, bár természetesen bíznak a saját felkészültségükben, tisztában vannak az erősségeikkel, és gyenge pontjaikkal; továbbá képesek a mérkőzések során kialakuló helyzeteket vizualizálni, újra lejátszani és anticipálni; ugyanakkor bíznak a csapattársaikban, valamint jellemző rájuk a győzelembe vetett hit (Woodman és Hardy, 2003, idézi Csukonyi és mtsai, 2015).

Jones, Hanton és Connaughton (2007, idézi Csukonyi és mtsai, 2015) négy dimenzióját állapították meg a mentális állóképességnek: a hozzáállás (attitűdök és orientáció), a képzés (hosszú távú célok motiváció forrásaként, környezet uralma, személyes mérce), a versengés (nyomás kezelése, meggyőződés, önszabályozás, célok igazgatása, tudatosság és gondolatok és érzelmek fölötti uralom, összefüggések kezelése), és a verseny utáni állapot (a kudarc és siker kezelése).

A reziliens sportolók képesek kizárni a külső tényezőket és kizárólag önmagukra fókuszálni a téthelyzetben, képesek ki- és bekapcsolni a figyelmi rendszerüket (Fletcher és Sarkar, 2012, idézi Csukonyi és mtsai, 2015). Fontos számukra az észlelt szociális támasz, a családtól, az edzőtől, a barátoktól, és a szurkolóktól kapott tisztelet és bizalom (Freeman és Rees, 2009, idézi Csukonyi és mtsai, 2015). Továbbá azok a sportolók, akik magas mentális állóképességgel rendelkeznek, képesek megfogalmazni, hogy a sportolói pályafutásukban mit és hogyan akarnak elérni, igyekeznek a teljesítménybeli hibáikat kiküszöbölni, és megfelelő következtetéseket levonni, képesek fejlődni, tanulni, és a gyors kognitív reakciók jellemzik őket (Hays, Thomas, Maynard és Bawden, 2009, idézi Csukonyi és mtsai, 2015). Ezek a sportolók képesek maximálisan kihozni magukból a bennük rejlő potenciált, továbbá, ami igazán fontos egy profi, NBI-es sportoló esetében, hogy képesek az erőtartalékaikat fokozatosan használni egy sportidény alatt (Fletcher és Sarkar, 2012, idézi Csukonyi és mtsai, 2015).