honlap fejléc kép

A képzés

A „Vezetői készségek és kompetenciák fejlesztése” szakirányú továbbképzés célja, azt a felsőoktatással szemben megfogalmazott azon igény kielégítéséhez való hozzájárulás, hogy olyan diplomás fiatalok kerüljenek ki a munkaerőpiacra tanulmányaik befejezésével, akik képesek megfelelni a munkáltató szervezetek személyes kompetenciákra vonatkozó általános elvárásainak.

A munkaerőpiac azonos szektoraiban működő szervezetek egymás közötti versengésében, a versenyben való felülkerekedésben egyre fontosabb tényezővé válik a humán erőforrás, azaz a munkavállaló. A gazdasági vállalkozások emiatt igyekeznek olyan munkavállalókat felvenni és képezni, akik nem csak szakmai ismereteik, de a munkavégzéshez és az emberek vezetéséhez szükséges nem szakmai kompetenciáik terén is a legkiválóbbak. A szervezetek esetenként maguk vállalják fel munkavállalóik ilyen irányú képzését, fejlesztését. Ebben az esetben a továbbképzés számukra is kényelmes megoldást nyújt. Más szervezetek azonban kevesebbet áldoznak dogozóik képzésére, és inkább a megfelelő munkaerő toborzásán, kiválasztásán keresztül biztosítják az elvárásaikhoz leginkább illeszkedő munkaerőt. Ezen szervezetek olyan munkavállalókat keresnek, akik már a szervezetbe való belépésükkor fejlett kompetenciákkal rendelkeznek, melyek segítségével eligazodnak a vezetői készségeket igénylő szervezeti helyzetekben is. Emiatt szükséges, hogy a diplomát szerző (leendő) munkavállalóknak lehetősége legyen komplex és minőségi kompetencia-fejlesztési továbbképzésben részt venni.

Ezen igényekre való válaszadásra biztosít megoldást a „Vezetői készségek és kompetenciák fejlesztése szakirányú továbbképzés.


A képzés költségtérítéses levelező tagozaton folyik (várhatóan 3 hetente 2 nap).

A képzés indulása: 2010. szeptember

A képzés időtartama: 4 félév.

A képzés költségtérítéses díja: 300.000 Ft /félév

Pszichológiai Intézet 4010 Debrecen, Egyetem tér 1.
Telefon: (52)512-900/22432 Fax: (52)431-216 E-mail: