3. A sportágak mozgásanyagának felosztása

A sportágak mozgásanyagát a különböző, sportág specifikus mozgáselemek adják, így a sportágak bizonyos szempontok szerinti csoportosítására igény mutatkozik. A sportmozgásokat feloszthatjuk a mozgások jellege szerint, az izomműködés alapján, valamint teljesítménytulajdonságok mentén is. Az alábbiakban ezeket a felosztásokat mutatjuk be Pavlik (2013) könyve alapján mutatom be:

3.1. A mozgások jellege szerinti felosztás:

Ciklikus mozgás: a mozgás elemek ciklikusan megismétlődnek, a ciklusokba tömörülő fázisok ugyanolyan sorrendben követik egymást, amelyek lehetnek szimmetrikusak (keresztezetlenek), ahol a két végtag egyszerre működik (pl.: pillangóúszás, evezés), vagy lehet keresztezett, ahol a jobb és bal oldali végtagok mozgása váltakozva történik (pl.: futás).
Egyszeri aciklikus mozgás, ahol egy meghatározott mozdulatsor jelenik meg a fizikai aktivitás során, ilyen sportág például a diszkoszvetés.
Összetett aciklikus mozgás, ezek a mozgások több, különálló mozdulatsorból állnak össze, amelyek előre begyakorolt mozgássorok egymásutániságát jelentik. Ilyen sportág többek között a műkorcsolyázás, a torna.
Nem állandó jellegű mozgások, ahol a körülmények, változóak és a mozgás függ az ellenfél pozíciójától, helyezkedésétől. Ezek közé a sportágak közé soroljuk a sportjátékokat, ezen belül is a csapatjátékokat (pl.: kézilabda), egyéni vagy páros játékokat (pl.: tenisz), de a küzdősportokat is, mint például a cselgáncs vagy birkózás sportágát.
Különböző sportmozgások sportágankénti megnyilvánulása szerinti csoportosítás a különböző sportágak mozgásának keveredését jelenti. A sportjátékok is tartozhatnak ide, mivel a kézilabdában szükség van ciklikus mozgásra (futás), egyszeri aciklikus mozgásra (felugrás), valamint ezek összekapcsolására, ahol például a labda átadásokat futás közben kell megtenni.

3.2. A sportmozgások izomműködés alapján történő felosztása:

Dinamikus és statikus mozgások. A dinamikus mozgásokra a helyzetváltoztatás, az anizometriás mozgás jellemző, ezek a mozgások főleg ügyességet és állóképességet fejlesztenek, valamint fejlesztik a szív-és keringési rendszer működését, javítják az ízületek stabilitását, de a vérnyomás emelkedéséhez is hozzájárulnak. A statikus mozgásokat az izometriás mozgás jellemzi, ahol az erő a meghatározó edzés elem. Ekkor a mozgásban lévő izmok nem rövidülnek meg, feszülésük és tónusuk jelentős mértékben változik.
Ciklikus sportmozgások erőteljességi övezet szerinti felosztása: maximális erőteljességi övezet, szubmaximális erőteljességi övezet, nagy- és mérsékelt erőteljességi övezet. Az erőteljességi övezetek közötti különbségeket az oxigénfelvétele és felhasználása képezi. Az anaerob módon nyert energiát a szervezet később nagy oxigénfelvétellel kompenzálja, hogy bizonyos fizikai munkát oxigénadósságban tudjon elvégezni. A maximális erőteljességi övezetben az sporttevékenység (pl.: 100 méteres sprint verseny) a lehető legnagyobb gyorsasággal és intenzitással történik, ekkor a szervezetnek minél rövidebb időn belül kell energiát kapnia, ami anaerob módon, oxigén felhasználása nélkül történik. A szubmaximális erőteljességi övezetben az időegység alatt felvett oxigén mennyisége a felhasznált oxigén mennyiségével megegyezik, így a táv elején szerzett oxigénadósság megmarad. Ekkor már jelentősebb lesz a tejsav felszaporodás (150-200 mg/100ml, 10 mmol/l fölötti értékek mutatkozhatnak, ahol a pH érték akár 7,0 körülire csökkenhet), a légzési és keringési perctérfogat, valamint a pulzusszám a versenyszám végére a maximumot éri el. Ezek az értékek életkoronként és edzettségi szintenként eltéréseket mutatnak és főleg a 4-5 percig tartó sportmozgások tartoznak ide. A nagy erőteljességi övezetben a légzési és szívkeringési teljesítményt a sportoló (pl.: 3000 méteres gyorskorcsolyázó) viszonylag hamar, már az sportmozgás elején eléri, amit hosszabb távú versenyek végére nem is tud tartani kb.: 80-90%-ra esik vissza. A mérsékelt erőteljességi övezetben sportolókra, főleg maratoni futókra, országúti kerékpárosokra jellemző, hogy az oxigénfelvétele és felhasználása a táv minden szakaszán fedi egymást, de a sportoló nem tudja az egész versenyszámot oxigénadósságban végezni, tehát muszáj csökkentenie az iramot az oxigénadósság kiegyenlítése céljából. Ekkor a szív és keringési rendszer működése nem éri el a maximumot, a pulzusszám maximális értéke 80% körüli értékeket mutat, az izomban tejsav alig képződik, koncentrációja a vérben nem vagy csak alig emelkedik, a vér pH értéke többnyire nem változik.
Nem ciklikus sportmozgások esetében nem mindig az anyagcsere, az energiaellátás és az eredményesség a legfontosabb mutató. A versenyszámok időtartamának alapján egyszeri aciklikus mozgások maximális, az összetett aciklikus mozgások a szubmaximális erőkifejtési zónában vannak, de nem mindig történik valódi maximális intenzitású erőkifejtés. A sportjátékokban például vannak robbanékony szakaszok, amelyek 20 másodpercnél nem hosszabbak, azonban a sprintek között a játékosok rövidebb-hosszabb ideig alacsonyabb vagy közepes intenzitással mozognak. Egy kézilabda játékosnak perifériásan gyorsnak és centrálisan állóképesnek kell lennie.

3.3. A sportágak teljesítménytulajdonságok szerinti csoportosítása:

Erő, gyorsasági és állóképességi sportágak. Ez a felosztás is felvet számos kérdést a sportágak csoportosításra vonatkozóan, mivel nem tartalmaz külön csoportot az összetett sportágak versenyzői számára, ahol a sportolónak az erő, állóképesség és gyorsaság birtoklására váltakozva van szüksége. Ezeket a képességeket az edzéselméleti résznél részletesebben tárgyaljuk. A sportágak mozgásanyagát a különböző, sportág specifikus mozgáselemek adják, így a sportágak bizonyos szempontok szerinti csoportosítására igény mutatkozik. A sportmozgásokat feloszthatjuk a mozgások jellege szerint, az izomműködés alapján, valamint teljesítménytulajdonságok mentén is. Az alábbiakban ezeket a felosztásokat mutatjuk be.

3.4. A mozgások jellege szerinti felosztás:

Ciklikus mozgás: a mozgás elemek ciklikusan megismétlődnek, a ciklusokba tömörülő fázisok ugyanolyan sorrendben követik egymást, amelyek lehetnek szimmetrikusak (keresztezetlenek), ahol a két végtag egyszerre működik (pl.: pillangóúszás, evezés), vagy lehet keresztezett, ahol a jobb és bal oldali végtagok mozgása váltakozva történik (pl.: futás).
Egyszeri aciklikus mozgás, ahol egy meghatározott mozdulatsor jelenik meg a fizikai aktivitás során, ilyen sportág például a diszkoszvetés.
Összetett aciklikus mozgás, ezek a mozgások több, különálló mozdulatsorból állnak össze, amelyek előre begyakorolt mozgássorok egymásutániságát jelentik. Ilyen sportág többek között a műkorcsolyázás, a torna.
Nem állandó jellegű mozgások, ahol a körülmények, változóak és a mozgás függ az ellenfél pozíciójától, helyezkedésétől. Ezek közé a sportágak közé soroljuk a sportjátékokat, ezen belül is a csapatjátékokat (pl.: kézilabda), egyéni vagy páros játékokat (pl.: tenisz), de a küzdősportokat is, mint például a cselgáncs vagy birkózás sportágát.
Különböző sportmozgások sportágankénti megnyilvánulása szerinti csoportosítás a különböző sportágak mozgásának keveredését jelenti. A sportjátékok is tartozhatnak ide, mivel a kézilabdában szükség van ciklikus mozgásra (futás), egyszeri aciklikus mozgásra (felugrás), valamint ezek összekapcsolására, ahol például a labda átadásokat futás közben kell megtenni.

3.5. A sportmozgások izomműködés alapján történő felosztása:

Dinamikus és statikus mozgások. A dinamikus mozgásokra a helyzetváltoztatás, az anizometriás mozgás jellemző, ezek a mozgások főleg ügyességet és állóképességet fejlesztenek, valamint fejlesztik a szív-és keringési rendszer működését, javítják az ízületek stabilitását, de a vérnyomás emelkedéséhez is hozzájárulnak. A statikus mozgásokat az izometriás mozgás jellemzi, ahol az erő a meghatározó edzés elem. Ekkor a mozgásban lévő izmok nem rövidülnek meg, feszülésük és tónusuk jelentős mértékben változik.
Ciklikus sportmozgások erőteljességi övezet szerinti felosztása: maximális erőteljességi övezet, szubmaximális erőteljességi övezet, nagy- és mérsékelt erőteljességi övezet. Az erőteljességi övezetek közötti különbségeket az oxigénfelvétele és felhasználása képezi. Az anaerob módon nyert energiát a szervezet később nagy oxigénfelvétellel kompenzálja, hogy bizonyos fizikai munkát oxigénadósságban tudjon elvégezni. A maximális erőteljességi övezetben az sporttevékenység (pl.: 100 méteres sprint verseny) a lehető legnagyobb gyorsasággal és intenzitással történik, ekkor a szervezetnek minél rövidebb időn belül kell energiát kapnia, ami anaerob módon, oxigén felhasználása nélkül történik. A szubmaximális erőteljességi övezetben az időegység alatt felvett oxigén mennyisége a felhasznált oxigén mennyiségével megegyezik, így a táv elején szerzett oxigénadósság megmarad. Ekkor már jelentősebb lesz a tejsav felszaporodás (150-200 mg/100ml, 10 mmol/l fölötti értékek mutatkozhatnak, ahol a pH érték akár 7,0 körülire csökkenhet), a légzési és keringési perctérfogat, valamint a pulzusszám a versenyszám végére a maximumot éri el. Ezek az értékek életkoronként és edzettségi szintenként eltéréseket mutatnak és főleg a 4-5 percig tartó sportmozgások tartoznak ide. A nagy erőteljességi övezetben a légzési és szívkeringési teljesítményt a sportoló (pl.: 3000 méteres gyorskorcsolyázó) viszonylag hamar, már az sportmozgás elején eléri, amit hosszabb távú versenyek végére nem is tud tartani kb.: 80-90%-ra esik vissza. A mérsékelt erőteljességi övezetben sportolókra, főleg maratoni futókra, országúti kerékpárosokra jellemző, hogy az oxigénfelvétele és felhasználása a táv minden szakaszán fedi egymást, de a sportoló nem tudja az egész versenyszámot oxigénadósságban végezni, tehát muszáj csökkentenie az iramot az oxigénadósság kiegyenlítése céljából. Ekkor a szív és keringési rendszer működése nem éri el a maximumot, a pulzusszám maximális értéke 80% körüli értékeket mutat, az izomban tejsav alig képződik, koncentrációja a vérben nem vagy csak alig emelkedik, a vér pH értéke többnyire nem változik.
Nem ciklikus sportmozgások esetében nem mindig az anyagcsere, az energiaellátás és az eredményesség a legfontosabb mutató. A versenyszámok időtartamának alapján egyszeri aciklikus mozgások maximális, az összetett aciklikus mozgások a szubmaximális erőkifejtési zónában vannak, de nem mindig történik valódi maximális intenzitású erőkifejtés. A sportjátékokban például vannak robbanékony szakaszok, amelyek 20 másodpercnél nem hosszabbak, azonban a sprintek között a játékosok rövidebb-hosszabb ideig alacsonyabb vagy közepes intenzitással mozognak. Egy kézilabda játékosnak perifériásan gyorsnak és centrálisan állóképesnek kell lennie.

3.6. A sportágak teljesítménytulajdonságok szerinti csoportosítása:

Erő, gyorsasági és állóképességi sportágak. Ez a felosztás is felvet számos kérdést a sportágak csoportosításra vonatkozóan, mivel nem tartalmaz külön csoportot az összetett sportágak versenyzői számára, ahol a sportolónak az erő, állóképesség és gyorsaság birtoklására váltakozva van szüksége. Ezeket a képességeket az edzéselméleti résznél részletesebben tárgyaljuk.